2013. nov 02.

F1 Webber elhappolta Vettel elől a pole-t Abu-Dzabiban

írta: FormaNet
F1 Webber elhappolta Vettel elől a pole-t Abu-Dzabiban

Mark Webber idei második rajtelsőségét szerezte meg, ráadásul ezúttal nem csapattársa műszaki problémáit használta ki, hanem erőből győzte le Sebastian Vettelt, akinek így meg kellett elégednie második rajtkockával, a két Mercedes előtt. A Ferrarik nem tudtak nagyot villantani, sőt Fernando Alonso idén először nem került be a Q3-ba. 

webber - abu dzabi.jpg

Sebastian Vettel a pénteki napot követően arra számított, hogy egy körön majd a Mercedesekre kell figyelniük, és ez így is lett, de végül az ezüst nyilaknak csak a második rajtsor jutott. A címvédő a hajrában egy ideig az élen állt, majd utolsó gyorskörén egy kis hiba is elég volt ahhoz, hogy elveszítse elsőségét, miután ausztrál márkatársa az utolsó pillanatokban nagyon erős kört rakott össze, és ezzel megszerezte F1-es pályafutásának 13. rajtelsőségét. 

Q1

A Force India skót versenyzője, Paul di Resta 1:52-es körrel nyitotta meg az abu-dzabi kvalifikációt, majd pillanatokon belül a két Mercedes 1:42-es körökkel vette át a top helyeket.  A Ferrarik és persze a Red Bullok maradtak utoljára, sőt a négyszeres bajnok csapat két versenyzője csak az utolsó percekben hajtott ki a garázsból, miközben az élen Rosberg, Hamilton, Button, Alonso és Pérez sorrend alakult ki az első ötben.  Vettel és Webber már a lágy gumikat kapta meg, melyekkel megszülettek az első 1:41-es köridők. Vettel az addigi leggyorsabb utolsó szektort futotta meg, míg Webber az első két szektorban remekelt, és első nekifutásra egy tizedet vert csapattársára.

Az energiaitalosok ezeket az időket elegendőnek találták a továbbjutáshoz, így vissza is tértek a boxba. Közben a pályafeltételek folyamatosan javultak, és a többieknél is előkerültek az opciós gumik. A Red Bullok egészen a 8. és 11. helyig szorultak vissza, az élen pedig Hamilton 1:40.693-as köre zárta le az első 20 percet.

A Marussia és a Caterham mellett egy Force India és egy Sauber búcsúzott. Bár Hamilton bő négy tizedet vert a második legjobb időt autózó Felipe Massára, hátrébb azonban elég szoros volt a mezőny, hiszen az első 13 helyezett egy másodpercen belül zárt a Mercedeshez képest. 

Bianchi a 20. helyen végzett de váltócsere miatt öt rajhelyes büntetés várt rá, így a Marussia francia pilótája indul az utolsó rajtkockából. 

q1 - abudzabi.JPG

Q2

Természetesen itt már mindenki az opciós abroncsokon kezdett, így folytatódtak az 1:41-es gyorskörök. Elsőként Räikkönen volt az, aki megközelítette Hamilton Q1-ben megfutott köridejét, de a Mercedesek gyorsan letaszították az élről a Lotust. Rosberg 1:40.473-mal állt a tabella élére, miközben az utolsó kanyart kiszélesítette, pontosabban négy kerékkel elhagyta a pályát, amit ezúttal szigorúan vesznek a versenybírák. Az FIA ugyanis mér a pénteki eligazításon egyértelművé tette, hogy a pálya egyes szakaszain komolyan fogják venni pályaelhagyásokat, és többek között ehhez a „veszélyes zónához” tartozott a 21-es kanyar is. A német az utolsó gyorskörre már nem mehetett ki, mert behívták mérlegelésre, de mivel az élen állt, így nem is volt veszélyben.

