2015. ápr 20.

F1 Statisztikák, érdekességek Bahreinből

írta: FormaNet
F1 Statisztikák, érdekességek Bahreinből

A vasárnapi Bahreini Nagydíj Lewis Hamilton sikerét hozta, amivel a címvédő újabb mérföldkövekhez érkezett az F1-es statisztikákban. Ez a futam viszont leginkább a mögötte csatázó ellenfelekről szólt, főleg Kimi Räikkönenről, aki remek stratégiának és versenyzésnek köszönhetően sok-sok év után ünnepelhetett ismét Ferrari színekben a dobogón.

bahrein_2015.jpg

 

A bahreini hétvége szombati napján már látszott, hogy a futamon a Mercedesnek nem lesz könnyű dolga a két Ferrarival. Lewis Hamilton ezzel együtt is zsinórban negyedik alkalommal megszerezte a rajtelsőséget, ami pályafutásának 42. F1-es ploe-ja is volt egyben. A brit bajnokot már csak három további első rajtkocka választja el az örökranglista harmadik helyét bérlő Sebastian Vetteltől.

Vasárnap Hamilton idei harmadik futamgyőzelmének örülhetett, és nem mellesleg a legutóbbi 11 versenyből kilencszer nem talált legyőzőre. A futamgyőzelmek összesített statisztikájában itt is Vettelhez közelít, aki eddigi 40 diadalával a negyedik helyen áll Michael Schumacher (91), Alain Prost (51) és Ayrton Senna (41) mögött. Hamiltonnak még négy győzelemre van szüksége ahhoz, hogy beérje ferraris riválisát.

A 44-es számú Mercedest vezető kétszeres bajnok az 57 körös versenyből 49 kört autózott az élen Bahreinben, ezzel pedig átlépte a kétezres álomhatárt (egészen pontosan 2005 kört tett meg az élen eddigi F1-es pályafutása során), ami kilométerekben a tízezer km átlépést jelenti. Ennél több kilométert eddig csak négy versenyző vezette a mezőnyt a királykategória történelmében.
1. Michael Schumacher - 24.144 km
2. Ayrton Senna - 13.676 km
3. Sebastian Vettel - 13.138 km
4. Alain Prost - 12.481 km
5. Lewis Hamilton - 10.148 km

kim-hamilton_bahrein.jpg

Hatalmas taktikai versenyt futott Kimi Räikkönen és a Ferrari, és ez végül hosszú idő után egy második helyet hozott a Jégembernek, aki legutóbb 2013-ban, a Koreai Nagydíjon állhatott dobogóra, még a Lotus színeiben. 27 verseny telt el azóta, vagyis ez volt Räikkönen F1-es karrierének leghosszabb dobogó nélküli időszaka. Ferrari színekben ennél sokkal régebben, még a 2009-es Olasz Nagydíjon végzett a top3-ban.

A 2007-es világbajnok a verseny leggyorsabb körét is megfutotta, F1-es pályafutása során összesen 41. alkalommal, amivel beérte az örökranglista második helyén álló Alain Prostot. Ebben a statban (is) Michael Schumacher a rekorder, 77 leggyorsabb körrel.

Nico Rosberg kemény csatákat vívott a szahíri pályán, végül meg kellett elégednie egy harmadik helyezéssel, ami egyben 30. dobogója volt a szériában. Ezzel az összesített statisztikában a 31. helyen álló Juan Pablo Montoyát érte be. Mellesleg Rosberg a mezőny egyedüli versenyzője, aki idén eddig mindannyiszor abban a pozícióban ért célba, ahonnan elrajtolt.

vettel_rosberg_bahrein.jpg

Rosberg 3. helyével a Mercedes ismét kettős dobogónak örülhetett, és zsinórban 23. alkalommal végzett legalább egy autóval a legjobb háromban. A sorozatban megszerzett dobogós helyezés rekordját a Ferrari tartja 53-mal (1999-2002). A listán soron következő csapatok, a McLaren és a Red Bull 19-nél tovább eddig nem jutottak, míg a Williamsnek és a Renault-nak sorozatban 17-szer sikerült ez a bravúr.

