2014. jan 16.

F1 Hivatalos: Ecclestone-nak bíróság elé kell állnia Németországban

írta: FormaNet
F1 Hivatalos: Ecclestone-nak bíróság elé kell állnia Németországban

Most már egészen biztos, hogy Bernie Ecclestone-nak bíróság elé kell állnia Münchenben, miután az ügyészség által felsorakoztatott bizonyítékok elegendőnek és megalapozottnak bizonyultak arra, hogy elinduljon a büntetőeljárás az F1 nagyura ellen. Az ítélethozatalig Ecclestone lemondott a Formula-1-et irányító CVC igazgatótanácsában betöltött posztjáról. 

Ecclestone és az F1 pénze.jpg

 

Bernie Ecclestone korrupciós ügye már régóta húzódik, és egészen 2006-ig nyúlik vissza: Még 2011 elején Gerhard Gribkowsky-t (aki a Formula-1 2006-os eladását felügyelte) azzal gyanúsította meg a német államügyészség, hogy kenőpénz ellenében egykori bankja, a Bayerische Landesbank felé alulértékelte az F1 részvényeit, ezzel a vevő számára kedvező helyzetet teremtett, és jelentős pénzügyi előnyhöz juttatta. A vevő a CVC Capital Partners befektetési társaság volt, amely Bernie Ecclestone háttérirányítása alatt áll. A kenőpénz (45 millió euró) pedig a vizsgálat szerint Bernie Ecclestone egyik offshore cégétől, a luxemburgi székhelyű Bambinótól érkezett Gribkowsky egyik osztrák banknál vezetett számlájára.

Ecclestone először egyértelműen tagadta, hogy bármilyen kifizetés történt volna a bankár felé, később viszont már azt állította, hogy az egykori bankár megzsarolta, ami abban nyilvánult meg, hogy megfenyegette Ecclestone-t, hogy a brit adóhatóság figyelmét különböző indokokkal a a Fehér Lovagra irányítja.

Gerhard Gribkowsky végül nyolc és félév börtönbüntetést kapott, miután a bíróság bizonyítva látta, hogy pénzt fogadott el Bernie Ecclestone-tól azért, hogy alul értékelje az F1 részvényeit. Gribkowsky ítéletének kihirdetésével együtt az ügyészség már akkor egyértelművé tette, hogy nem hiszi el Ecclestone zsarolásos történetét, így az F1 teljhatalmú urát a bankár bűntársának tekinti, és később meg is kezdődött a vizsgálat, majd tavaly nyáron a német ügyészség hivatalosan is vádat emelt a FOM vezér ellen. Mindemellett a bankár a tárgyalás során egyértelműen bevallotta, hogy Ecclestone-tól származik a vizsgálat tárgyát képező összeg. 

A mai napon a müncheni bíróság döntött arról, hogy az Ecclestone ellen felhozott  korrupciós vádak ügyében elindítja az eljárást. A müncheni ügyészség szóvivője, Margarete Noetzel azt mondta, hogy a tárgyalás valószínűleg áprilisba veszi kezdetét. 

Nem sokkal ezután a CVC Capital Partners vezetősége bejelentette, hogy 83 esztendős brit milliárdos a tárgyalás végéig lemondott posztjáról, és bár továbbra is folytatja eddigi munkáját, de a vezetőség mostantól alaposabban figyelemmel kíséri tevékenységét.

"A probléma megvitatását követően Mr. Ecclestone javaslata alapján a testület egyetért azzal, hogy az ügy lezárásáig azonnali hatállyal lemondjon igazgatói tisztségéről. A Formula-1 üzleti és sport érdekei ezzel együtt megkívánják, hogy Mr. Ecclestone továbbra is intézze a napi üzleti ügyeket, de az igazgatóság fokozott felügyelete és ellenőrzése mellett. Mr. Ecclestone beleegyezett ezen intézkedésekbe.  A jelentősebb szerződések jóváhagyása és aláírása mostantól az elnök Peter Brabeck-Letmathe és helyettese, Donald Mackenzie feladata lesz lesz” – állt a hivatalos közleményben.

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

bíróság forma-1 bernie ecclestone formula-1