2014. jan 31.

F1 Massa volt a leggyorsabb a jerezi teszthét zárónapján

írta: FormaNet
F1 Massa volt a leggyorsabb a jerezi teszthét zárónapján

A jerezi teszthét zárónapján Felipe Massa Williamse végzett a tabella élén, a brazil kilenc tizedmásodperccel előzte meg ex csapattársát, Fernando Alonsót, aki 115 körével a mezőny legszorgalmasabb pilótája volt. A spanyol bajnokon kívül még a McLaren újonca, Kevin Magnussen lépte át a százas „mérföldkövet”, a Mercedesnél pedig Nico Rosberg és Lewis Hamilton együtt 132 kört tett meg a nap folyamán. Rosberg már versenyszimulációt is teljesített, miközben a Red Bull és a Caterham ismét kénytelen volt idő előtt összecsomagolni.

felipe massa.JPG

 

Esőben indult az utolsó tesztnap, melyen végre mindenki feliratkozott a köridőket jelző táblára, ráadásul még a délelőtt folyamán. A csütörtökön késő délután pályára hajtó Marussia és az elég nagy problémákkal küzdő Red Bull is munkához látott, igaz a nap első felében mindössze öt- illetve hét kör szerepelt a nevük mellett, és persze a Toro Rosso nyolc köre sem volt biztató, ráadásul folytatás is csak a Marussiának volt valamelyest sikeresebb. 

Az energiaitalosok mellett szintén Renault motorral futó Caterhemnél viszont Kobajasi Kamui végre szorgalmasan gyűjthette a kilométereket, de a délelőtt ásza ebben a tekintetben most is a Mercedes volt. Nico Rosberg a nem hivatalos ebédidő előtt már majdnem 100 körnél járt, sőt már versenyszimulációt hajtott végre, benne három boxkiállással. Eredetileg egész nap a német vezetett volna, de mivel csapattársánál, Lewis Hamiltonnál jóval több időt tölthetett el az új autóban, ezért a Mercedes délután ismét a 2008-as világbajnoknak adott lehetőséget.

A délelőtt nagy részében Rosberg állt a tabella élén, majd egy óra előtt nem sokkal Alonso a köztes abroncsokon 1:35.334-gyel vette át a vezetést. Ezúttal néhány kivétellel a csapatok nyugodtan végezték a programjukat, egyetlen piros jelzés sem szakította meg a munkát.

Délelőtti eredmények:

1. Fernando Alonso  Ferrari        1:35.334 - 55 kör

2. Nico Rosberg        Mercedes  1:36.951 - 91 kör

3. Kevin Magnussen  McLaren   1:38.391 - 49 kör

4. Felipe Massa        Williams     1:39.256 - 34 kör

5.Daniel Juncadella   Force India   1:41.132 - 32 kör

6. Kobajasi Kamui     Caterham    1:43.193 - 45 kör

7.Danyiil Kvjat           Toro Rosso   1:44.016 - 8 kör

8. Adrian Sutil           Sauber        1:44.224 - 43 kör

9. Daniel Ricciardo    Red Bull       1:45.374 - 7 kör

10. Jules Bianchi     Marussia       1:48.192- 5 kör

Délután senkit nem lepett meg, hogy a Red Bull ismét idő előtt összepakolt. Nem sokkal egy óra után Twitteren közölték, hogy most már teljes mértékben Bahreinre összpontosítanak. Az RB10-es négy nap alatt mindössze 21 kör erejéig mutatta meg magát a jerezi aszfaltcsíkon. A Caterhamnél is probléma adódott a Renault-motorral, így a Red Bullhoz hasonlóan ők is korán összecsomagoltak. Kobajasi Kamui így is jóval több kilométert gyűjtött, mind az energiaitalosok autói.

A fokozatosan felszáradó pályán végül Felipe Massa 1:28,229-es körideje volt a legjobb, ráadásul a brazil nem kevesebb, mint 86 kört töltött a pályán, így minden tekintetben sikeres programot tudott maga mögött az FW36-os.

