2014. sze 20.

F1 Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt Szingapúrban

írta: FormaNet
F1 Alonso volt a leggyorsabb az időmérő előtt Szingapúrban

A Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésén Fernando Alonso és Daniel Ricciardo is gyorsabbnak bizonyult a Mercedesnél. Nico Rosbergnek egy haramdik hely jutott, csapattársát, Lewis Hamilton pedig egy Toro Rosso valamint Sebastian Vettel is megelőzte. Ez végül egy hatodik legjobb időt jelentett a brit bajnok számára. 

alonso -szingapúr.JPG

Magyar idő szerint 12 órakor, a harmadik szabadedzéssel folytatódott a szingapúri versenyhétvége, a pénteki időjárási viszonyokhoz hasonló feltételek mellett. Pénteken a Mercedes fölénye nem volt túl meggyőző, de a történethez hozzátartozik, hogy Nico Rosberg a második gyakorláson csak a keményebb keveréken tudott jó kört összerakni, az opciós gumikon futott gyorskörét Pastor Maldonado balesete miatt félbe kellett hagynia. Végül a német csak a 13. lett, miközben csapattársa, Lewis Hamilton az élen mindössze nagyjából egy tizedmásodperccel előzte meg a mögötte záró Fernando Alonsót, és három tizeddel volt gyorsabb a harmadik legjobb kört futó Daniel Ricciardótól.

Már pénteken is voltak érdekes párbeszédek az új szigorítások miatt, melyek a rádióforgalmazást érintik, és amik elsősorban a vezetéstechnikai tanácsokat tiltják. Csak egyelőre még maguk az érintettek sem mindig tudják, hogy pontosan mik esnek tiltás alá, mindemellett persze a beidegződések is működnek. Ez utóbbi például az utolsó edzésen a Caterhamnél okozott kellemetlen pillanatokat, amikor Kobajasi Kamuinak a részidőkről adtak információt a rádión. A Force Indiánál is majdnem beleestek ebbe a hibába, de a mérnök a mondat közepén gyorsan elhallgatott, amikor rájött, hogy mit is mond.

A pályán egyébként az ellenőrző körök után sokat nem kellett várni az első autóra. Tíz perc elteltével hat pilóta szerepelt a listán, melyen Daniel Ricciardo 1:50.762-es köre állt az élen, majd mögötte a Mclarenek 1:51-es időkkel sorakoztak. A következő öt percben további hat-hét név került fel a tabellára, miközben Ricciardo bement 1:50 alá, mögé pedig csapattársa, Sebastian Vettel zárkózott fel. A Mercedesek és a Ferrarik az első negyed elteltével még sehol sem voltak.

A következő 15 percben a hiányzók is előbújtak, és persze a Mercedesek átvették az uralmat. Rosberg 1:48.575-ös körével rögtön egy másodperccel túlszárnyalta az addig élen álló Ricciardót, Hamilton viszont nyolc tizeddel lassabb volt márkatársánál, sőt hamarosan a negyedik helyig csúszott vissza, miután a Red Bullok beelőzték. Utánuk Fernando Alonso és a két Williams következett, majd Kimi Räikkönen és két Toro Rosso sorrend alakult ki a top10-ben a keményebb gumikon.

Az utolsó percekben kerültek elő a szuperlágy gumik, és az időmérő szimulációkkal történt némi átrendeződés.

Rosberg jött ki elsőként az opciós gumikon, de nagyjából egy másodpercet javított csak addigi leggyorsabb körén, ami a pénteki 2-2.5 másodperces különbségekhez képest elég karcsú volt. Pillanatokon belül Alonso át is vette a vezetést 1:47.299-cel, sőt Ricciardo is beelőzte a németet, aki így végül harmadik lett.

Hamiltonnak még ennyire sem sikerült összeraknia gyorskörét, és Alonsótól bő négytizedes hátrányban csak a hatodik helyen végzett, közvetlenül Jean-Eric Vergne Toro Rossója és Sebastian Vettel Red Bullja mögött. A Williams a nehéz pénteki nap után valamit talált, hiszen mindkét versenyzője bekerült a legjobb nyolcba, Felipe Massa és Valtteri Bottas sorrendbe, majd őket követte Räikkönen és a sauberes Esteban Gutiérrez.

000 facebook_banner.jpg

Harmadik szabadedzés végeredménye

 Versenyző                  Csapat                   Köridő         Hátrány     Kör

1 Fernando Alonso Ferrari 1m47.299s      -     12
2 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m47.350s      0.051s     15
3 Nico Rosberg Mercedes 1m47.488s      0.189s     15
4 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1m47.693s      0.394s     17
5 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m47.711s      0.412s     17
6 Lewis Hamilton Mercedes 1m47.738s      0.439s     12
7 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m47.909s      0.610s     15
8 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m48.205s      0.906s     15
9 Kimi Raikkonen Ferrari 1m48.226s      0.927s     16
10 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m48.422s      1.123s     20
11 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m48.450s      1.151s     11
12 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m48.577s      1.278s     9
13 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m48.599s      1.300s     16
14 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m48.637s      1.338s     18
15 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m49.078s      1.779s     15
16 Adrian Sutil Sauber/Ferrari 1m49.115s      1.816s     19
17 Romain Grosjean Lotus/Renault 1m49.485s      2.186s     17
18 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m50.149s      2.850s     15
19 Jules Bianchi Marussia/Ferrari 1m50.376s      3.077s     17
20 Kamui Kobayashi Caterham/Renault 1m50.939s      3.640s     17
21 Max Chilton Marussia/Ferrari 1m51.221s      3.922s     16
22 Marcus Ericsson Caterham/Renault 1m51.598s      4.299s     17

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 alonso szabadedzés formula-1 szingapúri nagydíj