2014. ápr 14.

F1 Domenicali lemondott a Ferrari csapatfőnöki posztjáról

írta: FormaNet
F1 Domenicali lemondott a Ferrari csapatfőnöki posztjáról

A kiábrándító szezonkezdést követően a Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali azonnali hatállyal lemondott. Az olasz szakember helyét Ferrari észak-amerikai részlegének vezérigazgatója, Marco Mattiacci veszi át.

stefano domenicali_3.JPG

Nagy remények után a Ferrari finomanszólva sem a várakozásoknak megfelelően kezdte az idei évet. Három versenyt követően a csapat jelenleg csak az ötödik helyen áll a konstruktőri tabellán. Két világbajnok pilótája idén még nem ünnepelhetett dobogón, sőt legutóbb Fernando Alonso és Kimi Räikkönen összesen három pontot tudott összehalászni csapatnák a Bahreini Nagydíjon. Ráadásul mindezt a Ferrari elnökének, Luca Di Montezemolónak a helyszínen kellett végig néznie. Illetve kellett volna, de saját elmondása szerint annyira fájdalmas volt látni a Ferrarik lassúságát, hogy még a futam vége előtt elhagyta a szahíri létesítményt.

Domanicali 1991 óta része a Ferrari családnak, a csapatfőnöki széket pedig Jean Todt távozása után, 2008-tól foglalhatta el. Abban az évben egy konstruktői vb címet ünnepelhetett a csapattal, és bár azóta is többször közel kerültek a trófeához, de végül maximum egy második hellyel kellett beérniük. A Formula-1 új korszakában a maranellói gárda egyértelmű célja volt, hogy visszatérjen a csúcsra, ám eddig nem úgy tűnik, hogy idén ez összejöthet. Nemrégiben Domenicali további három évvel hosszabított a csapattal, a csalódástkeltő bahreini hétvége viszont gyorsan átírta a történetet, és a mai napon hivatalossá vált a 48 esztendős szakember távozása. 

„Mindenki szakmai életében vannak különleges pillanatok, amikor bátorság kell a nehéz és gyötrelmes döntésekhez. Eljött az idő a nagy változásra. Csapatfőnökként vállalom a felelősséget, mindig is ezt tettem, és így van ez most is. Ez a döntés azzal a céllal született meg, hogy tegyünk valamit annak érdekében, hogy kicsit felrázzuk a dolgokat, és a csapat érdekeit szem előtt tartva döntöttem így. Teljes szívemből szeretném megköszönni minden dolgozónak, a versenyzőknek és partnereinknek ezeket a csodálatos éveket, amiket együtt töltöttünk. Remélem a Ferrari hamarosan visszatér arra a helyre, amit megérdemel. Végül köszönet elnökünknek azért amiért mindig is mellettem állt, és köszönet minden kedves rajongónak. Csak azt sajnálom, hogy az elmúlt években nem sikerült learatnunk kemény munkánk gyümölcsét”- búcsúzott Domenicali. 

Az elnök, Luca di Montezemolo megköszönte Domenicali munkáját, és egyben üdvözölte az új csapatfőnököt.

 „Köszönetet szeretnék mondani Stefano Domenicalinak, nem csak folyamatos elkötelezettségéért és a csapatba fektetett munkájáért, hanem a jó értelemben vett felelősségvállalásáért is, amit a mai napon is bizonyított, amikor a Ferrari érdekeit minden más felé helyezte. Nagyra becsülöm, hiszen az elmúlt 23 évben végignéztem szakmai fejlődését. Sok sikert kívánok neki a jövőre nézve, és egyúttal minden jót kívánok Marco Mattiaccinak, aki egy nagyrabecsült vezető a cégünknél, és aki lelkesen fogadta el ezt a kihívást.” 

Marco Mattiacci - aki 1999-től dolgozik a Ferrarinál  - már a következő versenyhétvégén, Kínában munkába áll. 

000 facebook_banner.jpg

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 formula-1 stefano domenicali