A Mercedesek mögött a Red Bullok és a Lotusok is nagyjából biztonságban voltak, de olyan gyorsan javultak a pályaviszonyok, hogy még az élmenők se nagyon mertek idő előtt beparkolni a garázsba. A Ferrariknak hatalmasat kellett harcolniuk a továbbjutásért, ez végül csak Massának sikerült, míg Alonso csak a 11. helyet szerezte meg. A spanyol idén először nem került be a top10-be. A McLarennél Sergio Pérez az ötödik helyre elegendő kört rakta össze, miközben csapattársa, csak 13. lett. Button kiesése szintén meglepetés volt, hiszen délelőtt, az utolsó szabadedzésen még igen előkelő helyen állt, sőt a pénteki nap után is nagyon optimista volt. Ő maga is meglepődött azon, hogy mennyire nem bírta munkára bírni a gumikat. A brit úgy fogalmazott, hogy olyan volt, mintha korcsolyázott volna. Alonso már kevésbé csodálkozott lemaradásán, hiszen a pénteki edzéseket követően sem tagadta, hogy rendkívül nehéz dolguk lesz a hétvégén. A spanyol abban bízik, hogy friss gumikon a versenye jobban alakul majd. 

Kiesők sorrendje: Alonso, Di Resta, Button, Vergne, Maldonado, Bottas.

q2-abudzabi.JPG

 Q3

A hajrában első nekifutásra Vettel, Rosberg, Hamilton, Räikkönen és Webber volt az, akik 1:40-es gyorskörökkel folytatták a harcot, de az ötödik helyen álló ausztrál már majdnem hét tizeddel volt lemaradva német csapattársától, aki 1:40.091-gyel adta fel a leckét riválisainak. A Red Bullok a hajrában tovább javultak, ám az addig élen álló Vettel közel sem annyit, mint csapattársa, aki valahonnan előhúzott még néhány tizedet, és egyedüliként ment be 1:40 alá. A második sort a Mercedesek szerezték meg Rosberg és Hamilton sorrendben, de ez utóbbi versenyzőnek nem sikerült túl fényesen a legutolsó gyorsköre. Hamilton a 13-as kanyarban megforgott, majd ki is szállt az autóból, de előtte csapatának jelentette, hogy valami mintha meghibásodott volna a Mercedes hátsó részében. 

Webber egy tizeddel verte a Red Bull bajnokát, a Mercedesek pedig nagyjából fél másodpercet kaptak a 2-es számú RB9-től. Hamilton később elmondta, hogy az autó meghibásodása miatt pördült ki, és egyrészt sajnálta, hogy csak a negyedik rajthelyet sikerült megszereznie, hiszen itt nagyon nehéz előzni. Másrészt azonban szerencsésnek tartja, hogy a füstbe ment utolsó gyorskör ellenére is meg tudta tartani ezt a pozíciót. Rosberg elégedett volt, hogy egyre közelebb kerülnek a Red Bullokhoz, és nem mellesleg a konstruktőri második hely megtartásáért kell harcolniuk a Ferrarival szemben, és ebben a tekintetben is elég jó helyzetből várhatják a holnapi versenyt. A Mercedes később hivatalosan megerősítette, hogy Hamilton autójában a jobb hátsó lengőkar hibásodott meg , arról azonban még nem tudtak érdemi információval szolgálni, hogy a parc fermé szabályain belül orvosolni tudják-e a problémát. Ha nem, akkor a brit bajnok kénytelen lesz a boxutcából kezdeni az 55 körös futamot. 

A harmadik rajtsort Räikkönen és Hülkenberg kaparintotta meg, a következő két helyen Grosjean és Massa osztozhat, de ők már egy másodpercen kívül estek Webber legjobbjához képest. A top10 utolsó rajtkockáit Pérez és Ricciardo bérelte ki.

Az időmérő után Räikkönen és Di Resta autójának padlólemezét az FIA terheléses tesztnek vetette alá, és amíg a Force India átment a vizsgán, addig az E21 megbukott. Räikkönen ezen a hétvégén visszatért a rövidebb tengelytávú konstrukcióhoz, ám a vizsgálatok során túl hajlékonynak találták a padlólemezt, pontosabban annak bal oldalát, mely a megengedett 5 milliméternél jobban meghajlott. Persze volt esély rá, hogy a finn megússza büntetés nélkül, ugyanis a Hungaroringen Grosjean is így járt, de akkor kiderült, hogy az egyik rázókövön ütődött meg az autó, és ettől sérült a padlólemez. Ezúttal azonban nem volt ilyen magyarázat, és az FIA szabálytalannak minősítette az elemet, Kimit utólag kizárták a kvalifikációról, így első lotusos futamgyőzelmének helyszínén csak a rajtrács végéről indulhat. 

000 facebook_banner.jpg

Az időmérő végeredménye: 

időmérő abu dzabi.JPG

 FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Arctica sportnapszemüveg

Szólj hozzá

forma-1 időmérő formula-1 abu-dzabi