2015. júl 05.

F1 Hamilton megharcolt újabb hazai diadaláért

írta: FormaNet
F1 Hamilton megharcolt újabb hazai diadaláért

Lewis Hamiltonnak ezúttal keményen meg kellett küzdenie a győzelemért, ráadásul nem is csapattársával, hanem a Williamsekkel. Felipe Massa egy remek rajt után sokáig az élen autózott, ám végül a dobogóról is lecsúszott. Nico Rosbergnek szintén nem volt könnyű dolga a második helyért, míg Sebastian Vettel egy jó időzítésnek köszönhetően egy szerencsés harmadik helynek örülhetett. 

l_hamilton_silverstone.jpg

 

A szombati időmérőn Lewis Hamilton vezetésével a Mercedes szerezte meg az első sort, mögöttük a két Williams, majd a két Ferrari sorakozhatott fel a vasárnapi rajtrácson. A top10-ben még a két Red Bull, egy Toro Rosso és egy Force India foglalt helyet, Danyiil Kvjat, Carlos Sainz, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo sorrendben. A sauberes Felipe Nasr eredetileg a 16. rajtkockából indult volna, de a rajtrács felé menet a Stowe kanyarnál megállt alatta a kocsi, és a brazil végül még a boxutcából sem tudta megkezdeni a versenyt.

Mindenki a lágyabb, azaz a közepes Pirelliket választotta a futam első etapjára, kivéve a 13. helyről induló Max Verstappent, aki a kemény keverékeket kapta meg.

A rajtnál a két Mercedes ezúttal nem kezdett fényesen, annál inkább a mögöttük lévő Felipe Massa, aki egy villámrajttal átvette a vezetést. Rosberget még Valtteri Bottas is lerajtolta, így Massa, Hamilton, Bottas és Rosberg sorrend alakult ki. Szintén nagyot startolt Hülkenberg, aki a kilencedik helyről még a Ferrarikat is átugrotta, és az ötödik helyen találta magát. A pontszerzők második felét Räikkönen, Kvjat, Vettel, Pérez és Sainz alkotta.

Mielőtt még az üldözés megkezdődött volna, rövid időre a mezőny felsorakozott a SafetyCar mögött, ugyanis a rajt után a két Lotus ütközött, majd az érkező Fernando Alonso is keresztbe fordult, és nekiment csapattársának. A spanyol folytatni tudta a versenyt az utolsó helyen, de Romain Grosjean, Pastor Maldonado és Jenson Button korán feladni kényszerült a Brit Nagydíjat.

A 3. körben a biztonsági autó elengedte a mezőnyt. Az újraindításnál a Mercedesek ezúttal sem tudtak mit kezdeni a Williamsekkel, sőt Hamilton kicsit megcsúszott amikor vissza akarta venni elsőségét Massától,  így Bottas őt is megelőzte, és brazil csapattárs után eredt.

williams_silverstone.JPG

Közben újabb kiesője lett a versenynek Verstappen személyében, aki egy kicsúszás után kavicságyban ragadt.

Az első négyesnél senki nem szakadt le, így végre az élen is izgalmas csata ígérkezett. A 10. körtől érdekes szituáció alakult ki a Williamsnél – a csapat figyelmeztette pilótáit, hogy nincs versengés, tartsák a pozíciójukat, miközben Bottas már Massa nyakán loholt, és Hamilton is keményen hajtott a nyomukban. A finn csapatának szólt, hogy simán el tudna menni Massa mellett, így kicsit később megkapta rá az engedélyt, hogy ha teljesen simán meg tudja oldani, akkor mehet. Persze Massa nem hagyta magát, így hosszadalmas üldözés vette kezdetét.

Közben megkezdődtek az első kerékcserék. A Ferrarik korai taktika mellett döntöttek, és a 14-15- körben váltottak, az első négyesből pedig először Hamiltont hívták ki a 20. körben. A britnek tökéletesen sikerült a kivezető köre és a kerékcseréje is, ezzel jó esélye volt a pozíció szerzésre. Rá egy körrel Massa és Rosberg kapta meg a kemény keverékeket, és egymás mellett haladtak kifelé a boxutcában. Massa ugyan előbb fordult, de Hamilton mögé érkezett vissza. A 22. körben Bottas is letudta kerékcseréjét, majd pont az egymással csatázó Massa és Rosberg párosára érkezett meg, és be is szúrt kettőjük közé.

A korai boxlátogatással a Ferrarik felértek az ötödik-hatodik helyre, Räikkönen és Vettel sorrendben, őket követte Kvjat, Hülkenberg, Sainz és Pérez a top10-ben.

