2014. jan 13.

F1 A McLarennél minden a terv szerint halad az újrakezdéshez

írta: FormaNet
F1 A McLarennél minden a terv szerint halad az újrakezdéshez

A McLaren tesztpilótája, Gary Paffett a Sky Sportsnak adott exkluzív interjúban elárulta, hogy a csapat idei konstrukciójának fejlesztése az ütemterv szerint halad, és egészen biztos, hogy az MP4-29 az első kollektív teszten pályára is gurul. Paffet már eddigi is rengeteg időt töltött szimulátorban, és biztos benne, hogy a 2014-es szezon minden versenyzőnek egyfajta újrakezdés lesz, hiszen nagyon más vezetési stílust igényel az új korszak. Ami a mezőny egyik újoncát, Kevin Mangussent illeti, a McLaren tesztpilótája szerint - Lewis Hamiltonhoz hasonlóan - egy nagyon tehetséges és gyors versenyzőt láthatunk majd a pályán, és az egész alakulat nagyon izgatottan várja debütálását. 

jenson- gary paffett.JPG

 

Az elmúlt néhány hónapban szimulátoron már tesztelted a 2014-es autót. Mik az eddigi benyomásaid?

Gary Paffett: Ez egy izgalmas autó lesz, és az elmúlt évek autóihoz képest nagyon más. A leszorítóerő sokkal alacsonyabb lesz. FIA a múltban is megpróbálta csökkenteni, de most úgy tűnik, hogy sikerrel járt. Az autót sokkal nehezebb lesz vezetni, különösen az új erőforrás és a turbómotorok nagyobb nyomatéka miatt. A kipufogógázok által nyert leszorítóerő nélkül, az elmúlt évekhez képest sokkal nehezebb lesz vezetni a közepes- és nagy sebességű kanyarokban. Teljesen nyilvánvaló, hogy a versenyzőknek nehezebb dolguk lesz, így izgalmas lesz látni, ki hogyan boldogul.

A versenyzőknek mennyire kell majd megváltoztatniuk a vezetési stílusukat?

GP: Eléggé meg kell majd változtatniuk. Sokat dolgoztam már a szimulátorban, és ahányszor váltanom kellett az MP4-29-ről az MP4-28-ra, mindannyiszor változtatnom kellett a vezetési stíluson. Amikor Jenson (Button) első alkalommal dolgozott az új autón a szimulátorban, akkor beszélgettünk róla egy kicsit, és láttam rajta, hogy mennyire elgondolkodik azon, hogy is kellene megfelelően vezetnie. Szóval a versenyzőknek valóban el kell majd gondolkodniuk, hogyan tudják a legtöbbet kihozni a kocsiból, az egyensúlytól kezdve a gumik használatán keresztül a megfelelő üzemanyag-fogyasztásig és így tovább. Mindemellett a KERS és egyéb dolgok is megbonyolítják majd a helyzetüket

A 2013-as szezon katasztrofális volt a McLaren számára. Azonosította a csapat a problémát, és biztosak vagytok abban, hogy ugyanazokat a hibákat nem fogjátok újra elkövetni?

GP: Úgy gondolom, hogy ha teljes mértékben azonosítottuk volna a problémákat, akkor már a szezon végére versenyképesebbek lettünk volna. Elfogadtuk, hogy hibáztunk, és tudjuk, hogy néhány területen problémás volt az autó, de azt hiszem, hogy néhány terület túlságosan nagy volt ahhoz, hogy a szezon során teljesen átlássuk. Természetesen van néhány ötletünk arra, hogy hol rontottuk el, de addig sosem lehetünk biztosak benne, míg a következő autó el nem készül. Persze ez egy teljesen más autó lesz, és bár tanultunk a tavalyi hibákból, de az idei egy más kihívás lesz mindenki számára. Úgy érzem, hogy ez mindenkinél egyfajta újrakezdés lesz, és nagyon keményen dolgozunk azon, hogy már a kezdetektől fogva az élmezőnyben legyünk. A célok egyértelműek, de semmit sem tudhatunk addig, amíg túl nem leszünk a teszteken és az első versenyen, hiszen annyira megváltoztak a szabályok, hogy valóban nem lehet tudni, hol állunk. A szimulátorban kapott köridők semmit nem jelentenek, mert nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak. Mindemellett az idei konstrukciók is nagyon megváltoznak, így az első versenyig nem hiszem, hogy pontos képet kapunk arról, hogy pontosan hol állunk.

