2014. júl 05.

F1 Rosberg nyerte a drámai időmérőt Silverstone-ban

írta: FormaNet
F1 Rosberg nyerte a drámai időmérőt Silverstone-ban

Nem sok eső esett, ahhoz azonban éppen elég volt, hogy néhány csapatnak és versenyzőjének kellemetlen meglepetést okozzon. A csapadék az időmérő mindhárom etapjába bezavart, végül Nico Rosbergnek jött ki legjobban a lépés. A Ferrari és a Williams a Q1-ben elvérzett, Lewis Hamilton pedig már a markában érezhette a rajtelsőséget, majd pillanatok alatt a hatodik helyen találta magát. Rosberg mellől Sebastian Vettel várhatja a vasárnapi rajtot, a második sorból pedig Jenson Button és Nico Hülkenberg indulhat. 

silverstone - kvali.JPG

 

A délelőtti eső után a kvalifikáció kezdetére még nem száradt fel teljesen a silverstone-i pálya, sőt később csapadék még az időmérőn is nagy drámáka eredményezett.

A rajtpozíciókat illetően két pilóta hátrasorolással kezdhette meg a „helyezkedést”: Esteban Gutiérrez, még Ausztriából hozott magával egy tíz rajthelyes büntetést, mert csapata veszélyesen engedte ki a bokszból, Max Chilton Marussiájában pedig váltót kellett cserélni, amiért öthelyes rajtbüntetés jár.

Q1

Intermediate gumikon kezdődött meg a kvalifikáció első etapja, és bár a pálya egyes részei már szinte felszáradtak, a csapatok még nem merték bekockáztatni a slick gumikat. Az első komolyabb időket a Mercedesek és a Red Bullok futották meg – Lewis Hamilton 1:43.676-os idővel állt a top helyen, mögötte  több mint egy másodperces hátrányban  Daniel Ricciardóra sorakozott fel, majd Nico Rosberg, Sebastian Vettel és Fernando Alonso következett a legjobb öt helyen.

Az utolsó öt percben először a caterhames Kobajasi Kamui kockáztatta meg a szárazpályás gumikat, de a japán nem tudott mért kört futni, mert csapata közben visszahívta, mert valamilyen műszaki hibát észleltek. A Q1 hajrájában a slickeken óriási kavarodás indult be a tabellán. Elsőként Jenson Button ment be 1:40 alá, de a brit idejét elvették pályaelhagyás miatt. Végül Rosberg 1:40.380-as köre lett a legjobb, miközben az eső ismét szemerkélni kezdett, vagyis  az időzítésen nagyon sok múlott. Így fordulhatott elő, hogy a Marussiák például bekerültek a top5-be, a későn kihajtó Williamsek és a Ferrarik pedig kiestek a Caterhammel együtt. A Ferrari versenyzői mindketten hibáztak is, az utolsó pillanatokban pedig még a sárga zászló is elő került Adrian Sutil kavicságyban landoló Saubere miatt.

Az első három helyen végül Rosberg, Kvjat és Hamilton végzett, a lista végén pedig Bottas, Massa, Alonso, Räikkönen, Ericsson és Kobajasi volt a kiesők sorrendje. Később a Sky Sports-nak Räikkönen is megerősítette, hogy szerinte a csapat rosszul időzített, mert az utolsó györskörük második felében már megint esett. Alonso meglehetősen higgadtan kezelte a helyzetet, és elmondta, hogy mivel nincsenek versenyben a bajnoki címért, számára majdnem mindegy, hogy a 9. vagy a 19. helyen van. Úgy véli, nincs mit veszíteniük, ezért mindössze egy élvezetes futamot szeretne vasárnap. 

Q2

Ismét intereken kezdődött a körözés, az eső azonban most sem tartott sokáig, így később újra előkerültek a slick gumik, melyeken először Vettel volt a leggyorsabb, de 1:44.085-ös körét elvették pályaelhagyás miatt. A pályaviszonyok az utolsó percekre rengeteget javultak, végül Hamilton már majdnem szárazpályás köridővel, 1:34.870-nel zárt az élen. Mögötte csapattársa nem sokkal maradt el, de az utánuk sorakozó Vettel, Button és Kvjat trió már 1:36-os időket jegyzett. Az utolsó öt továbbjutó helyet Hülkenberg, Pérez, Magnussen, Vergne és Ricciardo kaparintotta meg. A Q1-hez hasonlóan ezúttal is sárgazászlóval ért véget a körözést, ráadásul most is egy Sauber miatt.Gutiérrez a Brooklands kanyar kijáratánál vesztette el autója felett az irányítást, majd a füvön átszánkázva háttal a falnak csapódott. 

