2014. feb 04.

Ötvenmillió tévénézőt veszített tavaly az F1

írta: FormaNet
Ötvenmillió tévénézőt veszített tavaly az F1

A Global Média jelentése szerint 2013-ban 10 százalékkal csökkent a Formula-1 nézettsége, ami konkrét számokban 50 millióval kevesebb nézőt jelent. Az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa, Bernie Ecclestone nem lepődött meg a számokon, és egyértelműen Sebastian Vettel és a Red Bull tavalyi dominanciájának tudja be a csökkenést.

f1.JPG

2012-ben több mint félmilliárdan követték az F1-es szezont a tévék előtt, és az azt megelőző évben is 515 millió néző volt kíváncsi a királykategóriára. A Global Média jelentése szerint ez a szám tavaly jelentősen - konkrétan 10 százalékkal - csökkent. A hivatalos dokumentumban Bernie Ecclestone hangsúlyozta, hogy a bajnoki verseny egyoldalúsága miatt számítani lehetett erre.

„Az elmúlt szezonban globálisan 450 millió nézőnk volt, és a 2012-es adatokhoz képest a csökkenés nem volt váratlan. Az utolsó néhány fordulónak már kevésbé volt verseny jellege”- állt a közleményben. A brit milliárdos azért hozzátette, hogy a teljes összehasonlítás kicsit túlzó, mert tavaly eggyel kevesebb nagydíj volt, mint 2012-ben. Mindemellett Ecclestone abban is biztos, hogy az idei év kimondottan érdekes lesz.

„Egy dologban biztos vagyok, és az az, hogy a most következő szezon nem csak nagyobb kiszámíthatatlanságot, de új izgalmakat és kiélezett versenyt kínál majd” - idézi a FOM vezért az Autosport.

Egyes országokban, mint például Kína és Franciaország ugyan drámaian lecsökkent az érdeklődés, a helyzet viszont közel sem olyan vészes, hiszen az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Olaszországban például növekedés mutatkozott a nézőszámban. Az USA-ban 18 százalékos ugrás következett be, ami nyilván az Amerikai Nagydíj 2012-es visszatérésének is köszönhető, míg a briteknél és az olaszoknál a tévéjogok átrendeződése miatt volt sikeresebb a 2013-as év, azaz a fizetős csatorna mellett egy-egy ingyenesen nézhető csatorna is közvetített jó néhány nagydíjat.

Vesztesek azért többen voltak, sőt még Németországban is kevesebben nézték tavaly a világbajnokságot. A négyszeres bajnok hazájában 31,1 millió nézője volt tavaly az F1-nek, ami több mint nyolc százalékos csökkenés. Brazíliában 85,6 millióról 77,2 millióra esett vissza az érdeklődés, míg Franciaországban és Kínában a közvetítési jogok fizetős csatornákhoz kerültek, és ennek köszönhetően itt is jelentős közönséget vesztett a széria. Annak ellenére, hogy a spanyolok ásza, Fernando Alonso idő előtt kiesett a bajnoki küzdelemből, az országban csak kismértékű nézőszám csökkenés következett be, és Japánban sem volt drámai a helyzet, sőt ha figyelembe vesszük, hogy a 2012-es szezonhoz képest eggyel kevesebb verseny volt, a japánoknál nagyjából stagnált a nézőszám. 

Ami kishazánkat illeti, tavaly novemberben az MTVA sajtóközleményéből megtudhattunk néhány adatot: "A 19 nagydíjról az M1 és az M2 csatornák összesen közel 207 órányi közvetítést adtak az év folyamán (ez közel 30 órányi bővülés a tavalyihoz képest, mivel idén a szabadedzések is képernyőre kerültek).  A tizenkilenc futam átlagnézettsége 977 ezer fő, míg az időmérőké 517 ezer fő volt. Az M1-es közvetítések közül - a tavalyihoz hasonlóan - 8 futam ért el milliós nézettséget, és a júliusi Magyar Nagydíj lett a legnézettebb 1,346 millió fővel. Az egyes futamokba átlagosan 1,65 milliónyian pillantottak bele rövidebb hosszabb időre, míg ez a mutató a Kanadai Nagydíjon volt a legmagasabb, akkor az elért nézők száma közel 2,2 millió fő volt” – írta közleményében az MTVA a Nielsen Közönségmérés adataira hivatkozva. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

nézettség forma-1 formula-1