2014. már 02.

F1 Kik tesztelnek ma? - Bahreini teszthét zárónap

írta: FormaNet
F1 Kik tesztelnek ma? - Bahreini teszthét zárónap

A szezonnyitó előtti utolsó tesztnapon bőven lesz munkájuk a csapatoknak, hiszen szinte még egyetlen egy versenyző sem érzi azt, hogy csapata készen állna az Ausztrál Nagydíjra. Különösen igaz ez a Red Bullra és a Lotusra, ahol a tegnapi hosszú kényszerpihenők után ma ismét Sebastian Vettel és Romain Grosjean feladata lesz bepótolni az elvesztett időt. 

bahrein - teszt.jpg

A szezon előtti kollektív tesztek zárónapján a Red Bullnál Sebastian Vettel vezeti az RB10-est, legalábbis ha minden jól alakul, szombaton ugyanis még egy egész kört sem tudott megtenni. Egy elektronikus hiba tette tönkre a német bajnok napját, aki eddig a legkevesebb kilométert gyűjtötte a mezőnyből. Jerezben mindössze 11 kört tudott megtenni, míg az eddigi bahreini tesztnapjainak összesített mérlege 72 kör. Vettel a szezonkezdés előtt valójában még két napot tölthet teszteléssel, mert a csapat hétfőn egy filmforgatás keretében még 100 kilométert gyűjthet.

A címvédő elismeri, hogy jelenleg a megbízhatóság a legnagyobb kihívás számukra, de sokat vár a Melbourne-re elkészülő új alkatrészektől. Mindemellett úgy véli, ha sikerül menetkészre összerakni az RB10-est, akkor a sebességgel nem lesz problémájuk. Ezt az állítást erősítette meg a csapat főtervezője, Adrian Newey is, aki szerint gyors az autójuk, csak eddig nem tudták megmutatni.

A Mercedesnél Nico Rosberg adja át a volánt brit csapattársának, Lewis Hamiltonnak. Rosberg utolsó tesztnapja sem indult problémamentesen, mert egy motorcsere miatt némi késéssel kezdhette meg a munkát, ezt követően azonban 103 körig és egy második helyig jutott. A német szerint nagyon jól sikerült a téli tesztsorozatuk, és kiemelte, hogy elsősorban megbízhatóság terén alakultak jól a dolgok. Úgy véli, hogy a lehetőségeket maximálisan ki tudták használni, de sok apró javítanivalójuk van még az első versenyig.

Kimi Räikkönen szombaton szintén befejezte téli felkészülését az autóban. A nap első felében a finn is a tervezettnél többet pihent a garázsban, de délután nekiugorhatott egy versenytávnak. Az összesített tabellán két másodperces hátránnyal a harmadik helyet kaparintotta meg, a zárónapon pedig átadja Fernando Alonsónak a volánt.

A Lotusnak a héten eddig minden napra jutott valami hiba, ami miatt idő előtt be kellett fejezniük a programot. Nem volt ez másként szombaton sem, amikor Romain Grosjean mindössze 33 kör után kénytelen volt befejezni a munkát. Az E22-nél ezúttal kábelezési probléma, majd a kinetikus motor-generátor meghibásodása lépett fel, így a franciának lesz mit bepótolnia  a mai nap során. Grosjean elismerte, hogy csapata jelenleg még nem áll készen a melbourne-i versenyhétvégére, de panaszkodás és bűnbak keresés helyet inkább a megoldásra fókuszál csapatával.

A McLaren ezúttal napi váltásba osztotta be versenyzőit, így Kevin Magnussen után most újra Jenson Button a soros. Az újonc tegnap a negyedik legjobb időt autózta, és összesen 88 kört tett meg a bahreini aszfaltcsíkon, és bár délelőtt a McLarent is elektronikus gondok hátráltatták, de később teljesíteni tudták a tervezett feladatokat. Magnussen tesztértékelésében elmondta, hogy jelenleg még nem tartanak ott, ahol szeretnének, mert az autóból ennél még többet lehet kihozni. Összességében úgy érzi, hogy az alapok teljesen rendben vannak, és jó helyzetből várhatják a szezonkezdést.

