2015. feb 01.

F1 Vettel az élen zárta első Ferraris tesztjét - Jerez, 1.tesztnap

írta: FormaNet
F1 Vettel az élen zárta első Ferraris tesztjét - Jerez, 1.tesztnap

Az első jerezi tesztnap leggyorsabb körét Sebastian Vettel Ferrarija futotta meg, ám a kilométer-gyűjtő „versenyt” magasan a Mercedes nyerte, Nico Rosberggel a volánnál. Rosberg végül harmadik lett, közvetlenül a sauberes Marcus Ericsson mögött.

 vettel_-_ferrari_2015.JPG

Az idény első tesztnapja eseménydúsan indult, hiszen néhány idei versenyautót még csak ma reggel mutattak be. A Williams 2015-ös autójáról néhány napja ugyan már láthattunk számítógépes grafikát, ám élőben most mutatkozott be Valtteri Bottas és Felipe Massa kocsija. A Mercedes és a Red Bull szintén az első tesztnapra tűzte ki a bemutatót, és miközben a sajtó még az új autókkal foglalatoskodott, Sebastian Vettel élesben is megkezdte a munkát a Ferrarinál.

f1_w06_mercedes.jpg

williams_-_jerez_2015.JPG

A négyszeres bajnok elsőként hajtott ki a jerezi aszfaltcsíkra, majd őt követte Nico Rosberg Mercedese, Daniel Ricciardo álcafestést kapott Red Bullja és és a sauberes Marcus Ericsson. Ez utóbbi pilóta miatt nem sokkal ezután az év első piros zászlója is előkerült, miután az első kanyarban megpördült. Ericsson pillanatokon belül tovább hajtott, azaz nagy gond nem történt.

Rendszerellenőrzések miatt a Williams és a McLaren is némi késéssel kezdte meg programját, a Lotus autója pedig még meg sem érkezett.

A délelőtt folyamán Rosberg, Ricciardo és Ericsson triója bérelte ki az első három helyet. A német 1:23.106-os körével másfél másodpercet vert a Red Bullra, ami pedig a kilométereket illeti, magasan a Mercedes kezdett legjobban.

Délután kettőre Rosberg már 100 körnél járt, majd egy rövid pihenőt tartott, miközben az addigra a top3-ba felzárkózó Vettel bement 1:23 alá, és átvette a vezetést. Később a négyszeres bajnok tovább javított a Pirelli közepes keverékein, és végül 1:22.690-nel övé lett a nap leggyorsabb köre. 

Egy órával a leintés előtt a második piros zászló az újonc Carlos Sainz Toro Rossója miatt került elő, ami megállt a pályán. Nagy fennforgást nem okozott, ugyanis mindössze Vettel és Sainz volt ekkor a pályán. 

Az utolsó egy órát nem túl sokan használták ki, Ericsson azonban lágy gumikon felugrott a második helyre. 

sauber_-_jerez.JPG

Rosbergnek meg kellett elégednie egy harmadik legjobb köridővel, amit még délelőtt, hűvösebb időjárási körülmények között futott meg, közepes abroncsokon. A német ugyanakkor nem panaszkodhat, hiszen problémamentesen telt az első tesztnapja, melynek végén nem kevesebb, mint 157 kört tutodtt felmutatni, többet, mint az előtte álló Vettel és Ericsson együttvéve. 

A legkevesebb kilométert a kisebb hibákkal küzdő Red Bull és McLaren teljesítette. Ricciardo 35 körrel végül a negyedik helyig tudta kormányozni a "rejtőzködő" RB11-est, míg Fernando Alonso mindössze hat körrel az utolsó helyen zárt. A mai napon egyébként kiderült, hogy a McLaren festése változni fog, ezt maga Ron Dennis árulta el a jerezi paddockban, részletekbe azonban nem ment bele. 

red_bull_-_2015.JPG

A spanyol bajnok az első rövidke napja után természetesen még nem kesereg, de nyilvánvalóan ennél több kört szeretne megtenni a következő alkalommal.

„Az elmúlt öt évben már bizonyítottam, hogy türelmes vagyok, szóval nincs problémám ezzel, mert nagyjából erre számítottunk. Ez egy bonyolult technológia, így idő kell a tanuláshoz. Nyilván szeretnék több kört teljesíteni, hiszen két hónapig vártam erre, így hat körrel nem elégszek meg, de a hangulat remek volt a csapatnál. Különösen az első körben, hiszen 22 év után visszatért a McLaren-Honda. Kiváltságosnak érzem magam, hogy én tehettem meg vele az első köröket és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek”- mondta a tesztnap végén Alonso, akit ma elsősorban a Honda motor elektronikai és vezérlési problémái akadályoztak a munkában, de a Honda motrosport igazgatója szerint nem volt komoly gond, így hétfőn Jenson Button elvileg már több kilométert teljesíthet az MP4-30-cal. Alonso legközelebb a 3. tesztnapon, kedden ülhet autóba. 

mclaren_-_jerez_2015.JPG

Valtterri Bottas ötödik helyen kezdte meg a 2015-ös williamses évét, az újonc Sainz pedig hetedik lett, majdnem három másodperces hátrányban Vettelhez képest. 

Az első tesztnap végeredménye: 

Versenyző                       Csapat                       Köridő              Hátrány          Kör 

1. Sebastian Vettel         Ferrari                        1:22.620                 -                  60

2. Marcus Ericsson        Sauber/Ferrari           1:22.777            0.157             73

3. Nico Rosberg              Mercedes                    1:23.106           0.486             157

4. Daniel Ricciardo         Red Bull/Renault        1:23.338           0.718             35

5. Valtteri Bottas             Williams/Mercedes     1:23.906           1.286             73

6. Carlos Sainz Jr.          Toro Rosso/Renault   1:25.327           2.707              46

7. Fernando Alonso      McLaren/Honda           1:40.738          18.118              6

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

teszt mercedes ferrari f1 forma-1 vettel jerez formula-1 kollektív teszt