2015. jún 15.

Button a mai F1-et is imádja

írta: FormaNet
Button a mai F1-et is imádja

Legutóbb Fernando Alonso és Kimi Räikkönen kritizálta a mai Formula-1-et, és mindkét bajnok úgy véli, nagyobb kihívások kellenének, illetve kicsit több veszéllyel izgalmasabb lenne a királykategória. Velük ellentétben a mezőny legtapasztaltabb versenyzője, Jenson Button szerint igaz, hogy a mostani F1 más mint akár négy évvel ezelőtt, de még mindig élvezetes, és imádja.

jenson_button_2015.JPG

 

Ha valaki, akkor Jenson Button jól tudja, milyen változásokon ment keresztül az elmúlt bő egy évtizedben a királykategória, hiszen a brit világbajnok 2000-ben debütált a szériában, és mostanra 272 futamon van túl. Ezalatt a idő alatt számtalan szabálymódosítás történt, és bár ő maga is elismeri, hogy az F1 sokat változott, ám azzal nem ért egyet, hogy már nem izgalmas.

"Ez nagyon más. Kevesebb az akció és nagyobb az óvatoskodás. A Copse-nál (a silverstone-i pálya egyik kanyarja – a szerk.) például nem kell gumikat melegítenünk, és már az első körben felmelegednek az abroncsok a megfelelő hőmérsékletre. Egy párszor áthajtottam a Copse-on, és végig túlkormányzott volt az autó. Akkor azt gondoltam, hogy ’wow ez nem olyan, mint amire emlékszem’. Aztán eszembe jutott, hogy mindig nyomjuk a gázt, így a következő alkalommal úgy vettem be a kanyart, hogy csak óvatosan nyomtam. Ekkor éreztem, hogy mindvégig masszív volt a hátsó tapadás. Imádtam. Imádom ezt.”

„Most mindig nagyon oda kell figyelni a gázra, nagyon finoman kell vele bánni, mert egy pillanat alatt olyan nagy a nyomaték, hogy rögtön túlkormányzott lesz az autó, és végül minden kanyarban csak csúszkálsz. Ez például nagyon különbözik. De ez most is a Formula-1, ahol még mindig a világ legjobb versenyzői ellen küzdesz, ugyanakkor a vezetési élmény más mint régen, vagy akár négy évvel ezelőtt” – idézi Button a Crash.net.

Arctica sportnapszemüveg

 

 

 

A háromszoros világbajnok, Niki Lauda szerint a legnagyobb baj, hogy manapság agyon van szabályozva a Formula-1, és igazi karakterek helyett fiatal suhancok ülnek az autókba.

„Túl nagy az ellenőrzés és a szabályozás, miközben nincsenek valódi karakterek. Azt nem mondom, hogy mellőzzük a biztonságot, de ha az autók gyorsabbak, akkor nagyobb az izgalom, amivel automatikusan emelkedne a nézők száma”- egyszerűsítette le a megoldást az osztrák legenda, majd hozzátette, hiányolja a rajtrácsról az igazi férfiakat.

„Valódi férfiak versenyezzenek, ne pedig tinédzserek játszadozzanak a kormányon lévő gombokkal. A legmagasabb vezetési képességekkel kellene rendelkezniük. Nyilván nem pörgethetjük vissza az idő kerekét, de akkoriban valóban küzdeni kellett a volán mögött, nem pedig gombokat nyomogatni, mint manapság.”

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 szabályok button formula-1