2014. nov 02.

F1 Hamilton zsinórban ötödik futamgyőzelmét zsebelte be

írta: FormaNet
F1 Hamilton zsinórban ötödik futamgyőzelmét zsebelte be

Lewis Hamilton tovább erősítette a bajnoki tabellán elfoglalt első helyét, miután a második helyről rajtolva, majd csapattársát kerék-kerék elleni csatában legyőzve megszerezte F1-es pályafutásának 32. futamgyőzelmét. Nico Rosbergnek a második hely jutott, a dobogó harmadik fokára a Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo állhatott fel. 

hamilton - austin.JPG

A szombati időmérőn Nico Rosberg legyőzte csapattársát, a bajnoki tabella első helyén álló Lewis Hamiltont, akinek meg kellett elégednie a második rajtkockával. A Mercedesek mögül két Williams rajtolhatott, és a hétvége eddigi részében mutatott teljesítmények alapján előreláthatólag úgy tűnt, hogy az Amerikai Nagydíj sem fog sok izgalmat tartogatni. 

A rajtnál mindkét Mercedes szépen eljött és maradt a Rosberg-Hamilton sorrend, mögöttük viszont Valtteri Bottast megelőzte brazil kollégája. Fernando Alonso egy pozíciót nyert Daniel Ricciardo lerajtolásával, sőt az ausztrál egy kis időre Kevin Magnussen is megelőzte. Ricciardo még az első körben, a hosszú egyenesben sikeresen visszatámadott, közben a végre komoly pontszerző esélyekkel induló sauberes Adrian Sutilnak a force indiás Sergio Pérez ütközött neki. Pérez előbb Kimi Räikkönen Ferrarijának koccant, onnan pedig eltalálta a Saubert. Mindketten kiestek, a szétrepkedő alkatrészek és Sutil pálya szélén parkoló autója miatt pedig beküldték a Safety Cart. Az incidenst a leintés után vizsgálják.

A biztonsági autós periódusban többen is kiálltak kereket cserélni – az újraindítás előtt a pontszerző helyeken a következő sorrend alakult ki az SC mögött: Rosberg, Hamilton, Massa, Bottas, Alonso, Ricciardo, Räikkönen, Maldonado, Vergne és Grosjean.

Az ötödik körben folytatódott az Amerikai Nagydíj, és a fenti sorrendben jó ideig mindössze annyi változás történt, hogy Ricciardo vissza tudta előzni Alonsót. Több versenyzőt is vizsgáltak amiatt, hogy gyorsan hajtott a biztonsági autó mögött, és Esteban Gutiérrez, Jean-Eric Vergne és Pastor Maldonado is kapott öt másodperces büntetést, amit a kerékcserénél kellett letölteniük.

Közben az élen Rosberg a 10. körben is még csak egy másodperces előnyt tudott összeszedni közvetlen üldözőjéhez képest, azaz a brit márkatárs nem hagyta meglépni riválisát.

A 14. körben Ricciardo és Massa kezdte meg a kerékcsere hullámot, majd Rosberg és Bottas is váltott, illetve a 17. körben Hamilton is meglátogatta szerelőit. Közben a másik Force India is kiesett miután megállt Nico Hülkenberg alatt.

A kerékcserék után Rosberg két és fél másodperces előnnyel vezetett csapattársa előtt, mögöttük Massa megtartotta harmadik helyét, Ricciardo pedig beférkőzött a két Williams közé a negyedik helyre.

A 23 körre Hamilton felzárkózott Rosberg nyakára, hátrébb pedig Button és Alonso csatázott a hetedik helyért. Előbb a spanyol hajtott végre egy szép manővert a McLaren ellen, pillanatokon belül pedig az élen is felcserélődött a sorrend, miután a hosszú egyenes végén a 2008-as bajnok átvette a vezetést.

A következő körökben Alonso még egy pozíciót előrelépett a másik McLarent is megelőzve, de az előtte haladó öt ellenféltől már igen messze volt a Ferrari.

