2017. már 28.

F1 Hamilton elszántsága megduplázódott melbourne-i veresége után

írta: FormaNet
F1 Hamilton elszántsága megduplázódott melbourne-i veresége után

Lewis Hamiltonnak elég határozott elképzelése, célja van az idei világbajnokságot illetően, sőt miután melbourne-ben alulmaradt Sebastian Vettellel szemben, most duplán éhes a sikerre. Mindkét világbajnok nagy harcra számít a szezon során.

lewis_hamilton_melbourne.jpg

Bár a téli tesztek alatt már sokan beszéltek a Ferrari feltámadásáról, ám a melbourne-i futamgyőzelem még magát Sebastian Vettelt is meglepte. Sokáig úgy tűnt, hogy a pole-ból induló Lewis Hamiltoné lesz a szezon első sikere, ám egy korai kerékcserének és némi szerencsétlenségnek köszönhetően a brit bajnoknak meg kellett elégednie egy második hellyel. Vettel diadala egyben azt is jelenti, hogy Hamilton idén új kihívással találta szemben magát. Az elmúlt három évben egyedül Nico Rosberg volt az ellenfele, és bár ő kiszállt a játékból, úgy tűnik Hamiltonnak idén sem lesz egyszerű dolga, ha újabb vb trófeát akar.

Két domináns versenyző, két nagyszerű csapat remek szórakozást vett előre az F1 rajongói számára, és persze maguknak a pilótáknak is.

„Ő az egyik leggyorsabb versenyző a rajtrácson, és jó lenne nagy csatákat vívni. Most úgy néz ki, hogy nagyjából egyenlő autóban ülünk, és remélem ez így is marad. Majd kiderül, de nyilván nagyon izgalmas és szórakoztató lesz győzelmekért harcolni” – nyilatkozta Vettel.

Hamilton szintén tisztelettel beszél riválisáról, és tudja, kemény menet vár rá.

„Nagyon tisztelem Sebastiant, és amit eddigi pályafutása során elért. Kiváltságosnak érzem magam, hogy vele egy korban versenyezhetek, és mert most elérkeztünk egy olyan időszakhoz, amikor valóban megküzdhetünk egymással. Bárcsak az autók is lehetővé tennék az igazi nagy kerék-kerék elleni csatákat, de így is biztos vagyok benne, hogy nagyon szoros lesz a harc ebben az évben.”

A 32 esztendős háromszoros bajnok azt sem tagadja, hogy a melbourne-i verség még elszántabbá tette.

„Fantasztikus csatáim voltak az elmúlt pár évben, és persze a tavalyi volt a legszorosabb, de most jobban szeretném megnyerni a bajnoki címet, mint eddig bármikor. Pedig azt hittem, hogy már nem tudok elszántabb lenni, de az éhség a győzelemre most megduplázódott bennem. Már a pihenés alatt is egyfolytában a következő versenyre, Kínára gondolok. Szerintem nyerhetünk, és meg is akarom nyerni a futamot, mind a csapatomnak, mind pedig a szurkolóimnak”- jelentette ki Hamilton, aki 11. szezonját kezdte meg a királykategóriában, és úgy véli, mentálisan és fizikailag is rengeteget fejlődött. Idén csúcsformában érzi magát.

„Egyértelműen fegyelmezettebb lettem az edzések terén, és mellette speciális diétán vagyok, odafigyelek az alvásra és egyéb fontos dolgokra. Minden évben próbálok fejlődni, de úgy vélem, idén nagyot léptem előre ezen a téren. Például most magamat edzem. Ez nagy kihívás számomra, hiszen magamat kell motiválni, magamat kell felkészítenem, és magamnak kell azt is kitalálni, hogy mikor elég. Szóval keményen dolgozom, mert tudom, hogy igazán nagy csaták várnak rám ebben a szezonban.”

 

Szólj hozzá

mercedes ferrari f1 forma-1 lewis hamilton melbourne sebastian vettel formula-1 ausztrál nagydíj