Terv szerint haladnak a fejlesztések? Ott lesztek Jerezben?

GP: Igen, már láttam az autót, és tudom, hogy mindenki keményen dolgozik, és az autó ott lesz Jerezben. Január 24-én Wokingban mutatjuk be, majd 28-án Jerezben már ott lesz a pályán. Én nem leszek ott, mert visszatérek a gyárba és folytatom a szimulátor teszteket. Az első napon valószínűleg nem futunk majd túl sok kilométert, de készen állok arra, hogy a szimulátorban kapott adatokkal segítsem a versenyzőket az első teszten. Eddig minden a terv szerint halad, és Jerezben már sokkal többet fogunk tudni. Az elsődleges cél az lesz, hogy megértsük az új erőforrást, és azt, hogy hogyan működik mindezzel együtt a kocsi, ami nem lesz túl könnyű feladat.

Mit mondanál Kevin Magnussenről?

GP: Az biztos, hogy ő egy izgalmas pilóta. Nagyon kevés olyan fiatal versenyző van, akit egy top csapat hoz be. Ilyen volt Lewis Hamilton és talán Sebastian Vettel is, és ők valódi példák arra, hogy egy fiatal pilóta is képes felvenni a kesztyűt. Kevin már a teszteken bizonyította, hogy nagyon nagyon gyors. A WSR-ben eléggé felemásra sikeredett az elmúlt két éve, és bár 2012-ben is gyors volt, de volt néhány problémája és incidense, és még nem volt elég kiegyensúlyozott. Tavaly viszont versenyzőként eleget fejlődött ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Bizonyította, hogy mennyire gyors és képes volt változtatni vezetési stílusán, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a kocsijából.  Szóval az egész csapat nagyon izgatottan várja debütálását, és nagyon remélem, hogy Jensont is nyomás alatt tudja tartani, és így majd Jenson is a lehető legtöbbet hozza ki magából.

Mik lehetnek a reális célok Kevinnel kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy jelenleg nincs annyi lehetősége tesztelni, mint anno Lewis Hamiltonnak volt.

GP: Nehéz ezt megmondani , és ő sem gondolhatja, hogy ’megnyerem a bajnokságot’, mert szerintem ez valószínűleg irreális célkitűzés lenne. De úgy hiszem, hogy a rengeteg szabályváltozás miatt minden versenyzőnek újra kell tanulnia néhány dolgot az autó vezetésével és beállításával kapcsolatban, míg neki nincsenek berögződött tapasztalatai, hiszen ez lesz az első Formula-1-es autója, és ezt kell megtanulnia kezelni. Részt vett már néhány teszten, de azok is nagyon korlátozottak voltak, így mint minden versenyzőnek, neki is egyfajta újrakezdés lesz. És persze még nagyon tapasztalatlan, így nagyon sokat kell tanulnia. Ha egy fiatal versenyző bekerül az F1-be, nyilván azt szeretné, hogy versenyképes legyen és hétvégéről hétvégére jó eredményeket szállítson, de talán ez egy kicsit irreális. Szeretné, hogy Jenson ellen elég versenyképes legyen, de valójában mindennek az alapja az, hogy mennyire lesz jó autója. Szerintem anno 2007-ben Lewis Hamiltonnak is mindössze az volt a vágya, hogy néhány jó eredményt begyűjtsön, aztán végül majdnem megnyerte a bajnokságot. Azt gondolom, hogy most is hasonló a helyzet. Nem kell feltétlenül a világbajnoki címre gondolnia, de arra sem, hogy nincs semmi esélye. Úgy kell hozzáállnia, hogy a lehető legjobbat nyújtja, és majd meglátjuk mi sül ki belőle. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

forma-1 mclaren gary paffett formula-1