2017. feb 12.

F1 Nico Rosberg: Hamilton okos. Nagyon, nagyon okos...

írta: FormaNet
F1 Nico Rosberg: Hamilton okos. Nagyon, nagyon okos...

Pár nappal azután, hogy Lewis Hamilton édesapja azt nyilatkozta, hogy fia „kivégzi” a pilótákat (csapattársait) Nico Rosberg, 2016 világbajnoka - aki belülről tapasztalta meg, milyen is az, mikor a brit pilóta a legfőbb rivális - arról beszélt, milyen hosszú időbe telt, hogy sikerüljön megvernie csapattársát, és hogy miért döntött a győzelem után a távozás mellett.

rosberg_suzuka.JPG

„Az életem fenekestől felfordult így ez volt a lehető legteljesebb kihívás. De ha a mögöttes dolgokat veszem figyelembe, úgy érzem, ez így volt helyes.”

„A szívemre hallgattam. Izgatott vagyok, ha arra gondolok, teljesen szabad vagyok. Versenyzőként egy mókuskerékben voltam, ami természetesen jó volt és nagyon hálás vagyok mindazért, amit kaptam. De most valami mást szeretnék csinálni. Ha azt akarod, hogy a legjobb legyél a sportban, az rengeteg kompromisszummal jár.”

„Ha megnézem a naptáramban a márciust, az elejétől a végéig teljesen üres. Én döntök arról, hogy mit akarok tenni. Arról van szó, hogy több időt töltök majd a családommal, amire az előző évben kevés lehetőségem volt.”

„Tanulni akarok gitározni, amihez szükség lesz egy helyre, ahol a tanár belém neveli a ritmust. Ez talán egy nevetséges apró példa. De vannak nagy dolgok is, nagyon sok mindent kaptam az élettől: a világbajnoki címet, a családomat. Most megpróbálom kitalálni, hogy mit akarok még. Mint egy tíz éves kisgyerek, csak már egy olyan korban ahol különbséget tudok a dolgok között tenni.”

„De hogy idáig eljuthattam először meg kellett vernem egy olyan embert, akit addig nem sikerült legyőzni. Az egész szezon során, hosszú időn keresztül, ha vissza emlékszünk. A sport egy olyan nagyságát kellett legyőznöm, akit Lewis Hamiltonnak hívnak."

Rosberg elmondta, hogy Hamilton legyőzéséhez egy olyan, intenzív edzésprogramot vitt véghez, ami  nem csupán testedzésből állt, de fejben is nagyon sokat tett azért, hogy a britet megakadályozza abban, hogy mentálisan győzze le. Többek között hónapokig kerülte a Facebook látogatását. Arról is beszélt, milyen egyéb segítséget vett igénybe.

"Volt egy okos ember, akivel végig beszélgettem, és  filozófiai témájú könyveket olvastam. Ha reggel felébredek és rosszul érzem magam, az olyan, mint ahogy néhány zsenivel is történt úgy kétezer évvel ezelőtt, és ők ezeket az élményeiket megírták. Ezekből tudjuk megtanulni, hogy miért vagyunk féltékenyek, mérgesek, vagy éppen miért stresszelünk. És ha sikerül mind ezt megérteni, akkor azt kezelni is tudjuk.”

„Minden reggel húsz percet meditáltam. Nem nagyon szeretem ezt a szót, ez valójában egy tudatos koncentrációs gyakorlat volt. Leültem és csak a gondolataimmal voltam elfoglalva, megtanultam pihentetni az elmémet. Húsz perc alatt fejben teljesen lenyugodtam. Ha sok félelem gyűlt össze benne azért, hogy elveszíthetem a világbajnokságot, akkor azt pedig ki kellett beszélnem magamból. Így a negatív gondolatok sokat veszítettek erejükből.”

Gyakran a düh kapcsolja össze az embereket a boxban...

"Igen, ez így van. A harag annál nagyobb, ha az ember tudja, hogy valamit jól csinál, de közben meg átlépi a fehér vonalat. Lewis nagyon jól megy a széleken, anélkül, hogy elhagyná a szürke területet, az köszönhető a tehetségének, ahogy az autót vezeti. Ő okos, nagyon, nagyon okos. Amíg nekem rá kellett jönnöm, hogy kell kerék-kerék elleni csatákat vívni, addig nála ez ösztönösen jön."

"Számomra ez inkább átgondolt dolgo, meg kellett dolgoznom érte. Agresszívebbnek kellett lennem, mert a múltban gyakran állva hagyott. Videókat néztem, hogy javítani tudjak ezen a téren."

„Nyáron abbahagytam a kerékpározást, aminek köszönhetően elveszítettem egy kiló izmot. A következő futamon, Szuzukában egy század másodperccel megszereztem a pole-t. Egy kiló mínusz akár három század is lehet körönként. Szóval pole-ba kerülte, köszönhetően annak, hogy kisebb lett a lábizmom. És a győzelmet is megszereztem. Ez is egy apró részlet.”

Rosberg a Szuzukai Nagydíj idején kezdett el először komolyabban azon gondolkodni, hogy ha megnyeri a világbajnoki címet, visszavonul, miközben felesége Vivian, semmiféle ilyen jellegű kéréssel sem zaklatta, annak ellenére sem, hogy kislányuknak, Alaiának nagyon hiányzott az édesapja.

„Vivian mindenben maximálisan támogatott. Ha a kislányunknak bármire szüksége volt, mindig ott volt mellette. De soha többé nem szeretnék ilyen nehéz pillanatokat a lányomnak. Úgy dolgoztam, hogy közben az időzónákon repkedtem keresztül. Naponta másfél órám volt csak rá. Délután aludtam és éjszaka voltam ébren. Ez szörnyű volt. Alaia tudta, hogy a papát nem szabad zavarni. Ezt annyira érezte, hogy amikor bejött a hálószobába, az ujját a szájához tette és annyit mondott, hogy csitt. Számomra ezek nehéz pillanatok voltak. Egy nagyon erős érzelmi kötődést jelent közöttünk, és csodálatos az, hogy tudjuk, türelmesnek kell lennünk egymással.”

Miközben a pilóták már javában készülnek a következő szezonra, számukra nagyon fárasztó hónapok következnek ismét, addig Rosberg megpróbálja kipihenni magát, ami eddig egy lehetetlen feladat volt.

„Sosem terveztem, hogy apám nyomdokaiba lépek, mármint, hogy elvégeztem a munkát és meghúzok egy vonalat a karrieremben. Nagyon örülök, hogy mindketten osztozni tudunk abban, hogy jó munkát végeztünk. Ő az apám, aki megélhette, hogy a fia is világbajnok lett és erre büszke vagyok. Amikor karácsony alkalmával az asztal körül ültünk, anyám azt mondta: Itt ülök két F1-es világbajnokkal. Kell ennél jobb?”

Szólj hozzá

f1 formula 1 lewis hamilton nico rosberg