2015. már 13.

F1 Vettel emlékezetessé tenné első ferraris versenyét

írta: FormaNet
F1 Vettel emlékezetessé tenné első ferraris versenyét

Sebastian Vettel első ferraris versenyhétvégéjét kezdi meg Melbourne-ben, így természetesen izgatottan várja a következő napokat. A négyszeres bajnok szeretné egy jó eredménnyel emlékezetessé tenni ezt az alkalmat, de nincsenek illúziói a Mercedes legyőzésével kapcsolatban.

sebastian-vettel-ferrari-melbourne.jpg

 

Új autódnak az „Eva” nevet adtad, ami eléggé szokatlan név az eddigiekhez képest, hiszen „perverz”, vagy „mocskos” jelzőket adtál az eddigieknek. Elmondod miért éppen ezt a nevet választottad?

Sebastian Vettel: Nos, szerintem a bibliai asszociáció eléggé nyilvánvaló, a mókásabb verzió pedig az, hogy a versenymérnököm keresztneve Adam, így ő az összes többi nevet elutasította, ami még rajta volt a listán. Egy nagyon jó hangulatú megbeszélésen, közösen döntöttünk a név mellett.

És mit tippelsz, milyen lesz az első közös versenyetek Evával?

SV: Ezt csütörtökön még egy kicsit nehéz megmondani, de azt hiszem, egy jó tél van mögöttünk, így jók az érzéseim. Persze van még dolgunk, és egyértelmű, hogy nem mi vagyunk a legesélyesebbek – de ez a célunk. Ami az álom eredményt illeti, nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni, annyi biztos, hogy minél előrébb végzünk, annál jobb!

Az utolsó barcelonai teszten arról is beszéltél, hogy máris nagyon jól érzed magad a csapatban. Ez az érzés azóta erősödött?

SV: Igen. Nyilván az is sokat segített, hogy már a legelső nap mindenki tárt karokkal fogadott, mindenki nagyon boldog és fantasztikus a hangulat. Most már csak abban reménykedünk, hogy hétvégén elkapjuk a fonalat és elindulunk egyre előrébb.

Gyakran elhangzik, hogy gyermekkori álmod vált valóra azzal, hogy a Ferrari versenyzője lettél. Ebből a szempontból ez egy különleges hétvége lesz számodra?

SV: Nagyon remélem. Egy kicsit függ majd az eredménytől is, de összességében ez egy nagy lépés számomra, és nagyon örülök, hogy végre megkezdődik a szezon.

Ez a hétvége a felzárkózásról vagy a legyőzésről fog szólni? 

SV: A felzárkózásról. Ez már egy ambiciózus cél. Tavaly abszolút a Mercedes volt az etalon, és egy tél alatt ez nem veszik el még akkor sem, ha nem törik magukat, de az a gyanúm, hogy ők is fejlődtek. Természetesen a többiek is, így nagyon érdekes lesz látni, hogy milyen erőviszonyok bontakoznak ki vasárnap. Valószínűleg igazán majd az első európai versenyen fogunk erről tiszta képet kapni, de összességében elégedettek vagyunk azzal amit elértünk ebben a viharos téli időszakban, amikor nagyon sok változás történt a csapatban.

Már vörös overállban is kiosztottad első autogramjaidat. Máshogyan reagálnak a rajongók most, hogy ilyen legendás egyenruha van rajtad?

SV: Ausztráliában mindig fantasztikusak a rajongók, nem számít, hogy milyen színű a ruhád. Nehéz lenne találni még egy olyan helyet, ahol ennyi lelkes szurkoló van. Ennek az az egyszerű oka, hogy mindenki szeret itt lenni. Szóval reméljük, egy nagy show-t tudunk nyújtani vasárnap a pályán- és a tévé előtt ülő rajongók számára.

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 melbourne sebastian vettel formula-1