Kiesők sorrendje: Grosjean, Bianchi, Chilton, Gutiérrez, Maldonado, Sutil.

Q3

Ezúttal mindenki slickeken kezdett, de az eső most is közbeszólt. Néhányan még éppen végigértek első gyorsköreiken, amikor a Stowe kanyarban már elég necces volt a helyzet. Jól jött ki a lépés például a Toro Rossóknak, de még a Mercedesek is megúszták. A slickeken első nekifutásra Hamilton, Rosberg, Pérez, Ricciardo, Kvjat, Vergne, Button, Hülkenberg és Magnussen volt a sorrend, a Red Bull négyszeres bajnokának pedig nem volt mért köre.

Hamilton 1:39.232-es köridővel vezetett, és először még úgy tűnt, hogy a hajrában vissza kell rakni az intereket, így az idők nem fognak javulni, de az eső - immár sokadjára - ismét abbamaradt, így az utolsó körök hatalmas tűzijátékot és további kavarodást eredményeztek.

Arctica sportnapszemüveg

A Mercedesnél sem maradt el a meglepetés: versenyzőik még éppen felértek utolsó körükre, és a csapat még rá is szólt Hamiltonra, hogy ha menni akar egy gyorskört akkor kapkodja magát, ha nem, akkor pedig engedje el mögötte érkező csapattársát, akinél már attól tartottak, hogy kifut az időből. Szerencsére mindketten megtudták kezdeni körüket, viszont Hamilton az első szektor végén úgy látta, hogy nem fog tudni javítani, és elvette a gázról a lábát, elengedte Rosberget, aki hatalmasat javított, és megszerezte pályafutásának nyolcadik F1-es pole-ját. 

De nem csak márkatársa, hanem további négy versenyző is beelőzte a brit bajnokot, aki egyszercsak a hatodik helyen találta magát. Rosberghez képest jelentős hátránnyal Vettelé lett az elsősor másik helye, a második sort Button és Hülkenberg kaparintotta meg, és még Magnussen is beférkőzött Hamilton elé.

A brit bajnok a leintés után elismerte, hogy ő hibázott: "Nem tudom mit gondoltam, én hibáztam"- mondta Hamilton, de nem tuodtt rá magyarázatot adni, hogy miért hagyta féle gyorskörét. 

000 facebook_banner.jpg

 Hetedik helyen Pérez végzett, Ricciardo pedig csak a nyolcadik helyről kezdheti meg a versenyt, a két Toro Rossó előtt. Az ausztrál ugyanis a hajrában már nem ment ki, amiért később a csapatfőnök, Christian Horner elnézést kért tőle. A Red Bullnál ugyanis nem gondolták, hogy ennyit javulnak majd a feltételek, ezért úgy döntöttek, hogy Ricciardónak már nem kell kihajtania. 

Nico Rosberg természetesen a bajnokság szempontjából örült csapattársa bakijának, de úgy véli, hogy a verseny most is kettőjükről fog szólni. 

Az időmérő végeredménye:

 1. Nico Rosberg          Mercedes    1m35.766s          
 2. Sebastian Vettel      Red Bull    1m37.386s  +1.620s  
 3. Jenson Button         McLaren     1m38.200s  +2.434s  
 4. Niko Hülkenberg      Force India  1m38.329s  +2.563s  
 5. Kevin Magnussen       McLaren     1m38.417s  +2.651s  
 6. Lewis Hamilton        Mercedes    1m39.232s  +3.466s  
 7. Sergio Perez          Force India 1m40.457s  +4.691s  
 8. Daniel Ricciardo      Red Bull    1m40.606s  +4.840s  
 9. Daniil Kvyat          Toro Rosso  1m40.707s  +4.941s  
10. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso  1m40.855s  +5.089s  
Q2 11. Romain Grosjean Lotus 1m38.496s +3.626s 12. Jules Bianchi Marussia 1m38.709s +3.839s 13. Max Chilton Marussia 1m39.800s +4.930s 14. Esteban Gutierrez Sauber 1m40.912s +6.042s 15. Pastor Maldonado Lotus 1m44.018s +9.148s 16. Adrian Sutil Sauber idő nélkül Q3 17. Valtteri Bottas Williams 1m45.318s +4.938s 18. Felipe Massa Williams 1m45.695s +5.315s 19. Fernando Alonso Ferrari 1m45.935s +5.555s 20. Kimi Raikkonen Ferrari 1m46.684s +6.304s 21. Marcus Ericsson Caterham 1m49.421s +9.041s 22. Kamui Kobayashi Caterham 1m49.625s +9.245s

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

forma-1 időmérő silverstone formula-1