2014. nov 01.

F1 Rosberg elhappolta a pole-t Hamiltontól

írta: FormaNet
F1 Rosberg elhappolta a pole-t Hamiltontól

Mercedes elsősor tulajdonképpen nem volt kérdés az austini időmérő edzésen sem, ám a mindhárom szabadedzésen remeklő Lewis Hamilton ezúttal kikapott csapattársától. Nico Rosberg közel négy tizedmásodperccel volt gyorsabb a 2008-as bajnoknál, és ezzel F1-es pályafutásának 13. pole pozícióját szerezte meg. A Mercedesk mögött a két Williams volt a leggyorsabb, Valtteri Bottas és Felipe Massa sorrendben. 

rosberg - austin.JPG

 

Q1

A kvalifikáció első etapjában a két Mercedes és a két Williams 1:38-as köridőkkel adta meg az alaphangot még a Pirelli keményebb keverékű abroncsain. A két csapat négy versenyzője között Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Felipe Massa sorrend alakult ki. Rosberg két tizedet vert saját csapattársára, Bottas Hamiltontól néhány ezreddel maradt el, míg Massa bő másfél tizedet kapott finn kollégájától.

Később Rosberg a közepes abroncsokon is tovább gyorsult, de az utolsó percekre a többieknél előkerültek a lágyabb gumik. Végül 1:37-es körökkel zárult a Q1, mégpedig Hamiltonnak és Massának köszönhetően. Harmadik helyen Bottas zárt, az opciós gumikkal spóroló Rosberg pedig a negyedik helyre csúszott vissza.

A két csapat mögött Fernando Alonso és a két McLaren sorakozott fel, rajtuk kívül pedig Pastor Maldonado, Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo sorakozott fel a legjobb tízben.

Utolsóként egyébként a két Red Bull csatlakozott a mezőnyhöz, vasárnap a boxutcából rajtoló Sebastian Vettel a kilencedik helyen kezdett, de nem maradt sokáig a top10-ben. Az erőforrással spóroló négyszeres bajnok mindössze három kört töltött a pályán, és nem nagy meglepetésre az utolsó előtti helyen zárt. A Marussia és a Caterham hiányzása miatt csak négy versenyző búcsúzott a Q1-ben, Jean-Eric Vergne, Esteban Gutiérrez, Sebastian Vettel és Romain Grosjean sorrendben. Ez utóbbi versenyző a hosszú egyenesnél egy kicsúszással zárta austini időmérőjét.

Q2

A folytatásban már mindenki a lágyabb Pirelliken kezdett, és továbbra is a Mercedesek bérelték ki a legelőkelőbb helyeket. Rosberg ekkor átvette az irányítást, és 1:37.099-cel az élre állt.  Mögötte Hamilton két tizeddel maradt el, majd Alonso és a két McLaren következett Button és Magnussen sorrendben. Ez a trió végül hátrébb csúszott a Williamseknek illetve Ricciardónak köszönhetően, miközben Rosberg az élen hatalmas kört rakott össze, amivel egy másodpercet adott brit kollégájának.

Räikkönen kilencedikként jutott tovább, míg az utolsó továbbjutó helyért Sutil, Maldonado és a két Force India küzdött meg, és végül a Sauber német versenyzője örülhetett. Peter Sauber csapata idén először keveredett be a top10-be.

Kiesők sorrendje: Maldonado, Pérez, Hülkenberg, Kvjat.

Q3

A harmadik etapban először a Williamsek uralták a pályát, de csak addig, míg Rosberg és Hamilton ki nem hajtott a garázsból. Rosberg másfél tizeddel jobban kezdett csapattársánál, és 1:36.282-vel adta fel a leckét a riválisoknak.

A Mercedes és a Williams után a McLaren versenyzői következtek, majd Alonso, Ricciardo és Räikkönen sorrend alakult ki az első gyorskörök után. Az utolsó helyen Sutil tanyázott mért kör nélkül.

A hajrában Nico Rosberg tovább javított és végül 1:36.067-tel megszerezte idei kilencedik pole pozícióját. A fékproblémákkal küzdő Hamilton közel négy tizeddel maradt le a rajtelsőségről, a második sorban pedig Bottas és Massa foglalhat majd helyet vasárnap délután. A negyedik-ötödik helyen Ricciardo és Alonso végzett, őket követte Magnussen és Button, akire öt rajthelyes büntetés vár váltócsere miatt. Ezzel a kilencedik legjobb időt autózó Räikkönen egy helyet nyer a rajtrácson, mint ahogy a gumikkal spóroló Sutil is, aki maradt a top10 utolsó helyén. 

Vettel és Button mellett egyébként Danyil Kvjatot is hátrébb sorolják  - a Toro Rosso orosz versenyzőjére motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetés vár. 

000 facebook_banner.jpg

Az időmérő végeredménye: 

 Versenyző                 Csapat                       Köridő        Hátrány 

1 Nico Rosberg Mercedes 1m36.067s
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m36.443s     0.376s
3 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m36.906s     0.839s
4 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m37.205s     1.138s
5 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m37.244s     1.177s
6 Fernando Alonso Ferrari 1m37.610s     1.543s
7 Kevin Magnussen McLaren/Mercedes 1m37.706s     1.639s
8 Kimi Raikkonen Ferrari 1m37.804s     1.737s
9 Adrian Sutil Sauber/Ferrari 1m38.810s     2.743s
10 Pastor Maldonado Lotus/Renault 1m38.467s
11 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m38.554s
12 Jenson Button McLaren/Mercedes 1m37.655s
13 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m38.598s
14 Jean-Eric Vergne Toro Rosso/Renault 1m39.250s
15 Esteban Gutierrez Sauber/Ferrari 1m39.555s
16 Romain Grosjean Lotus/Renault 1m39.679s
17 Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 1m38.699s
18 Sebastian Vettel Red Bull/Renault 1m39.621s

 

FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

mercedes forma-1 rosberg austin időmérő amerikai nagydíj formula-1