2015. jún 21.

F1 Rosberg duplázott Ausztriában

írta: FormaNet
F1 Rosberg duplázott Ausztriában

Nico Rosberg már a rajtnál átvette az irányítást, és magabiztos versenyzéssel a tavalyi év után ismét győzni tudott az Osztrák Nagydíjon. A pole-ból induló Lewis Hamilton egy időbüntetéssel együtt is a második helyet szerezte meg, a dobogó legalsó fokára pedig idén először Felipe Massa állhatott fel.

rosberg_spielberg.jpg

Felhős időben kezdődött a szezon nyolcadik nagydíja, de az eső végül elkerülte a Red Bull Ringet.

Négy versenyző Pastor Maldonado, Sergio Pérez, Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo rajtolt a keményebb (lágy) Pirelliken, a többiek a szuperlágyakon kezdték meg a 71 körös Osztrák Nagydíjat, és végül mindenki a az egykiállásos taktika mellett döntött.

Az első sorból rajtoló Mercedes közül Nico Rosberg kapta el jobban a rajtot, és az első kanyarban hamarabb fordult el, de a második helyre visszacsúszó csapattárs máris visszatámadott, de az akcióból nem lett semmi, ugyanis Räikkönen és Alonso hatalmas balesete miatt már az első körben biztonsági autó mögé sorakozott fel a mezőny. A rajt után helyezkedésben a finn bajnok megcsúszott, az érkező Alonso pedig hátulról nekiment, és az ütközésben a McLaren a Ferrari tetején kötött ki. Szerencsére mindkét bajnok épségben kiszállt a kocsiból, ezzel együtt a versenyből is.

alonso_raikkonen_spielberg.JPG

Räikkönen később úgy nyilatkozott, hogy kipörögtek a kerekei, és az autó hátulja megcsúszott. Kettőjük incidensét egyébként majd a leintés után vizsgálja a versenyigazgatóság. Marcus Ericcson viszont még a futam első felében kapott egy áthajtásos büntetést, mert még a rajt procedúránál túl korán kiugrott Sauberével.

A SafetyCar alatt a futam harmadik kiesője is meglett a manoros Will Stevens személyében, aki műszaki hiba miatt leparkolt a pálya szélén.  

A biztonsági autó mögött Rosberg, Hamilton, Vettel, Massa, Hülkenberg, Verstapen, Bottas, Nasr, Sainz és Grosjean sorakozott fel a legjobb tízben.

A hatodik körben indult újra a küzdelem, de az ezt követő első kör után a sorrend mindössze a pontszerzők utolsó helyén változott. Grosjean az előtte lévő Toro Rossóval csatázott, aminek következtében kicsit összeértek, és amíg Sainz megtartott kilencedik helyét, addig a franciát a mögötte érkező Pérez megelőzte.

A 10. körben Jenson Button is kiszállt a játékból, azaz a McLaren kaotikus hétvégéje gyorsan véget ért.

Ekkorra az élen álló Rosberg nagyjából öt-, az őt üldöző Hamilton pedig három másodperccel húzott el a harmadik helyen álló Vetteltől, akiről pedig Massa szakadt le szép lassan. Kicsit hátrébb azért volt némi akció. A 15. körben Bottas a 2-es kanyarnál fogott egy pozíciót Verstappen előzésével, illetve Grosjean üldözte kitartóan az egy pontot érő helyen autózó Pérezt, de nem boldogult, majd a 24. körben a csapat kihozta őt a mexikói mögül egy kerékcserére. Később váltóhiba miatt ő is feladni kényszerült az Oszták Nagydíjat. Bottas ugyanakkor tovább menetelt, és Hülkenberg ellen indított sikeres támadásával az ötödik helyre ugrott fel.

Az élen a 20. körre Hamilton ugyan kicsit csökkentette hátrányát, ám Vettel ekkor már közel nyolc másodperccel maradt el Rosbergtől.

A 26. körtől besűrűsödtek a boxlátogatások, itt Sainz beleszaladt egy „gyorshajtásba”, amiért később öt másodperces büntetéssel sújtották.

Kerékcseréje után Hülkenberg visszavágott a Williams finn pilótájának, így ismét helyet cseréltek, de ez sem tartott sokáig, Bottas ugyanis újabb támadást indított, és másodjára is átvette az ötödik helyet.

A top4 a 34-37 körben váltotta le a szuperlágy abroncsokat, Vettelnél pedig a jobb hátsó keréknél gondok adódtak, és sok időt veszített. A Mercedesektől már előtte is alaposan le volt maradva, de az elnyúlt kiállással csak a negyedik helyre tudott visszatérni, Massa mögé.

Ötödik-hatodik helyen Bottas és Hülkenberg párosa autózott, mögöttük pedig Verstappen, Ricciardo, Maldonado és Nasr sorrend alakult ki a pontszerző helyeken, de Ricciardo ebből a sorból kikerült, mert a Red Bull csak a futam utolsó harmadában (52. kör) tudta le egyetlen kerékcseréjét, a motorcsere miatti öt másodperces büntetéssel együtt, ami után az ausztrál a 11. helyre jött vissza, Nasr Saubere mögé.

Hamiltonnak sem sikerült tökéletesen a kiállása – a bokszkijáratnál átlépte a fehér vonalat, ami miatt utólag öt másodpercet fognak majd hozzáadni az idejéhez. A britnek egyébként sem volt esélye befogni csapattársát, a Williamstől viszont megnyugtató távolságra volt, így a büntetés ellenére is megtartotta második helyét.

Az utolsó húsz körre a dobogó harmadik fokáért alakult ki szoros verseny. Egy ideig úgy tűnt, Vettel viszonylag könnyedén befogja majd a brazilt, de aztán Massa is rálépett a gázra, és végül a négyszeres bajnok ugyan alaposan megizzasztotta ellenfelét, de nem került komolyabb támadási pozícióba.

A hajrában még a hetedik helyért folyt ádáz küzdelem Verstappen és Maldonado között, és ebből a csatából a Lotus jött ki győztesen. Mögöttük Pérezé lett a kilencedik hely, illetve Ricciardónak is sikerült visszazárkóznia az egy pontot érő 10. helyre. 

A mezőnyből 14-en látták meg a kockás zászlót, az utolsó helyen célba érő Merhi már három körös hátrányban.

Az Osztrák Nagydíj végeredménye:

Versenyző             Csapat                        
1 Nico Rosberg Mercedes 71
2 Lewis Hamilton Mercedes 71
3 Felipe Massa Williams/Mercedes 71
4 Sebastian Vettel Ferrari 71
5 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 71
6 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 71
7 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 70
8 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 70
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 70
10 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 70
11 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 70
12 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 70
13 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 69
14 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 68
- Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 35
- Romain Grosjean Lotus/Mercedes 35
- Jenson Button McLaren/Honda 8
- Will Stevens Marussia/Ferrari 1
- Kimi Raikkonen Ferrari 0
- Fernando Alonso McLaren/Honda 0

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg spielberg formula-1 osztrák nagydíj