2015. aug 09.

F1 Csapattársak szemtől-szemben - Féléves mérleg

írta: FormaNet
F1 Csapattársak szemtől-szemben - Féléves mérleg

Remek újonc bemutatkozások, döcögős szezonkezdés, fölényes futamgyőzelmek, érzelmi mélypontok, izgalmas csaták... A szezon első felében kicsit mindenből kaptunk. A nyári szünet kellős közepén jöjjön egy kis visszatekintés arról, hogyan teljesítettek a királykategória versenyzői saját csapattársuk ellen.

2015_f1_mezony.JPG

 

Mercedes

A csapaton belüli időmérős párharc meglehetősen egyoldalúan alakult Lewis Hamilton javára, és a versenyen szerzett eredmények tükrében is a brit kerekedett felül az első félévben. Év elején a 2014-es vb-t elbukó Nico Rosberg még nagyon elszántnak tűnt azon nyilatkozataival, hogy idén fejben is sokkal erősebben fog visszatérni. Ehhez képest tavaly a kvalifikációs összesítésben jobb volt brit márkatársánál, most azonban ezidáig mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy előkelőbb helyről rajtolhatott.

Időmérő: Hamilton-Rosberg: 9:1

Futam: Hamilton-Rosberg: 7:3

Bajnoki pontverseny: Hamilton 1. hely – 202 pont, Rosbeg 2. hely – 181 pont

mercedes_2015.JPG

Ferrari

Ha a Mercedesen belül egyoldalúságról beszélünk, akkor mondhatni ugyanez a helyzet a maranellóiaknál. Sebastian Vettel első ferraris idényében mind időmérős-, mint versenyen nyújtott eredményeivel 8:2 arányban verte csapattársát, Kimi Räikkönent a szezon első 10 nagydíján. Ennek tükrében a finn bajnok jövőjét sokan már nem a vörösöknél képzelik el, bár legutóbbi (hungaroringi) teljesítménye kissé elhallgattatta a kritikusokat még úgy is, hogy végül a technika ördöge közbeszólt. Ettől függetlenül a négyszeres bajnok már két győzelmet szerzett csapatának (és összesen hat dobogós helyet), míg Räikkönen idén eddig egy dobogós eredménnyel büszkélkedhet, az összetettben pedig nagyjából fele annyi ponttal, mint Vettel.

Időmérő: Vettel-Räikkönen: 8:2

Futam: Vettel-Räikkönen: 8:2

Bajnoki pontverseny: Vettel 3. hely – 160 pont, Räikkönen 5. hely – 76 pont

hungaroring_1.JPG

Williams

Valtteri Bottas hátsérülése miatt kénytelen volt kihagyni a szezonnyitó melbourne-i versenyt, így kilenc futam van mögötte ebben a szezonban. Ebből öt alkalommal végzett csapattársa, Felipe Massa előtt, a kvalifikációs teljesítményben viszont alulmaradt. Ahhoz képest, hogy sokan már ferrari overállban látnák szívesen a finn versenyzőt, egyelőre csapaton belül nem mutat kiugró teljesítményt. A bajnoki pontversenyben azonban nem áll rosszul. Jelenleg egy ponttal megelőzi az ötödik helyen álló Räikkönent, míg Massa a Ferrari 2007-es bajnokától két egységgel lemaradva a hatodik helyet bérli. Eddigi legjobb 2015-ös eredményként mindkét versenyző egy-egy harmadik helyet tud felmutatni.

Időmérő: Massa-Bottas: 6:4

Futma: Bottas-Massa: 5:4

Bajnoki pontverseny: Bottas 4. hely – 77 pont, Massa 6. hely – 74 pont

williams_2015.JPG

Red Bull

Bottashoz hasonlóan Danyiil Kvjat sem vett részt a melbourne-i versenyen, és a csapaton belüli erőviszonyok is nagyjából a Williams párosához hasonlíthatók. A Red Bull új pilótája lassú kezdés után egyre inkább érzi az autót, sőt legutóbb a Hungaroringen megszerezte első F1-es dobogóját, és ezzel az energiaitalosok idei legjobb eredményét. A szombati kvalifikációkon egyelőre Ricciardo áll jobban, de az utolsó hat időmérőn négyszer alulmarat Kvjattal szemben. A 21 esztendős orosz úgy tűnik magára talált, és a bajnoki pontversenyben mindössze 6 ponttal van lemaradva ausztrál kollégájától.

Időmérő: Ricciardo-Kvjat: 6:4

Futam: Kvjat-Ricciardo: 5:4

Bajnoki pontverseny: Ricciardo 7. hely – 51 pont, Kvjat 8. hely – 45 pont

danyiil_kvjat_hungaroring.JPG

Force India

Egykörös tempóban eddig egyértelműen Nico Hülkenberg az úr a háznál, versenyeken azonban ezt a fölényt nem sikerült kamatoztatnia. Sergio Pérez jelenleg jobban áll az előkelőbb helyezések számát tekintve, viszont a pontversenyben kilenc egység a különbség kettőjük között, Hülkenberg javára. A német pilóta idén eddig hatszor nullázott, míg Pérez ötször, és ebben a technika ördögének is nagy szerepe van.  Legutóbb például egy kettős kieséssel zárták a versenyhétvégét. Hülkenberg eddigi legjobb 2015-ös eredménye egy 6. hely, Péreznek pedig egy 7. hely.

