2015. feb 05.

F1 Ferrari: A riválisok még nem fedték fel valódi tempójukat

írta: FormaNet
F1 Ferrari: A riválisok még nem fedték fel valódi tempójukat

A 2015-ös szezon első kollektív tesztjén a Ferrari jelesre vizsgázott, hiszen a négy napból háromszor az F15-T zárt az élen, és a több mint 1500 kilométerükkel a megbízhatóságra sem panaszkodhatnak. A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene nagyon biztatónak értékelte az elmúlt napokat, és bár előrelépésről beszélt, de hozzátette, hogy a riválisok - elsősorban a Mercedes - még nem mutatták meg valódi erejüket. 

kimi_raikkonen_-_2015_-_jerez.JPG

 

Már az első kollektív teszthét után nyilvánvalóvá vált, hogy a tavalyi év bajnok csapata, a Mercedes semmit sem veszített lendületéből, ami azonban nagyobb meglepetés volt, az a Ferrari teljesítménye. Tény, hogy a tesztekből - főleg az első teszthétből - messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni, ettől függetlenül a paddockban többen is felfigyeltek az olaszok tempójára. Nico Rosberg elismerte, hogy csapatát meglepte a Ferrari teljesítménye, Niki Lauda pedig úgy véli, hogy idén ők lehetnek a Mercedes egyik legnagyobb ellenfelei.

Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen a köridőket összesítő lista első két helyét bérelte ki, és nem mellesleg ketten együtt 347 kört (1537 km) teljesítettek a négy nap során. A csapatfőnök, Maurizio Arrivabene nagyon optimistán értékelte a látottakat, de a jelenlegi időszakban leginkább annak örül, hogy a csapatszellem újra megerősödött.

„Ha az előző évekhez hasonlítjuk, akkor az elmúlt pár tesztnapról nagyon biztató jeleket kapunk. A csapat jól dolgozott otthon és a pályán is, versenyzőink nagyszerű munkát végeztek és értékes visszajelzéseket adtak a mérnököknek. Mindazonáltal annak örülök, hogy a csapat visszanyerte motivációját és csapatszellemét.”

"Ami a teljesítményünket illeti, nem hiszem, hogy versenytársaink – különösen az egyik – megmutatta volna valódi teljesítményét az elmúlt napokban. Azt gondolom, hogy ezen a téren majd csak az utolsó teszten, Barcelonában derül ki az igazság.”

Ferrari technikai igazgatója, James Allison hozzátette: Amikor új autót viszel pályára, mindig izgatott vagy és aggodalom mellett azért reménykedsz, hogy sok ember kemény munkája meglátszik majd a teljesítményen is. Úgy fejeztük be ezt a tesztet, hogy nem teljesült minden elvárásunk, hiszen szerettünk volna még több kilométert megtenni és persze mindig szeretnénk gyorsabbak lenni. Összességében azonban elégedettek lehetünk, mert ez egy stabil kezdet volt. Most meg kell nyomnunk a fejlesztési munkálatokat Barcelonában, hogy Melbourne-ig elkészüljünk.

Kimi Räikkönen az utolsó két napon kapta meg új autóját, és a zárónapon a hét legjobb idejével (1:20.841) búcsúzott a jerezi pályától. A finn úgy érzi, hogy a tavalyinál jobb az új Ferrari, de egyetért főnökével abban, hogy a köridők jelenleg még igen csalókák.

"Az biztos, hogy a mostani autónk sokkal jobb, mint a tavalyi. Az egész csomag, a motor és maga az autó, minden jobb. Persze még mindig rengeteg kemény munka vár ránk, hogy fejlődjünk, de az alapok jók. Nem tettünk meg olyan sok kört, de a tavalyi évhez képest úgy érzem, hogy sokkal jobb az autó nedves és száraz pályán is. Az, hogy a Mercedes csak harmadik volt, nem jelent sokat. A köridők bármit jelenthetnek, de a lényeg, hogy elég sok kört tettünk meg, a dolgok működnek és nem voltak nagyobb problémáink. Ez a legfontosabb és az, hogy jó érzés vezetni az autót. A saját dolgainkkal foglalkozunk, nem pedig azzal, hogy mit csinálnak a többiek” – értékelt az utolsó nap végén a finn bajnok.

A szezon előtti teszt két hét múlva, február 19 és 22 között folytatódik Barcelonában. 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

teszt ferrari f1 forma-1 jerez formula-1