2015. júl 21.

F1 McLaren - Hungaroringi emlékek

írta: FormaNet
F1 McLaren - Hungaroringi emlékek

Bár az idei év közel sem úgy alakul a McLaren csapat számára, ahogy azt várták, ettől függetlenül a következő helyszín, a hétvégén megrendezésre kerülő jubileumi Magyar Nagydíj mind a csapat, mind pedig két versenyzője, Fernando Alonso és Jenson Button számára is nagyon kedves.

jenson_button_hugaroring_2012.JPG

 

A Hungaroring történelmében összesen négy versenyző van, aki itt szerezte meg első F1-es diadalát, köztük  a McLaren duója, Jenson Button és Fernando Alonso. (Rajtuk kívül Damon Hill 1993-ban, és Heikki Kovalainen, 2008-ban.)

Button 2006-ban, a Honda versenyzőjeként, a 14. rajtkockából tudott diadalt aratni a kaotikus esős futamon, míg spanyol csapattársa 2003-ban, egy Renault-ban szerezte meg előbb a pole pozíciót, majd másnap a győzelmet. Alonso ekkor 22 éves és 26 napos volt, amivel a széria legfiatalabb futamgyőztese lett, bár azóta ezt a rekordot elvették tőle.

A kétszeres bajnoknak ez volt eddig az egyetlen diadala a magyarországi pályán, dobogóra viszont további négy alkalommal is felállt. Button még egyszer, 2011-ben (szinten esős körülmények között) tudott itt nyerni, egyéb dobogós helyezése nem volt.

Mindezek tükrében mindkét világbajnok különleges érzésekkel és optimistán várja a nyári szünet előtti utolsó megmérettetést. 

jenson_button_2006_hungaroring.JPGJenson Button

„Nagyon szeretek a Hungaroringen versenyezni. Ez egy szűk és kanyargós pálya - kicsit a gokart pályához hasonlít -, és hőség is lehet, ami kemény fizikai kihívás, de élvezem. Itt szereztem meg az első győzelmemet. Jó érzés lesz úgy visszatérni, hogy egy Honda erőforrás van alattam, hiszen 2006-ban éppen a Hondával nyertem itt. Nyilvánvaló, hogy ha van egy helyszín, ami a szívembe lopta magát, akkor az ez a pálya, hiszen minden versenyzőnek különleges az első F1-es győzelem. Összességében ez egy olyan helyszín, amit mindig is kedveltem.”

„Bár a silverstone-i versenyem rendkívül kiábrándító volt, de Fernando megérdemelten pontot szerzett. Személyesen láttam a McLaren technológiai központjában az erőfeszítéseket, és hallottam mekkora munka folyik Sakurában, így tudom, hogy lassan, de biztosan eljutunk oda, ahova kell. Persze nehéz mindezt alátámasztani egy tisztességes eredmény nélkül, de reméljük, úgy mehetünk el a nyári szünetre, hogy a szezon második felében magabiztosabbak lehetünk.”

fernando_alonso_2003_hungaroring.JPGFernando Alonso

„Silverstone-ban az autó megbízhatóan működött, ami biztató volt, így azzal a reménnyel mehetünk Magyarországra, hogy a teljesítményből is többet tudunk kihozni. A Hungaroringről jó emlékeim vannak, és egy nagyszerű, kihívást jelentő pálya. Vicces abba belegondolni, hogy Jenson és én is itt szereztük meg első győzelmünket. Mindez persze azt is jelenti, hogy ez egy különleges helyszín számomra, és mindig jó emlékekkel érkezem meg. Nagyon szeretem ezt a helyet. Egy olyan pálya, ahol valóban támadnod kell egy jó köridőért, és bár gyakran lassúnak tűnik, de a hátsó rész nagyon örömteli és nagy elkötelezettséget kíván. A balos 6-os kanyar igazán különleges. A domb után vakon megyünk bele, és nagyon nehéz tökéletesen bevenni. Azt hiszem a csapat nagyon várja ezt a versenyt, hiszen a pálya tisztességes lehetőséget kínál arra, hogy megmutathassuk folyamatos fejlődésünket. Szeretném hinni, hogy ha minden simán alakul, akkor egy kevésbé nehéz hétvégénk lesz.”

A versenyzőkön kívül a csapat számára is különleges a magyarországi versenypálya, hiszen legtöbbször a McLaren aratott is győzelmet, és a legtöbb pole, és dobogós helyezés is a wokingiak nevéhez fűződik. Utoljára Lewis Hamilton lépte át elsőként a célvonalat a csapat színeiben, 2012-ben. Hamilton és Button mellett Heikki Kovalainen (2008), Kimi Räikkönen (2005), Mika Häkkinen (1999, 2000), és Ayrton Senna (1988, 1991, 1992) nyert Magyar Nagydíjat a csapattal. 

Konstruktőri győzelmek a Hungaroringen

McLaren: 11

Williams: 7

Ferrari: 5

Red Bull: 2

Benetton, Honda, Renault, Mercedes: 1

Konstruktőri rajtelsőségek a Hungaroringen

McLaren: 8

Ferrari: 7

Williams: 6

Renault, Red Bull, Mercedes: 2

Lotus, Benetton: 1

Konstruktőri dobogós helyezések a Hungaroringen

McLaren: 22

Ferrari: 19

Williams: 18

Benetton, Red Bull: 6

Lotus: 5

Renault, Toyota, BMW Sauber, Mercedes: 2

Sauber, Arrows, Honda: 1

 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 mclaren magyar nagydíj fernando alonso jenson button formula-1