2014. aug 23.

F1 Rosberg idei hetedik pole-ját szerezte meg Spában

írta: FormaNet
F1 Rosberg idei hetedik pole-ját szerezte meg Spában

A Belga Nagydíj időmérőjébe is bezavart némi csapadék, ám a Mercedes uralmát ezzel együtt sem sikerült megdönteni. Nico Rosberg és Lewis Hamilton párharcából ezúttal a német jött ki győztesen, míg a brit bajnoknak csak a második rajthely jutott. A második sorból Sebastian Vettel és Fernando Alonso rajtolhat.

nico rosberg - spa_1.JPG

 

Az utolsó szabadedzéshez hasonlóan, a kvalifikáci kezdete előtt is leszakadt az ég Spában, és bár a zöld lámpák kigyulladásának idején már nem esett, de a sötét felhők nem tágítottak. Ezzel együtt kimondottan hűvös időben indult el a szezon 12. időmérője. A levegő hőmérséklete 9 fok volt, a pályahőmérséklet pedig 21 fok. A slick gumik egyelőre pihenőt kaptak, és legtöbben az extrém esőgumikkal kezdték meg az edzést.

Q1

Az első komolyabb időt az utolsó szabadedzés leggyorsabbja, Valtteri Bottas futotta meg 2:10.750-nel, miközben csapattársa, Felipe Massa kisodródott a Les Combes-nál, de folytatni tudta a körözést. A következő percekben is többen hibáztak, többek között Lewis Hamilton is vétett, ettől függetlenül 2:09-cel átvette a vezetést a Williams finn pilótájától, akit Daniel Ricciardo is megelőzött.

Hamarosan Nico Rosberg is befurakodott az élmenők közé, de két tizedes hátrányban csak Hamilton mögé, a második helyre sikerült feltornásznia magát. Közben Esteban Gutiérrez Sauberje megállt az egyik kanyarnál, így ő lett a Q1 egyik kiesője, már csak azért is, mert ezután kerültek elő a köztes gumik, melyekkel javultak a köridők.

A Mercedeseket végül nem sikerült megelőzni, Rosberg viszont átugrotta brit márkatársát, és 2:07.130-cal elsőként jutott tovább. Mögötte Hamilton másfél tizedes hátránnyal bérelte ki a második helyet, majd következtek a Williamsek, Felipe Massa és Valtteri Bottas sorrendben. A top10-ben még a Red Bullok, a Ferrarik és a Toro Rossók kerültek be, a kiscsapatok közül pedig Jules Bianchi Marussiája okozott kisebb meglepetést a továbbjutó 14. hellyel.

A kiesők között is voltak meglepetések, mégpedig a megpördülő Pastor Maldonado, valamint a force indiás Nico Hülkenberg. További búcsúzók Chilton, Gutiérrez, Lotterer és Ericsson voltak. 

Q2

A kvalifikáció középső etapjának kezdetére ismét eleredt az eső , így maradtak az intermediate abroncsok, és mindenki igyekezett minél előbb megfutni gyorskörét, mert nem lehetett tudni, hogy a csapadék erősödni fog, avagy sem.

Ebben az etapban is több kicsúszás történt, ezúttal például Rosberg, Hamilton és Grosjean is hibázott. A Mercedesektől persze továbbra sem lehetett elvenni az legjobb helyeket. Előbb Rosberg vezette a sort, majd brit csapattársa vette át az irányítást, és végül Hamilton 2:06.609-cel maradt az első helyen.

Rosberg mindössze egy tizeddel maradt el a brit bajnoktól. Mögöttük a Ferrarik és a Williamsek váltották egymást Alonso, Bottas, Räikkönen és Massa sorrendben. Vettel az utolsó pillanatig veszélyben volt, végül sikerült a 11. helyről előrébb keverednie, és Massa mögött hetedik lett. Csapattársa a kilencedik helyen jutott tovább, a fennmaradó két hely pedig a McLareneké lett.

