2015. jún 11.

F1 A Ferrari még nem keresi Räikkönen utódját

írta: FormaNet
F1 A Ferrari még nem keresi Räikkönen utódját

Sebastian Vettel első ferraris évében hét verseny után egy győzelmet és további négy dobogós helyezést tud felmutatni, miközben csapattársa, Kimi Räikkönen idén eddig csak egyszer állhatott a pódiumon, és ennek eredményeként máris sok pletyka kering a finn bajnok jövőjével kapcsolatban. De, hogy mi az igazság? A Ferrari vajon kinézte már Räikkönen utódját? Többek között erre is válaszolt a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene a széria hivatalos oldalán megjelent exkluzív interjúban ...

ferrari_2015.JPG

 

Van az a mondás, hogy a Ferrari csapatfőnöki széke olykor elég forró tud lenni. Mik a tapasztalatai erről? Elég forró?

Maurizio Arrivabene: Másként is lehet nézni, hiszen ez a környezet ugyanúgy szól a szenvedélyről, történelemről, a vörös színről és arról, hogy ez a legjobb márka a világon. Ha a munkára összpontosítunk, egy szék az csak egy szék, ami lehet kényelmes és lehet kényelmetlen is. Attól függ, hogyan dolgozol, és hogyan ülsz rajta. (Nevet)

Szóval nem érez nyomást a vállán?

MA: Nem. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy felelősséget érzek. Ezt viszont biztosan. Viszont ha figyelmen kívül hagyjuk a média által generált nyomást, akkor ez egy csodálatos munka. Évekig az volt az álmom, hogy egy napon visszatérjek Olaszországba, hogy tegyek valamit a hazámért, és most voltam olyan szerencsés, hogy megtaláltam a legjobb munkát, amit Olaszország adhat. Nagyon boldog vagyok. Persze van nyomás körülöttem, de nagyszerű emberekkel dolgozom, és ez segítségemre van. Igyekszem úgy vezetni őket, hogy közben önmagam maradjak, és az elnökünk, Mr. (Sergio) Marchionne is ellát tanácsokkal, támogat, és üzleti dolgokban kiváló.

Milyen vezetői képességekre van szükség ahhoz, hogy a Ferrari ismét a győzelem útjára lépjen?

MA: Keményen kell dolgozni és szépen kell bánni az emberekkel – ha megérdemlik.

Kapott egy gyorstalpalót az F1 technikai részéről? Mennyire kell műszakilag is képben lennie egy csapatfőnöknek mostanság?

MA: A csapatfőnök nem mérnök. Valószínűleg évekkel ezelőtt így volt, de ha megnézzük, Jean Todt, Flavio Briatore, Christian Horner, vagy Toto Wolff csapata is rengetegszer győzött, de egyikük sem mérnök.  Ehhez 360 fokos megközelítés kell, tisztában kell lenni a teljes képpel, és megtalálni a megfelelő egyensúlyt a műszaki és a pénzügyi dolgok között.  (Nevet) Ha hagynánk, hogy a mérnökök vaduljanak, akkor hamar csődbe mennénk. Ebből a szempontból sokkal jobb, hogy nem vagyok mérnök.

Valaha is álmodott arról, hogy egy napon a Ferrari csapatfőnöke lesz?

MA: Nagyon fiatalon valószínűleg igen. De igazából mindig is szoros kapcsolat fűzött a Ferrarihoz, és amikor tavaly felkértek, rögtön igent mondtam anélkül, hogy szóba kerültek volna az anyagiak. Rögtön azt mondtam, hogy igen.

Az segít, hogy egy felzárkózó csapatot örökölt? Hiszen a tavalyinál most valamelyest kényelmesebb a helyzet…

MA: Nem hinném, hogy kényelmes helyzetben vagyunk, de örülök, hogy így látják, mert én nem vagyok olyan helyzetben, hogy ezt gondoljam. Ha csak az eredményeket nézzük, akkor igen, ez így van. De én olyannak látom a helyzetet, mint amikor egy lift lezuhan.

A Ferrari ismét második helyen van a bajnokságban. Gyakran elhangzik, hogy egy dobogós helyezéssel nem elégszenek meg, és arra kell fókuszálni, hogy felzárkózzanak a Mercedesre. Most úgy tűnik, ez egy hosszú távú projekt lesz. Milyen időkeretbe határolná be ezt a célt?

