2014. okt 03.

F1 Rosberg nyitott az élen a Japán Nagydíj első szabadedzésén

írta: FormaNet
F1 Rosberg nyitott az élen a Japán Nagydíj első szabadedzésén

A két Mercedes közül ezuttal Nico Rosberg kezdte jobban a versenyhétvégét, a német versenyző másfél tizedmásodperccel autózott jobb időt csapattársánál, a második helyen záró Lewis Hamiltonnál. Mögöttük sem történtek nagy meglepetések a sorrendben - Fernando Alonso és Valtteri Bottas tudta leginkább megközelíteni az Ezüst Nyilakat. 

rosberg - szuzuka.JPG

 

Magyar idő szerint hajnali háromkor kezdődött meg a szuzukai versenyhétvége programja, borongós, de - a jóslatokkal ellentétben - száraz időjárási feltételek mellett. A Japán Nagydíj hétvégéjének egyik fő témája (Alonso és Vettel jövője körüli találgatások mellett) az időjárás, ugyanis a hétvége további részében egyre több csapadékra számítanak egy közelgő tájfun miatt. Előrejelzések szerint hétfőn éri el a szigetet, és az ezzel járó esőzések és viharok miatt csütörtökön a versenyigazgatóság még azt sem zárta ki, hogy módosulhat a hétvége menetrendje, de jelenleg úgy tűnik, hogy nem lesz szükség a programváltoztatásra.

Az mindenesetre biztos, hogy eső és vihar sem zavart be az első szabadedzésbe, így semmi nem akadályozta meg abban a Toro Rosso újoncát, Max Verstappent, hogy a legfiatalabb versenyzőként (17 évesen) debütáljon a szériában. A holland ifjú egyelőre egy szabadedzés erejéig vette át Jean-Eric Vergne-től a volánt, de jövőre már versenyzőként bizonyíthat a faenzai alakulatnál. Verstappenen kívül Roberto Merhi kapott lehetőséget a Caterhamnél.

Az első félórában nem volt nagy mozgolódás a pályán. A Mercedesek rögtön kibérelték a tabella legjobb helyeit, közben Lewis Hamilton azért egy látványos megpördülést is beiktatott. A brit a Degner kanyart rontotta el, de szerencsére nem tett kárt az autóban. A Degner kanyar egyébként az edzés további részében másokat is megtréfált. Hamiltonon kívül az edzés elején még a Caterham tesztpilótája is okozott némi kellemetlenséget, mégpedig Valtteri Bottasnak, aki éppen csak elkerülte a megpördülő Mehrit.

Az edzés első harmadának végén mindössze két név, Kevin Magnussen és Max Chilton hiányzott a listáról, a sort pedig Rosberg, Hamilton és Bottas triója vezette.

A Pirelli extra szett abroncsainak leadását követően egy időre megint elcsendesedett a pálya. A gumikat illetően az olasz gyártó erre a hétvégére a kemény és a közepes keverékeit szállította a csapatoknak, és ahogy az lenni szokott, az első gyakorláson csak az elsődleges, azaz a kemény abroncsok futottak.

A folytatásban Mercedesek nem adták át a helyüket senkinek - félórával a leintés előtt Rosberg 1:35.461-gyel vezetett, mögötte Hamilton bő egy tizeddel volt elmaradva, míg a harmadik helyen álló Alonso még nem lépte át az 1:36-os határt. A spanyol után Bottas és Räikkönen férkőzött be a legjobb ötbe, míg a legutóbbi versenyhétvégén dupla dobogós helyezést ünneplő Red Bullok a hetedik és a kilencedik helyen álltak. Csúszkálásokból, pályaelhagyásokból most sem volt hiány, sokan rontottak, de nagyobb szerencsétlenség egy csapatnál sem történt.