Kiesők sorrendje: Kvjat, Vergne, Pérez, Sutil, Grosjean, Bianchi.

Q3

Az utolsó 12 percben elsőként Vettel és a két Mercedes hajtott ki a pályára. Bár az eső ekkor éppen elállt,  Hamilton első gyorskörén máris elrontotta az első kanyart, ezzel tulajdonképpen el is szállt ez a próbálkozása. Közben csapattársa mindhárom szektorban a legjobb időt autózva 2:05.698-as körrel az élre állt, majd mögötte Vettel és Alonso páros sorakozott fel a legjobb háromban.

Következő körében Hamilton javítani tudott, de így is csak a második helyet tudta megszerezni. Vettel és Alonso stabilan tartotta a harmadik-negyedik helyet, mögöttük pedig az első hullám után Räikkönen, Bottas, Ricciardo, Button, Magnussen és Massa sorrend alakult ki.

A hajrába az eső már nem kavart be, sőt néhol még a Nap is kikandikált, de a köztes abroncsok még kellettek a vizes aszfalton.

Ezúttal is Vettel hajtott ki elsőként, de egyértelmű volt, hogy a pole pozícióért most is a két Mercedes fog megharcolni. A lila szektorok mutatták, hogy mindketten nagyon jó körön vannak, de az első szektor után Hamilton kétszer is rontott,  így nem sikerült az első rajthelyet megszereznie, sőt végül az előzőleg megfutott idején sem tudott javítani. Rosberg viszont igen, és végül 2:05.591-es körrel szerezte meg idei hetedik rajtelsőségét.

A leintés után Hamilton elmondta, hogy valami nem stimmelt a fékekkel, és ezért hibázott többet a kelleténél. 

Vettel és Alonso maradt a harmadik-negyedik helyen, a harmadik sort pedig Ricciardo és Bottas bérelheti ki. Az előzőleg erősnek vélt Williams brazil pilótája, csak Buttont tudta megverni, amivel a kilencedik helyre kvalifikálta magát. Massa és Button elől Magnussen és Räikkönen páros rajtolhat majd a vasárnapi, 44 körös futamon.

000 facebook_banner.jpg

Az időmérő végeredménye:

 1. Nico Rosberg       Mercedes            2m05.591s            
 2. Lewis Hamilton     Mercedes            2m05.819s  +0.228s   
 3. Sebastian Vettel   Red Bull-Renault    2m07.717s  +2.126s   
 4. Fernando Alonso    Ferrari             2m07.786s  +2.195s   
 5. Daniel Ricciardo   Red Bull-Renault    2m07.911s  +2.320s   
 6. Valtteri Bottas    Williams-Mercedes   2m08.049s  +2.458s   
 7. Kevin Magnussen    McLaren-Mercedes    2m08.679s  +3.088s   
 8. Kimi Raikkonen     Ferrari             2m08.780s  +3.189s   
 9. Felipe Massa       Williams-Mercedes   2m09.178s  +3.587s   
10. Jenson Button      McLaren-Mercedes    2m09.776s  +4.185s   

11. Daniil Kvyat          Toro Rosso-Renault    2m09.377s 
12. Jean-Eric Vergne      Toro Rosso-Renault    2m09.805s 
13. Sergio Perez          Force India-Mercedes  2m10.084s
14. Adrian Sutil          Sauber-Ferrari        2m10.238s 
15. Romain Grosjean       Lotus-Renault         2m11.087s  
16. Jules Bianchi         Marussia-Ferrari      2m12.470s  
17. Pastor Maldonado Lotus-Renault 2m11.261s 18. Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 2m11.267s 19. Max Chilton Marussia-Ferrari 2m12.566s 20. Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 2m13.414s 21. Andre Lotterer Caterham-Renault 2m13.469s 22. Marcus Ericsson Caterham-Renault 2m14.438s

 

FormaNet, Varga Viktória

001_fórum logo.png

Szólj hozzá

mercedes forma-1 spa időmérő belga nagydíj formula-1