2015. okt 17.

F1 Felejthetetlen pillanatok gyűjteménye - A Sauber 400. nagydíjára készül

írta: FormaNet
F1 Felejthetetlen pillanatok gyűjteménye - A Sauber 400. nagydíjára készül

Különleges hétvégére készül a Sauber F1 Team Austinban, hiszen ez lesz a 400. nagydíja a hinwili gárdának. Ebből az alkalomból több volt versenyzőjük is elmeséli legkedvesebb emlékeit, legszebb pillanatait. Visszaemlékszik többek között Nick Heidfeld, Robert Kubica, Kobajasi Kamui, és  Felipe Massa is.

sauber_400.JPG

 

 

 

 

 

 

 

 

Karl Wendlinger (a Saubernél: 1993-1995, 25 nagydíj, 11 pont)

"Rögtön az első közös szezonunkban megélhettem egy nagyszerű pillanatot a Saubernél – a szezon negyedik futamán, Imolában. Már a rajtrácson izgatott voltam, mert Alain (Prost), Damon (Hill), Michael (Schumacher) és Ayrton (Senna) mögül indulhattam, az ötödik helyről. Esős beállításokkal készültünk, így lépést tudtam tartani Schumival és Gerhard Bergerrel. Mai napig emlékszem milyen nagy küzdelem volt. Aztán nem sokkal a rajt után a száraz pályára való gumik már gyorsabbak voltak , én pedig a nagyobb leszorítóerő miatt veszítettem a tempómból.  Amíg Schumi meg tudta előzni Szuzuki Agurit, addig én már nem. Kb 10 körrel a verseny vége előtt aztán hirtelen megállt a motor, ettől függetlenül - vagy éppen ezért - sosem fogom elfelejteni azokat a csatákat és azt a futamot.”

Heinz-Harald Frentzen (A Saubernél: 1994-1996 és 2002-2003, 64 nagydíj, 42 pont)

„Mivel hosszú időt töltöttem ott el, így sok szép pillanatot fel tudnék idézni, de a legjobb egyértelműen az volt, amikor az 1995-ös monzai futamon megszereztem a 3. helyet Johnny (Herbert) és Mika (Häkkinen) mögött. A Sauber F1 Teamnek és nekem is ez volt az első dobogós helyezésünk, szóval úgy ünnepeltük ezt a mérföldkövet, mintha megnyertük volna a versenyt. Mai napig jól emlékszem az ünnepségre. Örömkönnyek is folytak, és persze sokkal több pezsgő. Érzelmes, csodálatos és nagyon inspiráló pillanat volt, amit sosem felejtek.”

1995_monza.JPG

Johnny Herbert (A Saubernél: 1996-1998, 48 nagydíj, 20 pont)

„Igazából sok szép pillanatra emlékszem – több volt a jó, mint a rossz. Az egyik ilyen 1997-ben volt, amikor voltak nagyon jó versenyeink. Imolában a hetedik helyről rajtolva a dobogóért harcoltam a Williams és a Ferrari ellen, de elektromos hiba miatt végül kiestem. És ott volt a hungaroringi futam – igen, az valóban nagyszerű pillanat volt. Csak a 10. helyről indultam, de végül Jacques (Villeneuve) és Damon (Hill) mellett én is legyőztem Michaelt (Schumacher) egy remek csatában.”

Nick Heidfeld (2001-2003 és 2006-2009 / 2010, 125 nagydíj, 194 pont)

„Megkönnyebbülés volt az első dobogós hely 2001-ben, az esős Sao Paulóban. Sörzuhanyt kaptam, ráadásul Kimivel együtt megszereztük a csapatnak a 4. helyet a konstruktőri bajnokságban. Kiemelkedő volt számomra a 2007-es szezon is a BMW Sauberrel, mert jó úton haladtunk, és passzolt hozzám a kocsi. A fénypont az volt, amikor Baherinben egy kerék-kerék elleni csatában megelőztem Fernando Alonsót. Be kell valljam, nagyon elégedett voltam magammal, és mai napig büszke vagyok rá, hogy vezethettem azt a BMW Saubert.”

Felipe Massa (2002 és 2004-2005, 53 nagydíj, 27 pont)

„Nagyon különleges volt a Saubernél töltött időszakom, hiszen ott kezdtem F1-es pályafutásomat. Összesen három évet voltam ott, Svájcban éltem, és nagyon sokat tanultam versenyzőként. Volt néhány jó eredményünk, például már az első szezonom második futamán sikerült pontot szereznem. Egyik legszebb pillanat az volt, amikor a 2005-ös kanadai futamon negyedik lettem. De ez csak az egyik, emellett sok örömre és sok jó eredményre emlékszem a sauberes éveimből.”

Robert Kubica (2006-2009, 57 nagydíj, 137 pont)

„Nagyszerű emlékeim vannak a sauberes időszakomból. Az egyik legszebb az első F1-es dobogós helyezésem volt 2006-ban, Monzában. Harmadik helyen végeztem, miután tartalékversenyzőből F1-es pilótává léptettek elő. Meggyőződésem, hogy ez a helyezés nagyon fontos volt a karrierem szempontjából. Azt is megmutatta, hogy abban az időben mennyi potenciál volt az autóban. Aztán a két évvel később, a kanadai versenyen megszerzett első futamgyőzelmem egyértelműen egy felejthetetlen pillanat számomra, és szerintem a csapat számára is.”

2008_kanada.JPG

Kobajasi Kamui (2010-2012, 58 nagydíj, 122 pont)

"Egyértelműen életem első dobogós helyezése a legszebb emlék számomra, amit 2012-ben szereztem meg, ráadásul hazai pályán, Szuzukában. Valószínűleg örökre ez marad a legszebb emlékem. Elképesztő volt a rajongóim előtt felállni a dobogóra – egy valóban nagyszerű pillanat volt, azokban a nehéz időkben, a 2011-es fukusimai katasztrófa után. Nem is tudom szavakba önteni, milyen különleges volt. A csapat mindig nagyon keményen dolgozott, és szerettünk együtt dolgozni és küzdeni, még a kevésbé sikeres időszakokban is.”

Sergio Pérez (2011-2012, 37 nagydíj, 80 pont)

„Ez volt az első F1-es csapat, mellyel nagyszerű pillanatokat ünnepelhettem. Számomra az első dobogós helyezésem volt a fénypont 2012-ben, a Maláj Nagydíjon. Nagyon élveztem, és mai napig ez volt az egyik legjobb versenyem. Felejthetetlen, hogy nyomást tudtam gyakorolni Fernando Alonso Ferrarijára, és a győzelem is csak egy karnyújtásnyira volt. Abban az évben még egy második helyet ünnepelhettünk, Monzában. Az volt az a nap, amikor minden összejött, és tökéletes volt az autó. Jól bántam az abroncsokkal, így a 12. helyről sikerült felzárkóznom. Megvolt a tempónk, volt pár fair csatám, és a Ferrarikat is legyőztem. Egy igazán nagyszerű monzai futam volt.”

Peter Sauber alakulata 1993-óta írja Formula-1-es történelmét, és ez alatt az idő alatt 1 pole pozíciót, 1 futamgyőzelmet, 12 második helyet és 14 harmadik helyet gyűjtött be, legjobb vb helyezését pedig BMW Sauberként 2007-be jegyezte, amikor a Ferrari mögött második lett a konstruktőrök csatájában.

konyvajanlo.jpg 

FormaNet, Varga Viktória

 000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 kubica heidfeld massa sauber formula-1