A Force India e heti tesztje álomszerűen alakul, hiszen Sergio Pérez nem csak a leggyorsabb-, de az egyik legszorgalmasabb versenyzőjeként zárta le két napját, majd szombattól Nico Hülkenberg folytatta a kilométergyűjtést. A csapat eddig minden nap gond nélkül teljesített egy-egy versenyszimulációt, Hülkenberg tegnap például 115 körig jutott.

„Egyáltalán nem voltak műszaki problémáink, így a teljesítményre tudunk koncentrálni. Egyszerűen minden működött" – örvendezett a nap végén Hülkenberg, aki azt is elárulta, hogy a jelenlegi autó már nem sokban változik az Ausztrál Nagydíjig.

A Sauber ma kettéosztja napját versenyzői között, ugyanis szombaton Adrian Sutil mindössze egy ellenőrző körig jutott, majd elfüstölt alatta az autó. A csapat a Ferrari motorban fedezett fel hibát, de a motorcserével együtt már nem tudták időben orvosolni a problémákat. Sutil ma délelőtt pótolhatja az elvesztett időt, majd a nap második felében Esteban Gutiérrez veszi át az irányítás.

A Renault motorpartnerei közül a két kisebb alakulat, a Toro Rosso és a Caterham tartja a frontot Bahreinben, sőt ez utóbbi volt a szombati nap legszorgalmasabb csapata, Marcus Ericsson 117 körével, és majdnem egy teljes versenytávot is teljesített, a Renault motoros autók közül elsőként. Az újonc két nap után adja át a helyet Kobajasi Kamuinak. A kisbikák orosz versenyzője, Danyiil Kvjat is rengeteg adatot gyűjthetett csapatának, és nem mellesleg a Toro Rosso bahreini tesztnapjainak eddigi legjobb idejét érte el. A zárónapon Jean-Eric Vergne folytathatja a körözést.

Időeredmények tekintetében Bahreinben eddig a Williams volt a leggyorsabb, miután utolsó tesztnapján Felipe Massa - egy időmérő szimuláción - két tizeddel megdöntötte Nico Rosberg múlt heti rekordját, igaz a brazil szuperlágy gumikon érte el ezt az eredményt. Mindemellett közel 100 kört tudott megtenni, így maximálisan elégedetten adja át autóját Valtteri Bottasnak. Massa összegzésében elmondta, hogy utolsó tesztnapján már a teljesítménnyel is foglalkozhattak, és sikerült megtalálniuk a megfelelő beállításokat, de ami jelenleg az egyik legfontosabb tényező az az, hogy a megbízhatóság is rendben van.

A Marussiánál Jules Bianchi is tegnap tapasztalta meg először, hogy milyen lehet majd új autója a kvalifikáción, mert a nap végén szuperlágy gumikon, kevés üzemanyag mellett ő is futhatott egy időmérős szimulációt, amivel a hetedik helyre ugrott fel, de közel négy másodperccel volt lassabb az élen záró Massánál. A francia versenyző legközelebb már az Ausztrál Nagydíj pénteki napján kapja meg az autót, ma pedig Max Chilton vezethet.

000 facebook_banner.jpg

Az utolsó tesztnap beosztása

Red Bull – Sebastian Vettel

Mercedes – Lewis Hamilton

Ferrari – Fernando Alonso

Lotus – Romain Grosjean

McLaren – Jenson Button

Force India – Nico Hülkenberg

Sauber – Adrian Sutil és Esteban Gutiérrez

Toro Rosso – Jean Eric Vergne

Williams – Valtteri Bottas

Marussia – Max Chilton

Caterham – Kobajasi Kamui

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá