2016. már 04.

F1 Vettel elsőségével ért véget a téli tesztsorozat Barcelonában

írta: FormaNet
F1 Vettel elsőségével ért véget a téli tesztsorozat Barcelonában

A téli felkészülés utolsó napján Sebastian Vettel Ferrarija volt a leggyorsabb, és egyben a legszorgalmasabb. A német bajnok mögött Carlos Sainz és Felipe Massa végzett, a Mercedesnél ma apró probléma adódott a délelőtt folyamán...

vettel_1.JPG

A zárónap első felében rövidebb etapok és a lágyabb Pirellik kaptak főszerepet, valamint nem sokkal ebédszünet előtt a Mercedes. Ez utóbbi azért, mert a tesztek alatt első alkalommal problémák adódtak a csapatnál. Lewis Hamilton egy ideig a tabella élén állt, és 69 körével a délelőtt legszorgalmasabb versenyzője lett, amikor megállt alatta az autó. Csapata szerint erőátviteli hiba miatt. A brit negyedik helyen zárta utolsó tesztnapját, délután pedig Nico Rosberg vette át a volánt.

Hamiltont a délelőtt második felében Sebastian Vettel, Carlos Sainz és Sergio Pérez is megelőzte a tabellán. A Ferrarinál most a német próbálhatta ki a fejvédő „glóriát”, majd szuperlágy gumikon futotta meg leggyorsabb körét. Sainz ultralágy keverékeken jött fel másodiknak, Pérez Force Indiája pedig szuperlágyakon.

Hamilton mögött Daniel Ricciardo és Jenson Button sorakozott fel, ők lágy Pirelliken érték el legjobb eredményüket.

A Haasnál ma szintén megosztották a munkát versenyzőik között, előbb Romain Grosjean, majd délután Esteban Gutiérrez került sorra. Grosjean ezúttal zavartalanul dolgozhatott, és 52 kört teljesített. Legjobb ideje a 9. helyre volt elég.

A Renault és Manor viszont ismét műszaki gondokkal küzdött – Jolyon Palmer mindössze 29 kört tudott teljesíteni, míg Rio Haryanto neve mellett egy nulla állt az ebédszünet kezdetekor

Hamilton egyébként nem szomorkodott azért, mert a tesztek alatt most először megállt a kocsija: „Fantasztikus volt ez a két hét a csapat számára. Hihetetlen munkát végeztek, és több kilométert tettünk meg, mint eddig bármikor. Jobb, ha most robban le az autó, mint Melbourne-ben. Nyomtam neki, de majd igazán Ausztráliában nézzük meg mit tud.”

A délután ezúttal is leginkább a hosszabb etapokról szólt, és bár az utolsó napot a csapatok már kicsit lazábbra vették, így is többen átlépték a 100 kört. A legtöbb kilométert ma Vettel Ferrarija teljesítette, délelőtti köridejével pedig mindvégig az élen maradt.

Sainz idejét sem múlt felül senki, Péreztől viszont Felipe Massa vette át a harmadik helyet. Hamilton délelőtti idejével ötödik lett Ricciardo és Button előtt. Nico Rosberg a nap második felében közepes gumikon hosszabb etapokra koncentrált, és rajtgyakorlatokat végzett, így nem meglepő módon a tabella utolsó helyén zárta a téli felkészülést.

A nap második felében végre a Renault is szépített a problémás délelőtt után, és Manor is pályára hajtott, így  Haryanto bele is húzott, 58 körig jutott, igaz Rosberget leszámítva a mezőny végén zárt. 

Utolsó tesztnap eredménye: 

 

 Versenyző

 Csapat

 Köridő

 Hátrány

 Kör

1.

Sebastian Vettel

Ferrari

1:22,852

142

2.

Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

1:23,134

+0,282

133

3.

Felipe Massa

Williams-Mercedes

1:23,644

+0,792

129

4.

Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:23,721

+0,869

60

5.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:24,133

+1,281

69

6.

Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:24,427

+1,575

123

7.

Jenson Button

McLaren-Honda

1:24,714

+1,862

121

8.

Jolyon Palmer

Renault

1:24,859

+2,007

90

9.

Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

1:25,031

+2,179

132

10.

Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:25,255

+2,403

66

11.

Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

1:25,422

+2,570

25

12.

Rio Haryanto

Manor-Mercedes

1:25,899

+3,047

58

13.

Nico Rosberg

Mercedes

1:26,140 +3,288 70

 

FormaNet, Varga Viktória

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

teszt barcelona ferrari f1 forma-1 vettel formula-1