2013. nov 27.

F1 Vettel vagy Alonso a jobb pilóta? - Versenytársak választanak

írta: FormaNet
F1 Vettel vagy Alonso a jobb pilóta? - Versenytársak választanak

Miközben Sebastian Vettel négy világbajnoki címet gyűjtött be az elmúlt négy szezon során, Fernando Alonso összesen három alkalommal lett második. Vagyis egy év kivételével (2011) mindannyiszor a spanyol bajnok volt Vettel legkeményebb kihívója, de tény, hogy mindannyiszor alul maradt ifjú riválisával szemben. Vettel és Red Bull idén már Indiában eldöntötte az idei világbajnokság sorsát, ettől függetlenül sokan még mindig nem őt tartják a mezőny legjobb pilótájának. A következő összeállításban a versenytársak szólalnak meg Alonso vs Vettel ügyben. 

alonso - vettel 2013.JPG

Az érintettek csapattársai, Mark Webber és Felipe Massa igen diplomatikus választ adtak arra, hogy melyik a jobb pilóta.

"Mindketten nagyszerű versenyzők, de annyit mondhatok, nagyon örültem annak, hogy az utolsó versenyemen Fernando ellen harcolhattam” – mondta az ausztrál, aki köztudottan baráti kapcsolatot ápol a kétszeres bajnokkal. Felipe Massa még ennyit sem volt hajlandó elárulni véleményéről.

„Számomra mindketten nagy versenyzők. Vettel a bajnok, de Fernandót tartják a legjobbnak. Azt akarják, hogy válasszak? Nem fogok” – jelentette ki a jövőre már williamses színekben versenyző brazil.

Voltak akik kevésbé diplomatikusan fogalmaztak, például a Mercedes pilótái, illetve a mezőny két mexikói versenyzője, akik inkább Alonsóra voksolnának.

Lewis Hamilton: „Azt hiszem a Red Bull-lal Alonso még könnyebben nyerne.”

Nico Rosberg:Azt nem tudom, hogy Alonso a legjobb vagy nem, de egészen biztos, hogy az egyik legjobb. Hogy jobb-e mint Seb? Talán.”

Sergio Pérez: „Bár ebben az évben minden Vettelről szólt, de számomra egyértelmű, hogy Alonso a legjobb.”

Esteban Gutierrez: „Alonso, igen Alonso. Még mindig ő a legjobb.”

A 2009-es év világbajnoka, Jenson Button inkább elviccelte a választ: „Nem tudom megmondani. Ha csapatfőnök lennék, akkor megtudnátok azzal, hogy őt szerződtetném le.”

Pastor Maldonado szintén csapatfőnöki pozícióban gondolkodott a válaszon: „Szerintem Vettel nagyon jó, de saját csapatomba minden kétséget kizáróan Alonsót akarnám. Fernando egy zseni.”

És akik nem tudtak dönteni kettőjük között.

„Hm, ez nehéz kérdés. Azt hiszem mindkettő” – válaszolta Valtteri Bottas, illetve a caterhames Giedo van der Garde és a marussiás Max Chilton szintén a „Mindkettő” verziót választotta.

Alonso felé hajlik Heikki Kovalainen és Paul di Resta is, míg a csapattársak, Romain Grosjean és Adrian Sutil inkább kikerülte a választ.

Heikki Kovalainen: „Alonso jobb.”

Paul di Resta: "Nehéz megmondani. Vettel a világbajnok, de Fernando… Mi olyat mondhatnék még Alonsóról, amit nem mondtak el róla?”

Romain Grosjean: "Ez egy nagyon nehéz kérdés, és őszintén szólva nem is tudnék rá válaszolni.”

Adrian Sutil: "Annyit tudok mondani, hogy mindketten nagyon jók, de nem szeretném azt mondani, hogy az egyik jobb mint a másik.”

Nico Hülkenberg szerint lehetetlen eldönteni: "Ezt lehetetlen megmondani, és nem is lehet tudni."

Néhányan szem előtt tartották jelenlegi helyzetüket vagy csak szimplán udvariaskodtak. 

Charles Pic: „Vannak spanyol és német barátaim is, szóval nem akarok senkit megbántani.”

Jean-Eric Vergne: „Azt hiszem meglepő lesz a válaszom, de én azt mondom, hogy Vettel.”

Daniel Ricciardo: „Csodálom Fernandót, de én Sebre szavazok!”

Jules Bianchi:Alonsót választanám, de nem is mondhatok mást, hiszen a Ferrarinál dolgozom.” 

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 fernando alonso sebastian vettel formula-1