Massa ex csapattársa, Alonso végül a második helyen zárt, és a résztvevő versenyzők közül ő volt a zárónap legszorgalmasabb pilótája 115 körrel, ami egy heti rekord is, hiszen egy versenyző sem autózott ennyi kilométert egyetlen nap alatt. A Williamsen kívül a többi Mercedes motoros autó is megbízhatóan teljesített, a harmadik legjobb időt jegyző Daniel Juncadella 81 kört rakott bele a Force Indiába, a Mercedes pilótapárosa összesen 132 kört teljesített, és a McLaren újonca is száz felett volt.

A nap utolsó három órájában több piros zászlós megszakítás is történt. Csütörtöki balesete után Adrian Sutil ismét megpörgött a Sauberrel, és szinte ugyanezt leutánozta a mclarenes Magnussen is, majd percekkel a leintés előtt a 10-es kanyarnál falnak ütközött, és összetörte az MP4-29 első szárnyát. Közben a hosszú szünet után kiguruló Toro Rosso is megállt a pályán, és pár perc ugyan még hátra volt öt óráig, de az incidensek miatt itt ért véget a jerezi teszthét utolsó napja.

A nap végén a sikeres programot teljesítő pilóták mindegyik hangsúlyozta, hogy jelenleg az erőviszonyokra egyáltalán nem lehet következtetni, mert az elmúlt négy nap kizárólag arról szólt, hogy a megbízhatóságot teszteljék, és csak ezt követően jönnek majd a teljesítményre irányuló feladatok. Ezen a területen nyugodtan elmondható, hogy a Mercedes vizsgázott a legjobban (4 nap alatt 1368 km), és a Ferrari sem panaszkodhat (1111 km) a Red Bull és a Renault viszont megbukott Jerezben. Természetesen korai lenne még temetni a címvédő alakulatot, és Daniel Ricciardo biztos benne, hogy mire a pontokat osztják, akkora talpra fognak állni. 

A Renault motoros autók (Red Bull, Toro Rosso, Caterham) mindenesetre együttvéve nem értek el annyi kilométert, mint a Mercedes vagy a Ferrari. Az összesített mérlegük mindössze 669 km, ebből a Red Bull áll a lista legvégén 93 km-rel. Ennél még a jókora késéssel bemutatkozó Marussia autója is többet tett meg (133 km). 

Negyedik tesztnap végeredménye:

 1. Felipe Massa         Williams-Mercedes  1:28.229 86 kör

 2. Fernando Alonso    Ferrari                     1:29.145 115 kör

 3. Daniel Juncadella   Force India-Mercedes 1:29.457 81 kör

 4. Kevin Magnussen   McLaren-Mercedes   1:30.806 110 kör

 5. Lewis Hamilton      Mercedes                1:30.822  41 kör

 6. Jules Bianchi        Marussia-Ferrari        1:32.222  25 kör

 7. Adrian Sutil           Sauber-Ferrari          1:36.571 69 kör

 8. Nico Rosberg         Mercedes               1:36.951  91 kör

 9. Kobajasi Kamui     Caterham-Renault   1:43.193  54 kör

10. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault  1:44.016  9 kör

11. Daniel Ricciardo    Red Bull-Renault      1:45.374  7 kör

Négy nap alatt gyűjtött kilométerek:

Mercedes: 1368 km

Ferrari: 1111 km

McLaren: 1085 km

Williams-Mercedes: 775 km

Sauber-Ferrari: 717 km

Force India-Mercedes: 647 km

Caterham-Renault: 337 km

Toro Rosso-Renault: 239 km

Marussia-Ferrari: 133 km

Red Bull-Renault: 93 km

1. nap történései

2. nap történései

3. nap történései

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

 

Szólj hozzá

forma-1 jerez formula-1 kollektív teszt