2017. ápr 09.

F1 Hamilton nyert, Vettel és Verstappen brillírozott Kínában

írta: FormaNet
F1 Hamilton nyert, Vettel és Verstappen brillírozott Kínában

A melbourne-i vereség után a Mercedes visszavágott, és Lewis Hamilton könnyűnek nem mondható feltételek között, Sanghajban megszerezte idei első győzelmét. A második és harmadik helyért is kemény küzdelem zajlott – Sebastian Vettel és Max Verstappen látványos manőverekkel gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, és megérdemelten pezsgőztek Hamiltonnal a pódiumon.

lewis-hamilton-sebastian-vettel_1.jpg

Izgalmas, előzésekben és eltérő stratégiákban gazdag versenyt hozott a 14. Kínai Nagydíj, mely nedves pályán, két balesettel indult, és ezzel már a verseny elején alaposan felkavarodott a rajtsorrend. Lewis Hamiltonnak azonban mindvégig sikerült megtartania első helyét, és megszerezte F1-es pályafutásának 54. futamgyőzelmét.

A rajt után előbb a williamses Lance Stroll, majd nem sokkal ezután a Sauber beugrója, Antonio Giovanazzi törte össze autóját. Előbb csak virtuális, majd igazi biztonsági autós fázis következett, és itt már borult sok minden.

Voltak akiknek jól jött ki a lépés a SafetyCar és a slick gumikra váltás közben, és voltak akik nem jártak szerencsével. Az előzőhöz tartozott a mezőny végéről rajtoló Max Verstappen, aki nagyszerű rajt után, és a kavarodásnak köszönhetően az élmezőnyben találta magát, sőt egy ideig még második helyen is autózott. A peches csoportba pedig ott volt az első sorból induló Sebastian Vettel, aki már a futam első szakaszában a hatodik helyre csúszott vissza, de remek versenyzéssel és manőverekkel végül sikerült visszatérnie a második helyre. Hamiltonra ugyan már nem tudott veszélyes lenni, mert sokat időzött csapattársa és a két Red Bull mögött, de látványos manőverei emlékezetessé tették ezt a futamot.

Verstappen szintén a verseny egyik legjobbja volt, még a hajrában, az utolsó métereken is nagy csatát vívott csapattársával, Daniel Ricciardóval a dobogó alsó fokáért, és meg tudta őrizni pozícióját.

Kimi Räikkönen csak ötödikként futott be, miközben végig mérgelődte futamát. A finn előbb a motorra, majd a kopott abroncsokra panaszkodott, végül a kerékcsere után sem tudta már felvenni a versenyt a Red Bullokkal.

Valtteri Bottas még a Safety Car mögötti megpördülése után egészen a 12. helyig csúszott vissza, majd a folytatásban a hatodik helyig tudott visszakapaszkodni. Mögötte Carlos Sainz, Kevin Magnussen, Sergio Pérez és Esteban Ocon ért célba pontszerző helyeken.

A Kínai Nagydíjnak összesen öt kiesője volt, köztük Fernando Alonso, aki sokáig komoly pontszerző helyen autózott, ám a McLaren meghibásodása miatt ezúttal sem látta meg a kockás zászlót.

A dobogón három boldog, őszinte mosolyú versenyző ünnepelt. Hamilton természetesen a győzelemnek örült, ami saját bevallása szerint is egészen biztosan nehezebb lett volna, ha nincs az SC és Vettel visszaesése. A brit elismerően beszélt nagy riválisáról, aki pedig nagy vigyorral ecsetelte a futamon bemutatott előzéseit, amiket szemmel láthatóan nagyon élvezett. Éppen ezért cseppet sem tűnt csalódottnak a második hellyel. Verstappen a közönség szerint a nap versenyzője lett, ami nem meglepő, hiszen a 16. rajtkockából ért fel a dobogóra.

verstappen_kina.JPG

Az 56 körös Kínai Nagydíj leggyorsabb körét Lewis Hamilton futotta meg a 44. körben. 

A világbajnoki pontversenyben jelenleg Vettel és Hamilton fej-fej mellett, 43-43 ponttal áll a tabella élén, mögöttük Verstappen (25), Bottas (23) és Räikkönen (22) következik a top5-ben. 

A Kínai Nagydíj végeredménye:

        Versenyző             Csapat                         Kör    Idő/Hátrány    
1 Lewis Hamilton Mercedes 56 1h37m36.160s
2 Sebastian Vettel Ferrari 56 6.250s
3 Max Verstappen Red Bull/Renault 56 45.192s
4 Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 56 46.035s
5 Kimi Raikkonen Ferrari 56 48.076s
6 Valtteri Bottas Mercedes 56 48.808s
7 Carlos Sainz Toro Rosso/Renault 56 1m12.893s
8 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 55 1 kör
9 Sergio Perez Force India/Mercedes 55 1 kör
10 Esteban Ocon Force India/Mercedes 55 1 kör
11 Romain Grosjean Haas/Ferrari 55 1 kör
12 Nico Hulkenberg Renault 55 1 kör
13 Jolyon Palmer Renault 55 1 kör
14 Felipe Massa Williams/Mercedes 55 1 kör
15 Marcus Ericsson Sauber/Ferrari 55 1 kör
- Fernando Alonso McLaren/Honda 33 kiesett 
- Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault 18 kiesett 
- Stoffel Vandoorne McLaren/Honda 17 kiesett 
- Antonio Giovinazzi Sauber/Ferrari 3 kiesett 
- Lance Stroll Williams/Mercedes 0 kiesett 

 

Szólj hozzá

mercedes f1 forma-1 sanghaj lewis hamilton kínai nagydíj formula-1