2015. sze 26.

F1 Rosberg szerezte meg a pole-t a balesettel záruló szuzukai időmérőn

írta: FormaNet
F1 Rosberg szerezte meg a pole-t a balesettel záruló szuzukai időmérőn

Nico Rosberg idei második rajtelsőségét szerezte meg a Japán Nagydíj időmérő edzésén, ami egy nagy balesettel ért véget, miután Danyiil Kvjat az egyik kanyarban megcsúszva gumifalnak ütközött. A riválisoknak nem maradt esélyük javítani a hajrában, így Lewis Hamilton csapattársa mögött maradt, a második rajtsort pedig Valtteri Bottas és Sebastian Vettel foglalhatja el. 

rosberg_szuzuka.JPG

 

A felhők ugyan továbbra sem hagyták el a szuzukai helyszínt, de a harmadik szabadedzéshez hasonlóan, száraz pályán folytatódott a versenyhétvége. Az időmérő előtti gyakorláson a csapatoknak sok elfoglaltságuk volt (az esős péntek miatt), így többen nem a szokásos programot futották. Az élen a két Mercedes végzett Daniel Ricciardo és a két Williams előtt, a Ferrarik pedig csak a 6. és 8. helyet szerezték meg, de valószínűsíthető volt, hogy az időmérő valamelyes más sorrendet hoz majd.

A Q1-ben a kemény Pirelliken első nekifutásra Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Daniel Ricciardo sorrend alakult ki, de pillanatokon belül Felipe Massa, majd csapattársa, Valtteri Bottas vette át a harmadik helyet. A Williamsek már jócskán elmaradtak Hamilton 1:33.595-ös idejétől – Massa például bő egy másodpercet kapott.

Közben Marcus Ericsson szánkázott be a kavicságyba a Spoon kanyarnál, és bár a gumijait tönkretette, de legalább vissza tudott evickélni a pályára.

A Ferrarik az utolsók között kezdték meg gyorsköreiket. Kimi Räikkönen harmadik helyen nyitott, fél bő fél másodpercre a Mercedesektől, míg Sebastian Vettel az ötödik helyre ugrott fel.

Az utolsó percekben többen a közepes gumikon folytatták a körözést, miközben a Mercedesek tovább gyorsultak a kemény keverékeken. Hamilton bement 1:33 alá, és ezzel maradt az élen. A Williamsek és a Ferrarik sem használtak fel az opciós gumikat, illetve Ricciardo is spórolt. Az utolsó gyorskörökbe sárga zászló zavart bele, Max Verstappen pályán keresztben álló Toro Rossója miatt. Később az újonc úgy nyilatkozott, hogy az elektromos rendszer romlott el kocsijában.

Hamilton, Rosberg és Räikkönen triója mögött Bottas és Grosjean került be a top5-be. A mezőny másik végén Jenson Button, Marcus Ericsson, Felipe Nasr, Will Stevens és Alexander Rossi volt a kiesők sorrendje.

Verstappen ugyan továbbjutott, de műszaki problémája után nem tudta folytatni az időmérőt, azaz 14 versenyző szállt harcba a legjobb tízbe jutásért, immár mindenki közepes abroncsokon.

A két Mercedes 1:32-es körökkel nyitott, és ezúttal Rosberg kezdett jobban, 1:32.632-vel. Mögöttük Massa és Bottas több mint hét tizedes hátrányban sorakozott, legalábbis amíg a Ferrarik meg nem érkeztek. Vettel csak a Williamsek mögé ugrott fel, Räikkönen viszont ismét kibérelte a harmadik helyet, ám ő is hét tizedes hátrányban volt az élmenőktől.

A Q2 végén a top6 (Mercedes, Ferrari, Williams) már biztonságban volt, azaz négy továbbjutó helyért folytatódott a csata. Végül Ricciardo maradt a hetedik helyen, mögötte Pérez, Kvjat és Grosjean sorrend alakult ki. Kiesők:Hülkenberg, Sainz, Maldonado, Alonso, Verstappen.

Az utolsó etapban Rosberg 1:32.584-gyel nyitott, Hamilton pedig alig nyolc századdal elmaradva második helyen kezdett, azaz szoros "meccs" ígérkezett kettőjük között a pole-ért. Mögöttük a Ferrarik és a Williamsek csatáztak a jobb helyekért, és az első gyorskörök után Bottas, Vettel, Massa és Räikkönen sorrend alakult ki közöttük. Hamiltonnak egyébként nem volt tökéletes ez a köre, illetve Massa is hibázott, Räikkönen pedig alulkormányzottságra panaszkodott. 

Rajtuk kívül még Ricciardónak és Grosjeannak volt mért köre, míg Pérez és Kvjat csak a hajrában csatlakozott.

kvjat_idomero_szuzuka.JPGEz utóbbi versenyző végül alaposan beleszólt a kvalifikáció utolsó gyorsköreibe, ugyanis a hajtű kanyarnál a füvön megcsúszva gumifalba ütközött, majd felborult és szinte darabokra törte autóját.

Az időmérőt piros zászlóval megszakították, és mivel már csak másodpercek voltak hátra, így a tűzijáték elmaradt, az első körök után kialakult sorrend nem változott. Péreznek és a szerencsétlenül járt Kvjatnak mért kör sem lett. 

 

 szuzuka_idomero.JPG

Az időmérő végeredménye: 

          Versenyző                Csapat                          Köridő            Hátrány   
1 Nico Rosberg Mercedes 1m32.584s -
2 Lewis Hamilton Mercedes 1m32.660s 0.076s
3 Valtteri Bottas Williams/Mercedes 1m33.024s 0.440s
4 Sebastian Vettel Ferrari 1m33.245s 0.661s
5 Felipe Massa Williams/Mercedes 1m33.337s 0.753s
6 Kimi Räikkönen Ferrari 1m33.347s 0.763s
7 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1m33.497s 0.913s
8 Romain Grosjean Lotus/Mercedes 1m33.967s 1.383s
9 Sergio Pérez Force India/Mercedes - -
10 Danyiil Kvjat Red Bull/Renault - -
11 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1m34.453s 1.869s
12 Pastor Maldonado Lotus/Mercedes 1m34.497s 1.913s
13 Fernando Alonso McLaren/Honda 1m34.785s 2.201s
14 Nico Hülkenberg Force India/Mercedes 1m34.390s 1.806s
15 Max Verstappen Toro Rosso/Renault - -
16 Jenson Button McLaren/Honda 1m35.664s 3.080s
17 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m35.673s 3.089s
18 Felipe Nasr Sauber/Ferrari 1m35.760s 3.176s
19 Will Stevens Marussia/Ferrari 1m38.783s 6.199s
20 Alexander Rossi Marussia/Ferrari 1m47.114s 14.530s

 konyvajanlo.jpg

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 rosberg red bull japán nagydíj szuzuka időmérő formula-1 kvjat