A McLaren dán pilótája, Kevin Magnussen például a bukótérbe szánkázott a 13-as kanyarnál, és bár vissza tudta kormányozni autóját a pályára, de mindvégig nagyon panaszkodott csapatának a tapadás hiányára.

Az utolsó etapban többen megtankolt autókkal tértek vissza a pályára, többek között a Mercedesek, és ezáltal a sorrendben nem sok változás történt.

Rosberg még az edzés második harmadában megfutott idejével végül maradt az élen Hamilton és Alonso előtt. A mezőny két finn pilótája szintén megtartotta negyedik-ötödik helyét, majd a két McLaren és a két Red Bull következett Magnussen, Ricciardo, Button és Vettel sorrendben, a legjobb tíz utolsó helyét pedig a toro rossós Danyiil Kvjat kaparintotta meg.

Ezúttal viszonylag nagy volt a „szórás” a top10-ben is, hiszen például az ötödik helyen záró Räikkönen mág bőven másfél másodperces hátrányban volt Rosberghez képest, a 10. legjobb időt autózó Kvjat pedig több mint két másodpercet kapott a Mercedesektől.

Az első F1-es edzését teljesítő Verstappen alatt az utolsó 10 percben elfüstölt a motor, de addig is rendkívül magabiztosan és kiegyensúlyozottan rótta a köröket. Végül 22 kört teljesített és a 12. helyen zárt, csapattársától szűk fél másodperces lemaradásban. A leintést követően az ifjú tehetés elárulta, hogy most elsősorban a kilométerek gyűjtése volt a legfőbb célja, nem pedig a gyorsaság.

„Természetesen még nem feszegettem a határokat, mindössze arra törekedtem, hogy bármiféle marhaság nélkül, biztonságosan vezessek. Ma az volt a legfontosabb számomra, hogy sok kört teljesítsek, hogy megszokjam az autót és a pályát. Ez nem egy könnyű versenypálya, és valóban ma az volt a legnagyobb kihívás, hogy szokjam a kocsit. De persze amikor megláttam a köridőmet, akkor nagyon örültem.”

000 facebook_banner.jpg

Első szabadedzés végeredménye

Pilóta                         Csapat                        Köridő     Hátrány     Kör 

1 Nico Rosberg Mercedes 1:35.461      -      27
2. Lewis Hamilton Mercedes 1:35.612      0.151      26 
3. Fernando Alonso Ferrari 1:36.037      0.576      19
4 Valtteri Bottas Williams / Mercedes 1:36.576      1.115      25
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1:37.187      1.726      19
6 Kevin Magnussen McLaren / Mercedes 1:37.327      1.866      24
7 Daniel Ricciardo Red Bull / Renault 1:37.466      2.005      27
8 Jenson Button McLaren / Mercedes 1:37.649      2.188      24
9 Sebastian Vettel Red Bull / Renault 1:37.686      2.225      26
10 Danyiil Kvjat Toro Rosso / Renault 1:37.714      2.253      26
11 Felipe Massa Williams / Mercedes 1:38.012      2.551      22
12 Max Verstappen Toro Rosso / Renault 1:38.157      2.696      22
13 Sergio Perez Force India / Mercedes 1:38.324      2.863      10
14. Nico Hülkenberg Force India / Mercedes 1:38.582      3.121       9
15 Romain Grosjean Lotus / Renault 1:38.851      3.390      21
16 Adrian Sutil Sauber / Ferrari 1:39.046      3.585      19
17. Pastor Maldonado Lotus / Renault 1:39.097      3.636      26
18. Esteban Gutierrez Sauber / Ferrari 1:39.318      3.857      18
19. Marcus Ericsson Caterham / Renault 1:40.031      4.570      18
20 Roberto Merhi Caterham / Renault 1:41.472      6.011      24
21 Jules Bianchi Marussia / Ferrari 1:41.580      6.119      10
22 Max Chilton Marussia / Ferrari 1:41.757      6.296      15

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 szabadedzés japán nagydíj szuzuka formula-1