2017. feb 22.

F1 Bottas szigorú szabályokat akar csapaton belül

írta: FormaNet
F1 Bottas szigorú szabályokat akar csapaton belül

Még egy szűk hónap van hátra a 2017-es F1-es szezonkezdésig, ám a Mercedes pilótái már most a burkolt üzenetekkel és adok-kapokkal folyamatosan magukra vonják a média figyelmét. Az elmúlt héten Hamilton véleménye a csapattársak közötti adatok megosztásáról, majd az azt követő magyarázkodása keltett komoly sajtó érdeklődést, ma pedig Bottas tett egy figyelemreméltó nyilatkozatot. A finn pilóta elvárja, hogy a Mercedes szigorú szabályokhoz kösse brit csapattársával való rivalizálást.

bottas_szigort_akar.jpg

Bottas szerint elvárható, hogy előre tisztázzák a csapaton belül a játékszabályokat, és azt, hogyan dolgozzanak együtt csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Az elmúlt években valóban gyakran úgy tűnt, mintha tűzfészekké vált volna a világbajnok csapat, nem csupán a pilóták viselkedése alapján, hanem a versenyeken tapasztalható küzdelmet is figyelembe véve, mely nem egyszer kiszorítással vagy ütközéssel végződött.

„Nehéz időszakban valóban nagyon kemény csatákat vívtak egymás ellen. De a csapat (Mercedes) is sokat tanult abból, hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket, és sok különféle forgatókönyv volt mindkét pilóta számára. Egészen biztos vagyok, hogy szigorú szabályok lesznek arra vonatkozóan, hogy ki, mit csinálhat és mit nem”- vélekedett Bottas, és mellette elismerte, hogy a csapaton belüli harc (akár a világbajnoki címért) egy egészen új lehetőség lesz a számára.

„Határozottan furcsa lehetőség lesz úgy a csapatjáték, hogy az élen próbálhatom meg odatenni magam a csapattársam ellen. Ez egy nagyon kedvező, új helyzet a számomra. Azt gondolom, az lesz a legjobb, ha úgy csinálok mindent ahogy eddig is, szóval mindent a csapatért teszek majd.”

„Ugyanakkor vannak saját célkitűzéseim is az F1-ben, amihez szükséges kicsit önzőnek is lenni, ha győzni akarok. Normálisan akarok mindenkihez viszonyulni, de határozottan hiszem, hogy képes vagyok keményen harcolni, és fairnek lenni Lewisszal úgy, hogy megadjuk egymásnak a kölcsönös tiszteletet.”

Nico Rosberg váratlan visszavonulása a harcos 2016-os szezont követően Bottas számára kissé szűkre szabta a Mercedesnél a felkészülést, hiszen a Williamstől januárban tudott csak távozni. Ezzel szemben Hamilton már öt éve dolgozik együtt a csapattal.

„Azt az időt ami eddig a rendelkezésemre állt, nagyon jó sikerült kihasználni. Az ütemezést a csapattal állítottuk össze, mindent igyekeztünk a lehető legjobban összeszervezni.  Már számtalan versenyszimulációt elvégeztem a szimulátorban, és sokszor találkoztam a mérnökeimmel is. Egy eredményes hónapon vagyok túl, és úgy érzem, rengeteget tanultam. Természetesen jobb lett volna, ha a felkészüléshez korábban hozzá tudok kezdeni, de erre nem volt lehetőség addig, amíg meg nem egyeztünk.”

„A célom az, hogy az első versenytől kezdve hozzam azt a szintet amit az autó tud, és amit a csapatom elvár tőlem. Nem lett volna rossz egy kicsit több az idő a sok új dolog miatt, hiszen Lewis már hosszú ideje a csapatnál van. A Williamsnél megtanultam, milyen hasznos tud lenni, ha az ember hosszabb ideje van egy csapatnál, megismert mindenkit, tudja, hogyan dolgozik az alakulat a pályán, milyen beállításokon hogy kell változtatni, és mindenféle tapasztalatokat összegyűjt a múltból. Most gyors tanulásra van szükségem. De az a célom, hogy ez az első versenyig meglegyen” – nyilatkozta Valterri Bottas az Autosportnak.

Szólj hozzá

f1 forma-1 lewis hamilton mercedes f1 valtteri bottas