2017. már 08.

F1 Bottas az élen, Räikkönen gumifalban zárta a második tesztnapot

írta: FormaNet
F1 Bottas az élen, Räikkönen gumifalban zárta a második tesztnapot

Valtteri Bottas délelőtt megfutott körideje maradt az élen egész nap, második helyen Felipe Massa zárt, szintén a nap első felében elért eredményével, míg a harmadik Kimi Räikkönen lett, aki két órával a leintés előtt kicsúszása miatt kénytelen volt befejezni programját.

 bottas.JPG

A második tesztnap első felében ultralágy gumikon Valtteri Bottas volt a leggyorsabb (1:19.310), kicsivel lemaradva – ugyanezen a keveréken – Felipe Massa Williamse követte. Délelőtt a brazil egyszer kicsúszott a 13-as kanyarban, de az autó nem sérült. Délután az újonc Lance Stroll állt munkába a Williamsnél, Bottast pedig Lewis Hamilton váltotta.

A Ferrari sok újdonságot tesztelt ma Kimi Räikkönennel, aki délelőtt mindössze 39 kört ment, és harmadik lett a tabellán Max Verstappen és Nico Hükenberg előtt.

A legtöbb kört is a két élen álló versenyző teljesítette, a legkevesebbet pedig Fernando Alonso. A McLaren ebédidő előtt, majd a délutánra is eltűnt, és csak az utolsó félórában került elő. A Red Bullnál motorcsere volt, de Max Verstappen később bepótolta pihenőjét.

Kilométerek tekintetében ma a Ferrari nem villantott, a délelőtti problémák után Räikkönen ugyanis megpörgött és előbb kavicságyba, majd a gumifalban kötött ki, és az autó elsőszárnya megsérült. Ez nagyjából két órával a leintés előtt történt, és ezzel a Ferrari napja véget is ért. Räikkönen maradt a harmadik helyen, és 53 kör íródott a neve mellé. Nem sokkal a teszt vége előtt Verstappen megálló autója miatt is előkerült a piros zászló.

raikkonen.JPG

A Mercedesnél megint a hosszú etapok napja volt, délután Hamilton csak a hatodik helyig tornázta fel magát, viszont több kört tett meg, mint finn kollégája a nap első felében.

Stroll múltheti botlásai után ma délután végre 59 körig jutott, és szuperlágy gumikon ötödik lett a listán. 

Bottas és Massa legjobb ideje végig maradt az élen, összességében jó napja volt ma a Mercedesnek, a Williamsnek, Force Indiának, Toro Rossónak és a Haas csapatnak. Kevésbé lehet elégedett a Ferrari és a McLaren.

Második nap eredménye:

         Pilóta                    Csapat                         Köridő            Hátrány  Kör 
1. Valtteri Bottas Mercedes 1m19.310s - 70
2. Felipe Massa Williams/Mercedes 1m19.420s 0.110s 63
3. Kimi Raikkonen Ferrari 1m20.406s 1.096s 53
4. Max Verstappen Red Bull/Renault 1m20.432s 1.122s 102
5. Lance Stroll Williams/Mercedes 1m20.579s 1.269s 59
6. Lewis Hamilton Mercedes 1m20.702s 1.392s 79
7. Nico Hulkenberg Renault 1m21.213s 1.903s 61
8. Sergio Perez Force India/Mercedes 1m21.297s 1.987s 100
9. Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 1m21.872s 2.562s 92
10. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1m21.887s 2.577s 96
11. Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari 1m23.000s 3.690s 59
12. Fernando Alonso McLaren/Honda 1m23.041s 3.731s 46
13. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 1m23.384s 4.074s 46
14. Jolyon Palmer Renault 1m26.462s 7.152s 29
Szólj hozzá

barcelona mercedes f1 forma-1 formula-1 kollektív teszt valtteri bottas