2017. már 02.

F1 Räikkönené a hét utolsó tesztnapja

írta: FormaNet
F1 Räikkönené a hét utolsó tesztnapja

Kimi Räikkönen Ferrarija zárt az élen a teszthét negyedik napján. A Mercedes csak délután küldte pályára autóját, a Toro Rosso és a Williams pedig egy teljes napot volt kénytelen kihagyni. Ma a Pirelli esőgumijait is tesztelték a csapatok, bár a lelkesedés közel sem volt akkora, mint száraz pályán. 

ferrari_1.JPG

 

Az esőgumik tesztelése miatt a mai nap fellocsolt pályán indult, és bár a Pirelli kifejezetten kérte a csapatokat, hogy teszteljék mind az extrém esőgumikat, mind az intermediate abroncsokat, ennek ellenére senki nem vitte túlzásba a körözést. A Mercedes például elektronikai hibára hivatkozva egyáltalán nem is küldte pályára Lewis Hamiltont. A Toro Rossónál motort kellett cserélni, így Danyiil Kvjat is mindössze egy ellenőrző körig jutott.

Mindössze két-három csapat volt, ahol a pilóták nagyjából 30 kör teljesítettek nedves aszfalton esős vagy köztes gumikon. Dél körül aztán visszatértek a slick abroncsok, és Kimi Räikkönen lágy keverékeken 1:22.305-ös idővel a délelőtt legjobbja lett. A Ferrari mögött Romain Grosjean szuperlágyon, majd a mclarenes Vandoorne pedig ultralágy gumikon sorakozott fel a top3-ban. Hamilton ugyan nem dolgozott, ám csapattársa a szünet előtt már tett néhány kört a Mercedesszel. 

A legtöbb kört (51) Nico Hülkenberg Renault-ja teljesítette a nap első felében. A kötelező egyórás ebédszünetben aztán megint fellocsolták a pályát, így délután is az esőgumikon kezdtek a csapatok.

A Mercedesnél eltűnt az elektronikai hiba, vagy inkább Valtteri Bottas nem volt annyira finnyás, mint brit csapattársa, azt nem tudni, de tény, hogy a finn délután folytatta a programot. A Toro Rosso viszont nem, pedig úgy tervezték, hogy a nap végére kész lesznek a motorcserével, és még pályára tudják küldeni Carlos Sainz-t.

A pálya ismételt fellocsolása miatt sokáig senki nem javított, csak amikor ismét felkerültek a szárazpályás gumik. Max Verstappen lágy gumikon rövid időre átvette a vezetést 1:21.839-es idővel, de Räikkönen válaszára sem kellett sokat várni.

red_bull.JPG

A Ferrari bajnoka szintén lágy keverékeken végül 1:20.872-re javított. Verstappen visszaszorult a második helyre, mögöttük Jolyon Palmer, Romain Grosjean és Antonio Giovinazzi végzett a tabella első felében. 

Egyedül a Haas francia versenyzője volt az, aki ma átlépte a 100 kört, és nem mellesleg dicsérte a Pirelli esőgumijait. Grosjean szerint jobbak, mint tavaly. 

Negyedik nap eredménye:

         Pilóta                     Csapat                      Köridő           Hátrány   Kör 
1. Kimi Räikkönen Ferrari 1m20.872s - 93
2. Max Verstappen Red Bull/Renault 1m21.769s 0.897s 85
3. Jolyon Palmer Renault 1m21.778s 0.906s 39
4. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m22.309s 1.437s 118
5. Antonio Giovinazzi Sauber/Ferrari 1m22.401s 1.529s 84
6. Sergio Perez Force India/Mercedes 1m22.534s 1.662s 82
7. Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 1m22.576s 1.704s 67
8. Valtteri Bottas Mercedes 1m23.443s 2.571s 68
9. Nico Hülkenberg Renault 1m24.974s 4.102s 51
10. Danyiil Kvjat Toro Rosso/Renault - - 1

 

Szólj hozzá

barcelona ferrari f1 forma-1 kimi raikkonen formula-1 kollektív teszt