2016. már 18.

F1 Hamilton kezdett legjobban az esős első edzésen Melbourne-ben

írta: FormaNet
F1 Hamilton kezdett legjobban az esős első edzésen Melbourne-ben

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj első szabadedzésén az eső és a szél kapta a főszerepet, így nem csak lassan indult be az élet a melbourne-i pályán, de egyelőre a sorrendből sem lehet különösebb következtetéseket levonni. Sebastian Vettelnek például mért köre sem volt, és Nico Rosberg is csak hatodik lett, miközben csapattársa, Lewis Hamilton az élen zárt. A brit mögött a két Red Bull sorakozott fel.  

hamilton_melbourne.jpg

Nedves pályán kezdődött a 2016-os szezon első szabadedzése Melbourne-ben. A másfélórás gyakorlás kezdetére ugyan elállt az eső, és a felhők is felszakadoztak, de kimondottan szeles időjárási körülmények között hajtottak ki a pályára az autók.

Az installációs körök után a Mercedeseké volt a szezon első mért köre, előbb Nico Rosberg 1:44-es ideje jelent meg a tabellán, majd Lewis Hamilton már 1:40-es körrel nyitott az intermediate abroncsokon. Jó néhány perc után csatlakozott a Ferrari duója is, Kimi Räikkönen első nekifutásra pár századdal beelőzte a címvédőt, Sebastian Vettel két szektor után azonban elvette a gázról a lábát, majd visszahajtott a boxba. Fél óra elteltével így még csak három név mellett volt idő.

A következő 30 percben még kilencen iratkoztak fel, de érdemi munka továbbra sem volt, különösen, hogy rövid időre ismét eleredt az eső. Előtte néhányan már közepes Pirelliken futották meg első köreiket, ami által Räikkönenék hátrébb csúsztak, az élre pedig Daniel Ricciardo 1:32.394-es ideje került. Mögötte csapattársa, Danyiil Kvjat, majd Fernando Alonso és Max Verstappen sorakozott fel. Ez utóbbi kicsit később a még itt-ott vizes aszfalton egy pörgést is bemutatott, miközben csapattársa, Carlos Sainz autóját a garázsban szerelték, miután a boxbejáratnál leállt, és vissza kellett tolni.

Az utolsó fél óra is nehézkesen indult, igazából az utolsó negyed órára élénkült meg a forgalom, ennek köszönhetően a sorrend folyamatosan változott az élen. Előbb Nico Hülkenberg futotta a jobbnál jobb köridőket Force Indiájával, majd Hamilton közel egy másodperccel jobb idővel vette át tőle az első helyet, kettőjük közé pedig Ricciardo Red Bullja ékelődött be.

Mielőtt ismét eleredt az eső, Hamilton tovább javított, és a mezőnyből egyedüliként ment be 1:30 alá, Kvjat pedig átugrotta csapattársát, és másodikként zárt.

Az utolsó percekben már csak Vettelnek és Sainznak nem volt mért köre. A hajrában a német pilóta újra nekifutott, de két szektor után ismét elvette a gázról a lábát, így Sainzzal együtt mért kör nélkül maradt.

Verstappen pörgésén kívül is volt néhány kicsúszás, de ezek közül a „legsúlyosabb” Ricciardo kavicságyban ragadása volt. A baki az utolsó köröknél történt, így virtuális SC-vel ért véget a tréning.

A változó időjárási körülmények miatt egyelőre érdemleges infókat nem kaphattunk az erőviszonyokról.

Első szabadedzés eredménye:

Versenyző

Csapat

Köridő

Hátrány

Kör

1.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:29,725

14

2.

Danyiil Kvjat

Red Bull-TAG Heuer

1:30,146

+0,421

14

3.

Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:30,875

+1,150

13

4.

Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

1:31,325

+1,600

7

5.

Max Verstappen

Toro Rosso-Ferrari

1:31,720

+1,995

13

6.

Nico Rosberg

Mercedes

1:31,814

+2,089

11

7.

Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:33,060

+3,335

11

8.

Jenson Button

McLaren-Honda

1:33,129

+3,404

16

9.

Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:33,370

+3,645

5

10.

Kevin Magnussen

Renault

1:34,060

+4,335

12

11.

Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

1:34,550

+4,825

6

12.

Felipe Massa

Williams-Mercedes

1:34,679

+4,954

6

13.

Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

1:34,796

+5,071

7

14.

Jolyon Palmer

Renault

1:35,477

+5,752

12

15.

Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

1:37,956

+8,231

6

16.

Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

1:40,401

+10,676

5

17.

Kimi Räikkönen

Ferrari

1:40,754

+11,029

10

18.

Esteban Gutiérrez

Haas-Ferrari

1:41,780

+12,055

8

19.

Rio Haryanto

Manor-Mercedes

1:43,372

+13,647

6

20.

Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:43,443

+13,718

6

21.

Sebastian Vettel

Ferrari

idő nélkül

 

8

22.

Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

idő nélkül

 

3

FormaNet, Varga Viktória

Fotó: Mercedes

000 facebook_banner.jpg

Szólj hozzá

f1 forma-1 hamilton szabadedzés melbourne formula-1 ausztrál Nagydíj