2015. jún 20.

F1 Hamiltoné a pole, Rosberg egy kicsúszással szúrta el a lehetőséget

írta: FormaNet
F1 Hamiltoné a pole, Rosberg egy kicsúszással szúrta el a lehetőséget

Lewis Hamilton rajtelsőségével és Nico Rosberg második helyével újabb Mercedes első sort láthat majd az F1 szurkolótábora az Osztrák Nagydíjon. Bár az utolsó pillanatokban mindkét versenyző nagyot hibázott, ám a harmadik helyen záró Sebastian Vettel így sem tudott veszélyes lenni rájuk. A Ferrari felemás időmérőt zárt, ugyanis Kimi Räikkönen már a Q1-ben kiesett.

hamilton_spielberg.jpg

 

Előzőleg úgy tűnt, hogy némi csapadék izgalmassá teheti az időmérőt, és ezáltal talán a vasárnapi futamot is, ám végül ebből semmi nem lett. A Mercedes könnyedén megszerezte az első sort, a második sorból pedig egy Ferrari és egy Williams rajtolhat, Sebastian Vettellel és Felipe Massával.

Q1

A délelőtti eső után még kissé nedves pályán, felhős időben, mindössze 11 fokban kezdődött meg az időmérő edzés. A versenyzők intermediate abroncsokon hajtottak ki, és az első köridők is még csak 1:20 felettiek voltak. Sokan csúszkáltak, a manoros Roberto Merhi pedig a kavicságyat is meglátogatta az egyik kanyarnál.

Először a Toro Rossók, majd Sebastian Vettel futott 1:19-es időket, közben egyre többen bevállalták a slick gumikat, melyekkel szintén sok hiba volt.  Legtöbben már a szuperlágyakon folytatták a körözést, köztük a Mercedesek is. Végül mindenki az opciós gumikat választotta a pálya gyors javulása miatt. A mclarenes Jenson Button rövid időre vezette a listát 1:15-ös körrel, de a pálya felszáradásával együtt villámgyorsan megváltozott a helyzet.

Pillanatokon belül a top10 már 1:13-as időket jegyzett, de egészen a leintésig tovább javultak a köridők, azaz a sorrend folyamatosan változott, és végül az 1:13-as idő már a továbbjutáshoz sem volt elég.

Legjobb időt végül Nico Rosbeg futotta 1:10.976-tal, miközben csapattársa 13. helyen jutott tovább. Legnagyobb meglepetést a Ferrari okozta – valamit nagyon elszámoltak, ugyanis amíg Sebastian Vettel harmadikként jutott tovább, addig Kimi Räikkönen csak a két Manort előzte meg, így nem folytathatta az edzést, mint ahogy Jenson Button és Sergio Pérez sem. A finn kissé idegesen reagálta le a dolgot a csapatrádión: „Hogy a f…-ba lehet ez?”

A kiesők sorrendje: Sergio Pérez, Jenson Button, Kimi Räikkönen, Roberto Merhi, Will Stevens.

Butttonra és csapattársára egyébként 25-25 rajthelyes büntetés vár (ezzel együtt időbüntetés a futamon), a Honda motor részegységeinek újabb cseréje miatt. Hasonló helyzetben várja hazai versenyét a Red Bull Racing csapata is, hiszen mindkét autó új motort kap, így Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat is 10 helyes hátrasorolással indul.

Q2

A középső etapban már szinte teljesen száraz pályán autózhattak a versenyzők. Első nekifutásra Rosberg, Kvjat és Hamilton sorrend alakult ki a legjobb háromban, az élmenő pedig már 1:10 alatti kört rakott össze. Legkésőbb Vettel hajtott ki, és a még mindig folyamatosan javuló pályaviszonyoknak köszönhetően rögtön élre is állt, de ez mindössze egy pillanatig tartott, mert Rosberg 1:09.309-es gyorskörével néhány századdal megelőzte. Itt is egészen a leintésig tudtak javulni a versenyzők, végül a két Mercedes bérelte ki a legjobb helyeket, Rosberg és Hamilton sorrendben. A német ekkor már 1:08-as köridővel állt az első helyen. Hamilton mögött Vettel, Bottas, Hülkenberg, Verstappen, Nasr, Massa, Grosjean és Kvjat fért be a Q3-ba.

Kiesők sorrendje: Maldonado, Ericsson, Sainz, Ricciardo, Alonso. Az első 15 versenyző közül a két Red Bull és Alonso, illetve még a Q1-ben 17. helyen búcsúzó Button is kiesik a szerencsétlenül járt Räikkönen elől, így a 18. helyen záró finn négy rajtkockát már egészen biztosan előre léphet. 

Q3

Rosberg 1:08-as idővel folytatta menetelését, míg csapattársa első nekifutásra közel négy tizeddel maradt el. Ezt követően viszont a brit is beletaposott a gázba, és két tizeddel szárnyalta túl legnagyobb riválisát. Vettel a harmadik helyre zárkózott fel a Williamseket megelőzve, de már bő hat tizeddel lemaradva a címvédőtől.

A hajrában a Ferrari már nem tudott veszélyes lenni az Ezüst Nyilakra, még úgy sem, hogy utolsó gyorskörén Hamilton kiesett a játékból egy megpörgés után. Rosbergnek így nagy esélye nyílt, sőt úgy tűnt el is veheti a pole-t, ám a nagy sietségbe ő is hibázott, és kavicságyban fejezte be az időmérőt.

Vettel maradt a harmadik helyen, mögötte a két Williams közé Hülkenberg férkőzött be az ötödik helyre. A hetedik rajtkockát Verstappen kaparintotta meg, Kvjat ugyan nyolcadik lett, de rá egy tíz helyes büntetés vár. A Red Bull mögött Nasr és Grosjean párosa sorakozott fel. Ez utóbbi pilóta nem futott gyorskört a Q3-ban, de így is a 9. rajtkockából várhatja a vasárnapi versenyt. 

Az időmérő végeredménye:

Versenyző Csapat Köridő          Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 1m08.455s
2 Nico Rosberg Mercedes 1m08.655s 0.200s
3 Sebastian Vettel Ferrari 1m08.810s 0.355s
4 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m09.192s 0.737s
5 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m09.278s 0.823s
6 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m09.319s 0.864s
7 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1m09.612s 1.157s
8 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m09.713s 1.258s
9 Romain Grosjean Lotus/Mercedes -
10 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1m10.374s
11 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m10.426s
12 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1m10.465s
13 Sergio Perez Force India/Mercedes 1m12.522s
14 Kimi Raikkonen Ferrari 1m12.867s
15 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 1m14.071s
16 Will Stevens Marussia/Ferrari 1m15.368s
17 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1m09.694s
18 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m10.482s
19 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m10.736s
20 Jenson Button McLaren/Honda 1m12.632s

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 hamilton időmérő formula-1