2015. júl 25.

F1 Hamilton hatalmas előnnyel szerezte meg a pole-t a Hungaroringen

írta: FormaNet
F1 Hamilton hatalmas előnnyel szerezte meg a pole-t a Hungaroringen

Lewis Hamilton idei kilencedik rajtelsőségét gyűjtötte be a Hungaroringen, Nico Rosberg második helyével pedig a Mercedes idén immár nyolcadik alkalommal bérli az első sort. A brit bajnok a hajrában fantasztikus kört rakott össze, és bár üldözői is javítottak, így is bő fél másodperccel verte csapattársát. A harmadik helyért kemény csata zajlott Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo között, végül a Ferrari néhány századdal gyorsabbnak bizonyult.

hamilton_hungaroring_2.JPG

 

Szeles, és kissé felhős időben folytatódott a 30. Magyar Nagydíj szombati programja. Az időmérő legnagyobb esélyese a mindhárom szabadedzés éllovasa, Lewis Hamilton volt, és végül nem is történt nagy meglepetés a rajtelsőséget illetően.

Q1

Elsőként a két Mercedes és a két Williams hajtott ki a pályára, de perceken belül nagy lett a forgalom. A többség ekkor még a keményebb (közepes) abroncsokat használta. Nico Rosbergé lett az első mért kör, majd csapattársa, Lewis Hamilton állt az élre 1:24.293-mal. Következő körében a brit néhány századmásodpercet javított, miközben Rosberg visszacsúszott az ötödik helyre Daniel Ricciardo, Jenson Button és Sebastian Vettel mögé. Button természetesen már a lágy Pirelliken keveredett be az élmenők közé. Csapattársa, Fernando Alonso szintén lágy gumikon egy ideig a hatodik helyen állt, de a gyorsabb keverékekkel is nyolc tizedet kapott Hamiltontól.

Az etap utolsó gyorsköreiben tovább változott a sorrend, és javultak az idők, ugyanis Daniel Ricciardo kivételével mindenki lágy abroncsokra váltott. Végül Hamilton 1:22. 890-es idejével a hétvége eddigi legjobbját autózta, mögötte Rosberg szintén összerakott egy 1:22-es kört, és csak pár századdal maradt el, a harmadik helyezett Sebastian Vettel viszont már bő négy tizeddel. A legjobb ötbe még Danyiil Kvjat és Kimi Räikkönen került be, rajtuk kívül pedig még Valtteri Bottas tudott egy másodpercen belül maradni Hamiltontól. A lista végére Button, a Sauberek és a Marussiák kerültek. A keményebb abroncsokon Ricciardo a 12. helyen jutott tovább.

Q2

alonso_mclaren.JPGA középső etap már csak a lágy Pirellikről szólt. A McLaren pénteken nagyon bizakodva várta a hétvége folytatását, ám úgy tűnik a wokingiak ezúttal sem fognak bizonyítani. Button bízott abban, hogy akár a top10-be is bekerülhetnek, ezzel szemben már a Q1-ben elvérzett, csapattársa alatt pedig megállt az autó úgy, hogy egyetlen mért kört sem tudott megtenni a Q2-ben.  Rövid időre előkerült a piros zászló. Ekkor az élen még a két Ferrari állt Rosberget megelőzve, mögöttük Max Verstappen és a Williamsek sorakoztak fel, rajtuk kívül pedig még Carlos Sainz és Sergio Pérez futott mért kör.

Hamilton hat perccel a leintés előtt hajtott ki, és a versenytársak is megkezdték utolsó nekifutásukat. A brit vezetésével a Mercedes átvette az uralmat, Vettel visszacsúszott a harmadik helyre, a két Ferrari közé pedig Ricciardo Re Bullja furakodott be. Hatodik helyen Bottas végzett, Kvjat, Massa és Verstappen triója előtt.

A továbbjutásért, Sainz, Pérez és a Lotusok harcoltak meg leginkább, végül közülük csak Grosjeannak sikerült beverekednie magát a Q3-ba. Kiesők sorrendje: Hülkenberg, Sainz, Pérez, Maldonado, Alonso.