A 25. körre a címvédő már 4 másodperces előnyt autózott ki Massával szemben, a következő öt körben pedig további egy másodpercet nyert. Mögöttük is elcsitultak a „kedélyek”, ám az égen gyülekező sötét felhők további izgalmakat ígértek. Ezt a red bullos Danel Ricciardo már nem tapasztalhatta meg műszaki hiba miatt, illetve amilyen ígéretesen indult a Toro Rosso silverstone-i hétvégéje, olyan csalódást keltő lett a vége. Verstappen még a verseny elején kicsúszott, a 33. körben pedig a pontszerző helyen autózó Sainz is feladni kényszerült műszaki hiba miatt. Autója olyan rossz helyen állt meg (a célegyenesre vezető kanyarnál), hogy a mezőny két kör erejéig virtuális biztonsági autós korlátozást kapott. 

Amint a versenyzők ismét szabad utat kaptak, a nézőtéren kinyíltak az esernyők, a következő körben Bottas már jelentette rádión, hogy a pályán mindenhol esik, a csapatok pedig készítettek az intermediate gumikat. Közben Rosberg ekkorra érte utol Bottast, de a nedves pályán kicsit ki is csúszott az egyik kanyarban, így ebből a támadásból nem lett semmi. A következő próbálkozásnál viszont már nem hibázott, a Maggots-nál meg is fogta ellenfelét, és a 41. körben Massát is simán körbeautózta, majd üldözőbe vette az egy megcsúszással időt veszítő márkatársát.

Közben néhányan ekkor már interekre váltottak, köztük Raikkönen is (akit előzőleg Vettel megelőzött), majd a kerékcsere után a nyolcadik helyen folytatta a versenyt, Vettel pedig így felugrott az ötödik helyre Bottas mögé. 

Rosberg 2-3 körön belül beérte csapattársát, de a támadás előtt Hamilton kiment köztes gumikért, mint ahogy Vettel is. A német átvette a vezetést, de az eső ekkor igazán rázendített, ezért a Williamsekkel együtt ő már csak csúszkálva tudott visszaevickélni a boxba.

A szakadó esőben természetesen az előzőleg bátrabb stratégián lévőknek is váltaniuk kellett, ami után Hamilton megtartotta elsőségét, Rosberg maradt a második helyen, Vettel viszont a megfelelő időzítés miatt átlépte a Williamseket, azaz Hamilton és a négyszeres világbajnok váltott a legjobb ütemben abroncsot.

Massa és Bottas a negyedik-ötödik helyen folytatta a versenyt, mögöttük Kvjat, Hülkenberg, Räikkönen, Pérez és Alonso sorrend alakult ki a pontszerző helyeken, és ez az utolsó pár körben már nem is változott.

2015_silverstone.JPG

 

Hamilton harmadjára tudott nyerni Silverstone-ban, összességében pedig 38. F1-es diadalát ünnepelhette hazai pályán, miközben egykori csapattársa, a mclarenes Alonso idei első pontjának örülhetett. 

A Brit Nagydíj végeredménye:

Versenyző  Csapat                          Idő/Hátrány
1 Lewis Hamilton Mercedes 1h31m27.729s
2 Nico Rosberg Mercedes 10.956s
3 Sebastian Vettel Ferrari 25.443s
4 Felipe Massa Williams/Mercedes 36.839s
5 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m03.194s
6 Daniil Kvyat Red Bull/Renault 1m03.955s
7 Nico Hulkenberg Force India/Mercedes 1m18.744s
8 Kimi Raikkonen Ferrari 1 kör
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 1 kör
10 Fernando Alonso McLaren/Honda 1 kör
11 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1 kör
12 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 3 kör
13 Will Stevens Marussia/Ferrari 3 kör
- Carlos Sainz Toro Rosso/Renault
- Daniel Ricciardo Red Bull/Renault
- Max Verstappen Toro Rosso/Renault
- Pastor Maldonado Lotus/Mercedes
- Jenson Button McLaren/Honda
- Romain Grosjean Lotus/Mercedes
- Felipe Nasr Sauber/Ferrari

 

Egyéni pontverseny állása
1 Lewis Hamilton 194
2 Nico Rosberg 177
3 Sebastian Vettel 135
4 Valtteri Bottas 77
5 Kimi Raikkonen 76
6 Felipe Massa 74
7 Daniel Ricciardo 36
8 Daniil Kvyat 27
9 Nico Hulkenberg 24
10 Romain Grosjean 17
11 Felipe Nasr 16
12 Sergio Perez 15
13 Pastor Maldonado 12
14 Max Verstappen 10
15 Carlos Sainz 9
16 Marcus Ericsson 5
17 Jenson Button 4
18 Fernando Alonso 1
19 Roberto Merhi 0
20 Will Stevens 0

 

Konstruktőri pontverseny állása
1 Mercedes 371
2 Ferrari 211
3 Williams/Mercedes 151
4 Red Bull/Renault 63
5 Force India/Mercedes 39
6 Lotus/Mercedes 29
7 Sauber/Ferrari 21
8 Toro Rosso/Renault 19
9 McLaren/Honda 5
10 Marussia/Ferrari 0

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

 

Szólj hozzá

verseny mercedes f1 forma-1 hamilton silverstone brit nagydíj formula-1