Sorozatban elért dobogós helyezések:
1. Ferrari - 1999, Malajzia-2002,Japán                  53
2. Mercedes - 2014, Ausztrália-2015, Bahrein       23
3. Ferrari - 2003, Olaszország-2005, Ausztrália     22
4. McLaren - 2007, Ausztrália-2008, Malajzia        19
5. Red Bull - 2010, Brazília-2011, India                 19
6. Williams - 1993, Dél-Afrika-1994, Brazília          17
7. Renault - 2005, Törökország-2006, Franciaország 17

Az Ezüst Nyíl a sorozatos rajtelsőségek tekinttében sem áll rosszul, hiszen Bahreinben zsinórban 14. alkalommal (Rosberg: 8, Hamilton: 6) indulhatott a legelőkelőbb helyről. Ezt a rekordot a Williams tartja 24-gyel, még 1992-1993-ból. (Alain Prost 13, Nigel Mansell 8, Damon Hill 2, Riccardo Patrese 1). A McLaren és a Red Bull 17-16 egymást követő rajtelsőséget tud felmutatni, a wokiniak természetesen az 1988-as és 1989-es évből (Ayrton Senna 14, Alain Prost 3), a Vörös Bikák pedig 2010 és 20011 között voltak sikeresek ebben (Sebastian Vettel13, Mark Webber 3). Érdekesség, hogy a Ferrari 7-nél tovább sosem jutott ebben a statisztikában. A maranellóiaknak még 2000 és 2001 között Michael Schumacher szerzett zsinórban hét rajtelsőséget. Mellesleg az olaszok utoljára 2012-ben, Németországban örülhettek pole pozciónak, Fernando Alonso révén.

Bahreinben negyedikként célba érő Valtteri Bottas idei legjobb eredményének örülhetett, csakúgy, mint a force indiás Sergio Pérez, aki nyolcadikként látta meg a kockás zászlót, illetve Fernando Alonso, aki pedig 11. helyével éppen csak lemaradt a pontszerzésről a McLaren-Hondával. A spanyol csapattársa, Jenson Button ugyanakkor 100. mclarenes versenyén műszaki hiba miatt fel sem tudott sorakozni a rajtrácsra, így idén ez volt a második alkalom, hogy a csapat nem tudta mindkét autóját elindítani a futamon. Ráadásul a McLaren egy negatív rekordot is megdöntött saját F1-es történelmének statisztikájában, ugyanis eddig még sosem fordult elő, hogy a szezon első négy versenye után is pont nélkül álljon a bajnokságban.

Pastor Maldonado idén elsőször láthatta meg a kockás zászlót, igaz csak a 15. helyen, mert a futam közepén egy hosszabb boxkiállás kivette őt a pontszerzők játékából. Csapattársa, Romain Grosjean Kína után ismét a hetedik helyre vezette be Lotusát. Maldonado leghamarabb három hét múlva, Spanyolországban futhat neki újra a pontszerzésnek, éppen azon a helyszínen, ahol eddig első F1-es diadalát aratta még 2012-ben, a Williamsszel.

pastor_maldonado_bahrein.jpg

Világbajnokság állása

Pole pozíciók száma, négy versenyt követően
Lewis Hamilton: 4

Futamgyőzelmek száma négy versenyt követően
Lewis Hamilton: 3
Sebastian Vettel: 1

Dobogós helyezések száma négy versenyt követően
Lewis Hamilton, Nico Rosberg: 4
Sebastian Vettel: 3
Kimi Räikkönen: 1

Leggyorsabb körök száma, négy versenyt követően
Lewis Hamilton: 2
Nico Rosberg, Kimi Räikkönen: 1

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

statisztika f1 forma-1 bahreini nagydíj formula-1