2013. dec 08.

F1 Alonso: Utálok veszíteni

írta: FormaNet
F1 Alonso: Utálok veszíteni

Péntek este Párizsban az FIA Gálán Fernando Alonso négy éven belül immár harmadjára vehette át a világbajnokság második helyezettjének járó trófeát. Ez az eredmény 2010-ben és 2012-ben hagyott némi keserű szájízt a kétszeres bajnokban, ám idén kicsit más a helyzet, hiszen legnagyobb riválisa Sebastian Vettel ezúttal nagy fölénnyel gyűjtötte be újabb vb címét. A Ferrari spanyol pilótája természetesen gratulált ellenfelének és bevallotta, hogy a nehézségek ellenére csak azért is tudott mindvégig versenyképes maradni, mert utál veszíteni.

fernando alonso_3.JPG

A 2005-ös és 2006-os szezon világbajnoka, Fernando Alonso ebben az évben is csak a második helyezettnek járó díjat vehette át a Nemzetközi Automobil Szövetség díjkiosztó gáláján, miután negyedik világbajnoki címét bezsebelő Sebastian Vettel 155 ponttal verte meg a 2013-as bajnoki csatában. A spanyol klasszis elismerően beszélt Vettelről és csapatáról. 

„Szeretnék gratulálni Sebastian Vettelnek és a Red Bull-nak a fantasztikus bajnoksághoz. Remek szezonjuk volt, és megérdemlik a címet. Reméltük, hogy megnehezíthetjük az életüket, de nagyon jók voltak, és ez most az ő estéjük” – nyilatkozta a jövőre már Kimi Räikkönennel erősítő maranellóiak 32 esztendős pilótája.

Arra a kérdésre, hogy hogyan sikerült ilyen versenyképesnek maradnia a szezon végéig, Alonso meglehetősen egyszerű választ fogalmazott meg.

„Utálok veszíteni! Bármilyen helyzetből is indulunk, minden év elején az a cél, hogy győzelmekért harcoljak. Szeretek nyerni és szeretem az autóversenyzést. Ebben az évben a második helyen végeztem, de semmi kétség a felől, hogy minden versenyt meg akartam nyerni csakúgy, mint a csapatom. Megtiszteltetés számomra, hogy ma itt lehetek, és ezért szeretnék köszönetet mondani a csapatnak. Reméljük, jövőre elsők leszünk.”

webber - kubica - alonso.JPGA díjátadó eseményen jelen Fernando két jó barátja, a világbajnoki pontverseny harmadik helyén záró Mark Webber, valamint az „Év személyisége” díjat elnyerő Robert Kubica is.

„Mark és én 12 évet töltöttünk el együtt a Formula-1-ben, és ezalatt az idő alatt sok fantasztikus pillanatot éltünk meg. Hiányozni fog jövőre. Robert nagyszerű dolgokat művel a raliban, de nagyon várjuk, hogy visszatérjen a Formula-1-be” - üdvözölte barátait Fernando. 

 

 

 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 fernando alonso autosport formula-1