2015. feb 17.

F1 Vettel mint Schumacher hasonmás

írta: FormaNet
F1 Vettel mint Schumacher hasonmás

A Scuderia Ferrari új csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene szerint olykor ámulatba ejtő a hasonlóság a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher és a csapat új sztárpilótája Sebastian Vettel között, legalábbis munkamódszerét és hozzáállását tekintve.

sebastian_vettel_ferrari.PNG

 

A Ferrari az elmúlt hónapokban számos területen nagy változásokon ment keresztül, többek között a McLarenhez igazoló Fernando Alonso helyére leszerződtette a mezőny egyetlen négyszeres világbajnokát, Sebastian Vettelt, aki nem titkoltan legnagyobb bálványa, Michael Schumacher nyomdokaiba szeretne lépni.

Vettel ugyan még csak néhány hete állt munkába új csapatánál, ám a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene már most lenyűgöző hasonlóságokat vélt felfedezni a négyszeres bajnok és példaképe között.

„Már Michael idejében is kapcsolatban álltam a csapattal, és be kell valljam, amikor Vettelt figyelem, olykor megijedek, mert ámultba ejtő, hogy bizonyos dolgokban valójában egy Schumi hasonmás. Azok, akik mindkettőjüket ismerik, mind látják ezt az elképesztő hasonlóságot. Reméljük, hogy idővel majd az eredmények is hasonlóak lesznek”- nyilatkozta a szakember Leo Turrini szakújságíró blogjának, majd néhány szó erejéig Kimi Räikkönenre is kitért.

„Van egy egészséges jó kapcsolat Seb és Räikkönen között. Sosem titkoltam, hogy Kimiben is hiszek. Barátok vagyunk és mindketten nagyon vártuk már, hogy együtt dolgozhassunk.”

A maranellói gárda legsikeresebb korszakát Schumacherrel élte át, akivel 2000-2004-ig zsinórban öt egyéni- és öt konstruktőri vb címet ünnepelhetett. Schumacher legutóbbi ferraris trófeája óta azonban már közel egy évtized telt el, és azóta mindössze egy egyéni bajnoki cím (2007- Kimi Räikkönen) és két csapat vb cím (2007, 2008) gazdagítja F1-es statisztikájukat. A Ferrari eddigi utolsó futamgyőzelmét a 2013-as Spanyol Nagydíjon Fernando Alonso szerezte meg, majd az új motorformula első idényében meg kellett elégedniük két dobogós eredménnyel, és végül egy konstruktőri negyedik hellyel. Ez nyilvánvalóan mindenki számára nagy csalódást jelentett, de talán már látszik a fény az alagút végén.

Az első kollektív teszthét legalábbis ezt mutatta, hiszen a csapat nagy lendülettel kezdett Jerezben, és többek szerint rengeteget fejlődött a tavalyi évhez képest.

Arrivabene elismeri, hogy a riválisok még nem fedték fel minden lapjukat, ezzel együtt is optimistán tekint a jövőbe.

"Nyilvánvaló, hogy a legfontosabb az utolsó teszt lesz, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem sokkal a melbourne-i hétvége előtt már mindenkinek fel kell fednie lapjait és le kell dobni az álarcokat. A Mercedes Jerezben még rejtegette erejét, a Honda pedig mindig képes meglepetést okozni. Egy japán gyártót sosem szabad leírni, mert jól ismerik a győzelem receptjét. Nagy álmaim vannak a csapattal, ugyanakkor két lábban a földön állok. Arra kérem a rajongóinkat, hogy higgyenek az erőfeszítéseinkben, de tartsák szem előtt, hogy honnan is indultunk.” 

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 vettel formula-1