2014. már 15.

F1 Rosberg zárt az élen az időmérő előtti utolsó edzésen

írta: FormaNet
F1 Rosberg zárt az élen az időmérő előtti utolsó edzésen

A pénteki második szabadedzéshez hasonlóan most is a Mercedes dominált, ezúttal viszont Nico Rosberg volt a leggyorsabb, míg csapattársa, Lewis Hamilton csak a negyedik lett Jenson Button és Fernando Alonso mögött. A Red Bull elsőszámú versenyzője az első naphoz képest kissé haloványabb formát mutatott, a Lotus továbbra is szenved, Valtteri Bottas és Esteban Guttiérez pedig rajtbüntetéssel kezdheti meg a szezonnyitót. 

rosberg - melbourne_1.jpg

 

 

A pénteki napos, szép idővel ellentétben ma borongós időjárási körülmények és nagy szél fogadta a Formula-1-es csapatokat Melbourne-ben, és a meteorológia némi csapadékot is jósolt a hétvége további részére, aminek most valószínűleg egyetlen egy istálló sem örülne. Pénteken a második szabadedzésen haloványan már kibontakozott egyfajta kép a hétvége legnagyobb esélyeseit illetően, és a hosszú etapokból is le lehetett olvasni némi infót. Az Autosport elemzése szerint egyértelmű a Mercedes fölény, sőt ezt néhány ellenfél is megerősítette. Jenson Button szerint Hamiltonék nagyjából egy másodperccel gyorsabbak mindenkinél. A Red Bull rengeteget javult a téli teszteken látottakhoz képest, és a péntek délutáni gyengébb helyezések ellenére a Williams is erős formát mutatott hosszú etapján. A Ferrari még mindig egy nagy kérdőjel, mindenesetre az elemzők szerint hosszútávon nem csak a fent említett csapatok, de a McLaren és a Force India autói is a maranellóiak előtt állnak. Nyilván ezt a sorrendet az Autosport munkatársa, Gary Anderson még csak a péntek déutáni versenyszimulációkból állítódota fel, hozzátéve, hogy például az üzemanyag-mennyiséget lehetetlen ilyenkor megítélni, vagyis az összkép továbbra is homályos.

Az mindenesetre biztos, hogy a Lotus hétvégéje borzalmasan kezdődött, hiszen az első napot majdnem teljes egészében ki kellett hagyniuk. Romain Grosjean mindössze 12 kör erejéig szépíthetett a helyzeten, ám a francia ma újabb nehézségekkel találta szembe magát. Ezúttal motorprobléma miatt nem tudott felkészülni az időmérőre. Grosjean meglehetősen dühös volt a rengeteg probléma miatt, csapattársa, Pastor Maldonado legalább végre pályára hajthatott. Nemsokkal a leintés előtt azonban a venezuelai alatt is megállt az E22-es.  Műszaki problémák miatt Grosjeanhoz hasonló helyzetbe került a williamses Valtteri Bottas és a sauberes Esteban Gutiérrez is. Mindkét versenyző váltóhiba miatt nem tudott mért kört futni, ráadásul „megnyerték” a szezon első rajtbüntetését (öt helyes hátrasorolás), ugyanis minkettőjük autójában váltót kell cserélni.

Ami az eredményeket illeti, félidőben a két Mercedes uralkodott a tabella élén, Lewis Hamilton és Nico Rosberg sorrendben, mögéjük pedig Felipe Massa zárkózott fel harmadikként. A top 10-ben még a Ferrarik, a Red Bullok és a Force Indiák sorakoztak, majd a lágy gumikon az edzés második felében a sorrend kissé borult, de a legjobb tíz szereplői nagyjából ezen a csapatok pilótái maradtak. Kivéve Vettelt, aki végül a 12. helyig csúszott vissza, és ezúttal nem volt elégedett autójával. Csapatának arra panaszkodott, hogy egyszerűen nem gyorsul az RB10-es. A négyszeres bajnok 2.8 másodperces hátrányban zárt az összesítésben, igaz ő a közepes Pirelliken futotta meg legjobb köridejét, és a hétvégén használatos lágy és közepes gumik között átlagosan két másodperc a különbség. 

Az opciós abroncsokon végül Rosberg futotta meg a hétvége eddigi legjobb idejét, csapattársa viszont egy leggyorsabb első szektort követően a második szektorban hibázott, így végül csak negyedik lett Button és Alonso mögött. A Mercedes német versenyzője hatalmas előnnyel végzett az élen, hiszen Button már közel másfél másodperces lemaradásban szerezte meg a második helyet. A McLaren és a Ferrari másik két versenyzője a hetedik és nyolcadik legjobb időt autózta, Kimi Räikkönen és Kevin Magnussen sorrendben. Közvetlenül előéjük egy Red Bull és egy Force India is beférkőzött. A Jégember továbbra is küzd az autó egyensúlyával, de legfőképpen az új fék-technológiával, Pénteken a csapatvezető, Stefano Domenicali sem titkolta, hogy Kiminek egyelőre problémásabb az autó, mint spanyol kollégájának, de ez a Ferrari hibája, nem Räikkönené, és teljes erővel dolgoznak azon, hogy a lehető legrövidebb időn belül megtalálják a megoldást. 

Harmadik szabadedzés eredménye: 

   Versenyző              Csapat                           Köridő     Hátrány     Kör 

1.  Nico Rosberg       Mercedes                         1:29.375                      15

2.  Jenson Button      McLaren-Mercedes          1:30.766  +1.391         20

3.  Fernando Alonso    Ferrari                           1:30.876  +1.501         11

4.  Lewis Hamilton     Mercedes                         1:30.919  +1.544         13

5.  Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault              1:30.970  +1.595        13

 6.  Nico Hülkenberg    Force India-Mercedes     1:30.978  +1.603       16

 7.  Kimi Räikkönen     Ferrari                             1:31.156  +1.781       12

8.  Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes      1:31.251  +1.876        22

9.  Sergio Pérez       Force India-Mercedes       1:31.665  +2.290        17

10.  Felipe Massa       Williams-Mercedes           1:31.723  +2.348      20

11.  Danyiil Kvjat       Toro Rosso-Renault           1:31.925  +2.550      17

12.  Sebastian Vettel   Red Bull-Renault             1:32.255  +2.880      14

13.  Jean-Eric Vergne   Toro Rosso-Renault      1:32.417  +3.042      16

14.  Jules Bianchi      Marussia-Ferrari               1:34.184  +4.809      15

15.  Adrian Sutil       Sauber-Ferrari                   1:34.188  +4.813      16

16.  Kobajasi Kamui    Caterham-Renault          1:34.413  +5.038      19

17.  Max Chilton        Marussia-Ferrari              1:34.717  +5.342      15

18.  Pastor Maldonado   Lotus-Renault             1:34.754  +5.379     15

19.  Marcus Ericsson    Caterham-Renault        1:36.159  +6.784       21

20.  Valtteri Bottas    Williams-Mercedes                                              2

21.  Esteban Gutiérrez  Sauber-Ferrari                                                2

22.  Romain Grosjean    Lotus-Renault                                                4

 000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

Arctica sportnapszemüveg

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 rosberg szabadedzés melbourne formula-1