A top5 a 30-34. körben tudta le újabb kerékcseréjét, ami után Ricciardo újabb pozíciót nyert Massa lassabb boxkiállásának köszönhetően. Az utolsó kiállások után Hamilton, Rosberg, Ricciardo, Massa, és Bottas mögött a boxutcából rajtoló Vettel illetve Alonso csapott össze a hatodik helyért. A frissebb gumikon lévő spanyolt a Red Bull nem tudta sokáig maga mögött tartani, és 10 körrel a leintés előtt Alonso visszavette hatodik helyét. Vettel mögött a két McLaren haladt Magnussen és Button sorrendben, az utolsó pontszerző helyen pedig Romain Grosjean autózott.

Hét körrel a leintés előtt ebből a sorból Vettel kiesett miután csapata mégegy kerékcserére kihívta, ami után a német a 14. helyre tért vissza. A friss abroncsokon a leintésíg egészen a hetedik helyig zárkózott vissza, közben a verseny leggyorsabb körét begyűjtötte.

A hajrában egyébként csak az utolsó pontszerző helyekért mentek szép csaták, végül Alonso mögött Vettel, Magnussen, Vergne és Maldonado ért célba a legjobb tízben. 

Hamilton idei 10. diadala után jelenleg 24 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot Rosberg előtt, a csapat pedig szintén idei 10. kettős győzelmét gyűjtötte be a szezon 17. állomásán. 

 Az Amerikai Nagydíj végeredménye: 

1. Lewis Hamilton - Mercedes                           1h40m04.785

2. Nico Rosberg - Mercedes                                      +4.314s

3. Daniel Ricciardo- Red Bull/Renault                      +25.560s

4. Felipe Massa - Williams/Mercedes                        +26.924s

5. Valtteri Bottas - Williams/Mercedes                       +30.992s

6. Fernando Alonso - Ferrari                                       +1m35.231s

7. Sebastian Vettel - Red Bull/Renault                      +1m35.734s

8. Kevin Magnussen - McLaren/Mercedes               +1m40.682s

9. Jean-Eric Vergne - Toro Rosso/Renault               +1m43.863s

10. Pastor Maldonado - Lotus/Renault                     +1m47.870s

11. Romain Grosjean - Lotus/Renault                       +1 kör

12. Jenson Button - McLaren/Mercedes                  + 1 kör

13. Kimi Räikkönen - Ferrari                                      +1 kör

14. Esteban Gutierrez - Sauber/Ferrari                    + 1 kör

15. Danyiil Kvjat - Toro Rosso/Renault                      +1 kör

Kiesők: Nico Hulkenberg, Sergio Perez, Adrian Sutil 

 Világbajnoki pontverseny állása: 

000 facebook_banner.jpg

1 Lewis Hamilton 316
2 Nico Rosberg 292
3 Daniel Ricciardo 214
4 Valtteri Bottas 155
5 Sebastian Vettel 149
6 Fernando Alonso 149
7 Jenson Button 94
8 Felipe Massa 83
9 Nico Hülkenberg 76.
10 Kevin Magnussen 53
11 Sergio Perez 47
12 Kimi Räikkönen 47
13 Jean-Eric Vergne 23
14 Romain Grosjean 8
15 Danyiil Kvjat 8
16 Jules Bianchi 2
17 Pastor Maldonado 1
18 Adrian Sutil 0
19 Marcus Ericsson 0
20 Esteban Gutierrez 0
21 Max Chilton 0
22 Kamui Kobayashi 0

 

1 Mercedes 608
2 Red Bull / Renault 363
3 Williams / Mercedes 238
4 Ferrari 196
5 McLaren / Mercedes 147
6 Force India / Mercedes 123
7 Toro Rosso / Renault 31
8 Lotus / Renault 9
9 Marussia / Ferrari 2
10 Sauber / Ferrari 0
11 Caterham / Renault 0

 

FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

verseny mercedes forma-1 hamilton austin amerikai nagydíj formula-1