MA: A szezon elején is világosan fogalmaztam, hogy 2015-re legalább három futamgyőzelem a célunk, jövőre pedig a bajnoki címért akarunk harcolni. Nincs kétségem afelől, hogy ott leszünk – keményen dolgozunk ezen.

Mit szól ahhoz, amit Fernando Alonso mondott, hogy azért hagyta el a Ferrarit, mert nem akart mindig második lenni.

MA: Én Sebastiannal, Kimivel és a csapattal foglalkozom. A csapat a legfontosabb, az emberek pedig mondjanak amit akarnak. Tudom, hogy amit mondott az nem udvarias, de nem érdekel.

Van az a mondás, hogy új seprű jobban seper. Ez nem csak Önre, de Sebastianra is vonatkozik. Hozzájárult a sikerekhez az, hogy ő leszerződött? Kulcsfontosságú a csapat számár?

MA: Ehhez mindenkire szükség van. Igen, Sebastian az egyik legfontosabb szereplő, és természetesen sokat segít, hogy nagyszerűen beintegrálódott a csapatba. Nagyon jó, ha egy versenyző ilyen tulajdonságokkal rendelkezik. Számára ez egy természetes folyamat volt, hiszen egy gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy a Ferrarihoz csatlakozott. Viszont az is tény, hogy mindenkinek jól kell végeznie a feladatát – Sebastiannak, nekem, és az egész csapatnak a legjobbat kell nyújtanunk.

Miután átvette a csapatvezetést, megtalálta annak okait, hogy a Ferrari miért vesztette el versenyképességét? Mik voltak a kritikus pontok?

MA: A csapatszellem! Amikor megérkeztem, egy erősen megosztott csapatot láttam. A legtöbb srác nagyon defenzíven viselkedett, én pedig azt gondoltam magamban, hogy nem ilyennek ismertem ezt a csapatot. Az első dolgom az volt, hogy újra összekovácsoljam őket.

Arról is beszélnek, hogy Kimi 2016-os szerződése függ az idei teljesítményétől. El tudja most képzelni ugyanezt a párost jövőre?

MA: Mint mondtam, ez az eredményektől függ. Ha azt hozza, amit kértem tőle, akkor miért is ne?

Mik voltak ezek a célkitűzések?

MA: Hogy pontokat szerezzen a csapatnak. Enzo Ferrari számára a konstruktőri bajnokság mindig értékesebb volt, mint az egyéni, így nekünk is nagyon fontos. A vb címhez pedig mindkét versenyzőnknek jól kell szerepelnie. Egyenesen beszéltem Kimivel, úgyhogy tisztában van vele: minél több pontot gyűjt, annál nagyobb az esély arra, hogy maradhat.

Más lehetőséget is számba vett már?

MA: A jelenlegi versenyzőinkre koncentrálok, ugyanakkor tudom, sokan bármikor szívesen beugranának egy Ferrariba. Ez nem jelent problémát. A lényeg az, hogy a jelenlegi versenyzőinkből kihozzuk a maximumot.

A szezonnak már több mint az egyharmada eltelt. A következő harmadban, majd a szezon végére hol szeretne lenni?

MA: Nem azért vagyok itt, hogy felnézzek az égre és lássam a jövőt. Nyilván nem szeretek veszíteni, és a csapat sem szeret, így természetesen nyerni akarunk. Viszont a Mercedes remek munkát végzett, tavaly megérdemelten lett bajnok, és megérdemlik azt a helyet, ahol most vannak. Eltökélt szándékunk, hogy lehetőségeinkhez képest megpróbáljuk a lehető legjobban megkeseríteni az életüket. (Nevet)

Úgy ébred fel reggelenként, hogy egy fantasztikus munkája van?

MA: Általában nagyon korán kelek, mert nem alszom túl jól…

A munkája miatt?

MA: Nem. Ez egy munka. Az élet az egy nagyobb dolog. Amikor nagyon sok rossz hírt hallok az egész világból, az elrontja a napot. Nagy különbség van a munka és az élet között

Arctica sportnapszemüveg

FormaNet, Varga Viktória 

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

ferrari f1 forma-1 kimi formula-1 maurizio arrivebene