2014. jún 02.

F1 Räikkönen kissé pechesnek érzi magát

írta: FormaNet
F1 Räikkönen kissé pechesnek érzi magát

Ami az idei szezon első hat versenyének eredményeit illeti, Kimi Räikkönen eddig egyszer sem tudta legyőzni csapattársát, Fernando Alonsót, de a finn szerint ebben nagy szerepe volt a szerencsének is, azaz a maga részéről a szerencsétlenségnek, ami legutóbb éppen Monacóban babrált ki vele.

kimi raikkonen - ferrari.JPG

 

Kimi Räikkönen a bajnoki pontok tekintetében jelenleg igencsak elmarad a tabella harmadik helyén álló spanyol csapattársától, és amíg Fernando Alonso eddig mind a hat nagydíjon pontszerző helyen ért célba, addig a 2007-es bajnok már kétszer is nullázott. Legutóbb éppen Monacóban, amikor a hajrában egy kisebb baleset miatt kiesett a top10-ből. A végeredménytől függetlenül, ígéretesen indult számára a szezon hatodik nagydíja, hiszen a rajt után három pozíciót fogott, és egy ideig tűnt, hogy idén először legyőzheti márkatársát, sőt talán egy dobogós helyezést is megcsíphet. A második biztonsági autós periódus alatt azonban a marussiás Max Chilton keresztülhúzta számításait, és egy defekt miatt a mezőny végéről kellett visszaküzdenie magát.

A monacói versenyt megelőzően, Barcelónában a stratégia nem kedvezett számára, és Kimi Räikkönen éppen az ilyen peches momentumok miatt érzi úgy, hogy az eredményei sokkal gyengébbek, mint a valós teljesítménye.

„Többször is volt már, hogy előrébb voltam (mint Alonso – a szerk.), de valahogy mindig rosszul alakult a versenyem – jött egy defekt, vagy valaki kilökött, szóval igazán még sosem jött össze minden egyik futamon sem. Ez elég szomorú. Monacóban ismét jó helyzetben voltam, de kaptam egy defektet, szóval ez is egy balszerencse volt. Egy apró rossz dolog a végén hatalmas különbséget jelenthet”- idézi az Autosport Räikkönent, aki egyébként Monco után kicsit bizakodóbb volt az autót illetően, de nem tagadta, hogy hosszú út áll még a Ferrari előtt.

„Még mindig nem vagyok teljesen elégedett a kocsival. A verseny már jobb volt mint az időmérő, de ha azt vesszük, hogy hol szeretnénk lenni, akkor még hosszú út áll előttünk, és sok területen kell még javulnunk. Már eddig is sok helyen javultunk, különösen a motor területén, de még mindig hiányzik a sebesség. Csak össze kell hasonlítanunk magunkat a Mercedesszel, és láthatjuk, hogy még mindig sok a teendő. Tudjuk, hogy mit kell tennünk, de nem lesz könnyű kijavítani a dolgokat. Csak idő kérdése. Folyamatosan fejlődünk, de a többiek is javulnak. Ismerjük a hiányosságainkat, de ha mindent egyszerű lenne megoldani, akkor mindenkinek gyors autója lenne.”

„Amint meglesz az a bizonyos jó érzés az autóban, biztos vagyok benne, hogy onnantól kezdve sokkal jobb lesz a helyzet. Addig is harcolunk, és remélhetőleg kicsit szerencsésebbek leszünk.”

000 facebook_banner.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

Arctica sportnapszemüveg

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

ferrari forma-1 kimi raikkonen formula-1