2015. már 11.

F1 A tavalyinál nagyobb rivalizálásra számít pilótáitól a Mercedes

írta: FormaNet
F1 A tavalyinál nagyobb rivalizálásra számít pilótáitól a Mercedes

A téli teszteken mindenki számára egyértelművé vált, hogy a 2014-es szezon bajnok csapata, a Mercedes lesz az idei év első számú favoritja, így Lewis Hamilton és Nico Rosberg tavalyi párharca nyilvánvalóan folytatódik, sőt meglehet, hogy méginkább kiéleződik, hiszen Rosberg visszavágóra készül, a címvédő pedig fel fogja venni a kesztyűt, hogy megtartsa trófeáját...

rosberg_hamilton_2014.JPG

 

Lewis Hamilton és Nico Rosberg tavalyi versengése okozott néhány kellemetlen percet a csapat számára, sőt voltak időszakok, amikor az egykor jó barátságban lévő versenyzők nem is beszélt egymással. Kettőjük ádáz küzdelme szurkolói szemmel persze színt és izgalmat vitt a tavalyi szezonba, és nagyon úgy tűnik, hogy ez idén sem lesz másként. Mindkét versenyző kemény küzdelemre készül, és természetesen céljuk a végső győzelem.

"Olyan keményen fogok versenyezni, ahogy csak tudok. Nico jól tudja, mire vagyok képes, és én is tisztában vagyok az ő képességivel. Tudom, hogy az a célja, hogy idén legyőzzön, és ő is tudja, hogy az én tervem is ugyanez"- fogalmazott Lewis Hamilton a Sky Sportsnak adott interjúban.

A csapattárs, Nico Rosberg szintén nagyon elszánt, és ez az elszántság már a téli tesztek során is valamelyest tapintható volt, hiszen mindenkinél több kört teljesített a 12 napos kollektív teszten, nem mellesleg saját bevallása szerint is sokkal erősebben tér vissza, és idén nem szeretne a „vesztes” oldalon végezni.

„Felkészültem a Lewis elleni visszavágóra. A szezon végén az győz, aki összességében a legjobb munkát végzi az évben, és szeretném, ha ezúttal ez fordítva lenne. A csapattársam csak egyike azoknak az erős versenyzőknek, akiket le kell győznöm ha világbajnok akarok lenni, így csak arra fókuszálok, hogy a lehető legjobbat nyújtsam. Már tudom, hogy milyen érzés versenyeket nyerni, és szeretném ezt minél többször megtapasztalni, de azt is tudom, milyen érzés, amikor a végén nem te nyersz, és ezt az élményt nem szándékozom újra átélni. Ez egy hatalmas motiváció számomra, és még határozottabbá tesz a 2015-ös szezonra”- jelentette ki Rosberg a csapat melbourne-i futamelőzetesében.

A Mercedes motorsport igazgatója, Toto Wolff is azzal számol, hogy a két versenyző a tavalyi évből tanulva erőseben tér majd vissza és tovább folytatják a rivalizálást.

"Azt hiszem jól kielemezték már egymást, a versenypályáján tisztelik egymást, és nincs kétségem afelől, hogy a kettőjük közötti csata erősödni fog. Mindketten sokat tanultak a másikról, mindketten megpróbálnak majd javítani gyengeségeiken és kiemelni az erősségeiket. Ez számunkra jó dolog, hiszen segíti a csapatot, és miközben ők egymást üldözik, az autó még gyorsabbá válhat”- nyilatkozta az Autosportnak Wolff, de azt azért hozzátette, hogy a tavalyinál kiélezettebb helyzeteket nem igazán szeretne látni.

„A tavalyinál nem is nagyon lehet szorosabb versengés, és azt kell mondjam, nem is szeretném, hogy még szorosabb legyen.”

Niki Lauda szerint viszont a tavalyinál keményebb párharcokra kell készülni: „Idén még keményebbek lesznek a csaták, mert Nico mindent megtesz majd, hogy legyőzze Lewist. Nico fokozni fogja a nyomást, és ennek következményeként Lewis is ugyanezt fogja tenni.”

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg hamilton formula-1