2017. feb 20.

F1 Hamilton magyarázkodni kényszerült

írta: FormaNet
F1 Hamilton magyarázkodni kényszerült

Az elmúlt napokban kisebb vihart kavart Lewis Hamilton egyik nyilatkozata, melyben egyértelműen kifejtette, hogy a csapaton belüli adat-osztozkodás nem ínyére való. A 32 esztendős világbajnok most némi magyarázkodásra kényszerült…

kepkivagas_5.JPG

A Mercedes háromszoros világbajnoka, Lewis Hamilton minap egy interjúban arról beszélt, hogy ő bizony senkinek a dolgát nem akarja megkönnyíteni azzal, hogy az ő adatait másolhassa. Különösen az a megjegyzése verte ki a biztosítékot, amikor azt fejtegette, vannak versenyzők, akik nem érdemlik meg, hogy a királykategóriában legyenek:

„Egy fiatal srác megérkezhet úgy a Formula3-ból, hogy csak a szimulátort vezette minden nap, és megpróbálja az én nyomsávomon teljesíteni a köröket. És végül lehet, hogy sikerül is az én vonalamon haladnia.  De ezt saját magának kellene felfedeznie. Meg kell találniuk saját korlátaikat, hiszen ez az igazi kihívás egy pilótának. Ha új autót kapok, látnom kell annak korlátait. Ha mindezt saját magam nem vagyok képes kitapasztalni, akkor nem vagyok elég jó, így nem is érdemlem meg, hogy itt legyek. Van néhány ilyen versenyző.”

A háromszoros bajnok most tisztázta, hogy az adatok megosztásával kapcsolatos nézőpontja nem csapata- vagy csapattársa elleni kritika volt. Hétfőn a közösségi médiában legalábbis már megpróbálta ezen nyilatkozatának élét elsimítani.

„Szeretném tisztázni, hogy ez az egész nem a csapatomnak szólt. Az adatok megosztásával kapcsolatos véleményem mindössze a sporttal kapcsolatos általános véleményemet tükrözi. Ezt azóta így gondolom, mióta bekerültem az F1-be, tíz évvel ezelőtt. Semmi problémám nincs a csapatommal, és semmi problémám nincs Bottasszal sem.”

A fentebb említett interjúban egyébként Hamilton beszélt új csapattársáról is, és elmondta, egyelőre nem nagyon tud róla semmit, de kíváncsian várja, hogyan veszi majd Bottas az akadályokat.

„Nem nagyon ismerem, de érdekes lesz látni, hogyan sikerül majd beilleszkednie, mennyire lesz gyors, és milyen lesz majd nyomás alatt. Azt kell mondjam, hogy a legérdekesebb dolog egy versenyzőnél azt látni, hogy mit tud csinálni, amikor a határokat kell feszegetni. Néhányan a lelküket is eladnák azért, hogy versenyt nyerjenek. Éppen ezért érdekes lesz látni, hogy Valtteri hogyan fog viselkedni. A finn emberek általában nyugodtak, szeretetre méltóak és nagyon kiegyensúlyozottak, éppen ezért sok pozitív dolgot hozhat majd magával.”

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 lewis hamilton formula-1 valtteri bottas