Időmérő: Hülkenberg-Pérez: 8:2

Futam: Pérez-Hülkenberg: 6:4

Bajnoki pontverseny: Hülkenberg 9. hely – 24 pont, Pérez 13. hely – 15 pont

force_india_2015.JPG

Lotus

A szezon első felében nagyjából a Mercedesen belüli fölényt láthattunk a Lotus csapatánál is, Romain Grosjean javára, sőt itt kicsivel még inkább kiegyenlítetlen a párharc. Pastor Maldonado egyelőre a büntetőpontokban alakít kimagaslót, és bár a műszaki problémák is jócskán sújtották, de felelőtlen megmozdulások szintén. Mindkét versenyzőnek a hetedik hely volt idei legjobbja – Maldonado két alkalommal, Grosjean pedig háromszor érte el ezt az eredményt a szezon első 10 nagydíján.

Időmérő: Grosjean-Maldonado: 9:1

Futam: Grosjean-Maldonado: 8:2

Bajnoki pontverseny: Grosjean 10. hely – 23 pont, Maldonado 14. hely – 12 pont

 lotus_2015.JPG

Toro Rosso

Két tehetséges újonccal indította az évet a Toro Rosso, és bár a leginkább Max Verstappenről cikkezett a sajtó, de Carlos Sainz Jr is bizonyította, megérett a királykategóriára. Az időmérőkön és a futamokon eddig ő vezeti a csapaton belüli „versenyt”, már ami a jobb helyezések számát illeti. Ugyanis a bajnoki pontversenyben Verstappen jócskán előrébb jár, sőt a Toro Rosso idei legjobb eredményét is a holland pilóta szerezte meg, hungaroringi negyedik helyével. Sainz szinte minden alkalommal pontot szerzett, amikor az autója nem hagyta cserben, vagy éppen nem kellett üzemanyag-takarékoskodással foglalatoskodnia (Kanada), és ugyan Verstappent is sűrűn akadályozták technikai gondok, de teljesítménye talán kicsit ingadozóbb volt eddig, mint spanyol csapattársának.

Időmérő: Sainz-Verstappen: 6:4

Futam: Sainz-Verstappen: 6:4

Bajnoki pontverseny: Verstappen 11. hely – 22 pont, Sainz 16. hely – 9 pont

verstappen_hungaroring.JPG

Sauber

Peter Sauber csapata egy teljesen új pilótapárossal és megújult színvilággal kezdte meg az idei évet, nem mellesleg a tavalyinál sokkal jobb csomaggal is. A újonc Felipe Nasr egy zseniális ötödik hellyel debütált a királykategóriában, és ezt követően még két alkalommal szerzett pontot a szezon első felében. A csapat korlátozott fejlesztései miatt a kezdeti lendület alábbhagyott ugyan, de a 22 esztendős újonc ettől függetlenül mind az időmérőkön, mind a futamokon jobb teljesítményt nyújt mint egy évvel tapasztaltabb csapattársa, sőt olyan rutinos versenytársakat előz meg a bajnoki pontversenyben, mint például Sergio Pérez vagy Pastor Maldonado. Váltóhiba miatt egyébként egy versenyről (Brit Nagydíj) Nasr is lemaradt, de így is meggyőzően vezeti a csapaton belüli versenyt.

Időmérő: Nasr-Ericsson: 6:4

Futam: Nasr-Ericsson: 7:2

Bajnoki pontverseny: Nasr 12. hely – 16 pont, Ericsson 18. hely – 6 pont

ericsson_nasr_sauber_2015.JPG

McLaren

Egyértelműen a wokingiak két bajnokánál a legnehezebb összehasonlítani a féléves teljesítményt, hiszen nem csak, kevesebb nagydíjon indultak mindketten (sérülés ill. az autó hibája miatt), de legtöbbször esélyük sem volt megmutatni képességeiket a McLaren-Hondával. A Magyar Nagydíjon egy kettős pontszerzéssel felcsillant a remény egy jobb folytatásra, de egyelőre felesleges csapaton belüli mérleget vonni. Jenson Button köztudottan egy higgadt, profi versenyző és úriember, Fernando Alonsónál inkább feltűnő, hogy menyire nyugodtan és optimistán kezeli ezt a finoman szólva sem ideális helyzetet. A spanyolnak egészen a Brit Nagydíjig várnia kellett első mclaren-hondás pontjára, majd a következő futamon csapata idei legjobb eredményét szállította egy ötödik hellyel. Button szintén kétszer végzett a top10-be, egy nyolcadik és egy kilencedik helyezéssel.

Időmérő: Alonso-Button: 4:3

Futam: Button-Alonso: 5:3

Bajnoki pontverseny: Alonso 15. hely – 11 pont, Button 17. hely – 6 pont

alonso_hungaroring_2015.jpg

Manor

A csapat kihagyta a szezonnyitót, a következő nagydíjon csak Roberto Merhi indult. Tavalyi csomaggal nyilván senki nem számít a két versenyzőtől nagy villongásokra. Eltekintve Silverstone-i pályaelhagyását, Will Stevens következetes teljesítményt nyújt, ha az autó engedi. A nulla F1-es tapasztalattal indító Merhinek voltak gondjai a szabályokkal, de a körülményekhez képest megállja a helyét, sőt csapatának eddigi legjobb eredményét idén ő szerezte meg egy 12. hellyel (Silverstone).

Időmérő: Stevens-Merhi: 5:3

Futam: Stevens-Merhi: 4:4

roberto_merhi_2015.jpg

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

statisztika mercedes ferrari f1 forma-1 williams mclaren red bull sauber 2015 formula-1