A McLaren spanyol bajnoka kiesése után a paddockban nyilatkozott, és elmondta, a boxutca bejáratánál egyszerűen kikapcsolt a motor, majd azért segített a pályabíróknak, hogy minél gyorsabban visszakerüljön a garázsba, és utána újra kimehessen. Ezt azonban a szabályok tiltják, amin kicsit csodálkozott, de természetesen elfogadja. A Sportszabályzatban valóban benne van, hogy az az autó, mely a pályán megáll az időmérő alatt, nem folytathatja a körözést még akkor sem, ha ezt követően sikerül visszatérnie a boxba. 

Q3

A két Mercedes kezdte meg elsőként a kvalifikáció harmadik szakaszát, és nem nagy meglepetésre Hamilton mindhárom szektorban a legjobb idővel, 1:22.408-cal indított. Német csapattársa csak bő három tizedes hátránnyal követte, harmadik helyre pedig Vettel Ferrarija zárkózott fel. Ricciardo első nekifutásra a negyedik helyet szerezte meg Räikkönen és Bottas előtt, őket követte Kvjat, Massa és Grosjean. Verstappen csak az utolsó percekben vágott neki gyorskörének.

A hajrában Rosberg javított az első szektorban, ám közben csapattársa is beletaposott, és végül ismét mindhárom szektorban a legjobb időt rakta össze. Hamilton nagy fölénnyel, 1:22.020-as köridővel szerezte meg F1-es pályafutásának 47. pole-ját.

hamilton_5.JPG

 

Rosberg szintén javított, ami kellett is, mert különben Vettel megelőzte volna. Így viszont ismét Mercedes első sort láthatunk vasárnap, közvetlen mögöttük pedig Vettel és Ricciardo sorakozhat fel a rajtrácsra. Az ex csapattársak között alig négy századmásodperc volt a különbség. A leintés után mindketten úgy nyilatkoztak, hogy vasárnap a dobogóra pályáznak. Vettel természetesen megtartaná jelenlegi pozícióját, míg a Red Bull ausztrálja utolsó gyorsköre után úgy érezte, meglehet a P3, de így sem lesz csalódott, ha holnap ott lehet a futam utáni sajtótájékoztatón. 

bianchi_ricciardo.JPG

Räikkönen maradt az ötödik helyen, mellőle honfitársa, Bottas rajtolhat, majd Kvjat, Massa, Verstappen és Grosena következett a sorban.

Hamilton immár ötödik hungaroringi rajtelsőségének örülhetett, és ha vasárnap megnyeri a 70 körös futamot, akkor a magyar versenypálya legsikeresebb pilótájának mondhatja magát. Jelenleg Michael Schumacherrel együtt bérli a Hungaroring győzelmi statisztikájának első helyét négy-négy diadallal. 

A listavezető a leintés utáni sajtótájékoztatón immár sokadjára elmondta, hogy nagyon szereti ezt az aszfaltcsíkot, mely leginkább egy nagy gokart pályához hasonlít. Csapattársa kisebb magyarázkodásra kényszerült a nagy hátrány miatt. Később a csapat is megerősítette, hogy Nicónak egész hétvégén problémája volt, egyszerűen nem találták meg a megfelelő beállításokat. 

Az időmérő végeredménye:

       Versenyző             Csapat                        Köridő/Hátrány 
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:22.020
2 Nico Rosberg Mercedes 0.575s
3 Sebastian Vettel Ferrari 0.719s
4 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 0.754s
5 Kimi Räikkönen Ferrari 1.000s
6 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1.202s
7 Danyiil Kvjat Red Bull/Renault 1.312s
8 Felipe Massa Williams/Mercedes 1.517s
9 Max Verstappen Toro Rosso/Renault 1.659s
10 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 2.161s
11 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1.806s
12 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1.849s
13 Sergio Perez Force India/Mercedes 2.441s
14 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 2.589s
15 Fernando Alonso McLaren/Honda -
16 Jenson Button McLaren/Honda 2.719s
17 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 2.823s
18 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 2.977s
19 Roberto Merhi Marussia/Ferrari 5.396s
20 Will Stevens Marussia/Ferrari 5.929s

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 hungaroring hamilton magyar nagydíj időmérő formula-1