2017. ápr 10.

F1 Hamiltonnak már nagyon hiányzott egy valódi ellenfél

írta: FormaNet
F1 Hamiltonnak már nagyon hiányzott egy valódi ellenfél

Lewis Hamilton már vasárnapi győzelme után is ódákat zengett jelenlegi legnagyobb riválisáról, Sebastian Vettelről, akivel idén talán valóban összemérhetik képességeiket. Bár az elmúlt kilenc évben ketten összesen hét világbajnoki címet szereztek, érdekes módon eddig túl sokat nem harcoltak egymás ellen a versenypályán, főleg nem a bajnoki címért. Ez most változhat, és szemmel láthatóan mindketten nagyon élvezik, hogy végre „egymásra találtak”.

hamilton-vettel_sanghaj.jpg

Lewis Hamilton a szezon második nagydíján, Kínában kívülről nézve talán sima győzelmet aratott, ám a pódiumon elmondta, ha nincs a Safety Car, valószínűleg Sebastian Vettel igencsak megnehezítette volna a dolgát. A Mercedes brit bajnokát nagyon lelkesíti a gondolat, hogy idén valószínűleg nagy csatákat fog vívni a vb címért Vettellel, sőt úgy érzi, ez lehet eddigi F1-es pályafutásának csúcspontja. Persze tisztában van azzal is, hogy adódhatnak majd összezörrenések a pályán, ezzel együtt azt gondolja, a kölcsönös tisztelet egymás iránt mindig is megmarad.

„Őszintén hiszem, hogy a kapcsolatunk nem fog változni. Talán lesznek olyan versenyek, amikor kemény csatában leszünk, és persze alakulhat úgy a forgatókönyv, hogy egyikünk majd úgy gondolja, a másik túl agresszív, vagy tisztességtelen volt. De felnőtt férfiak vagyunk, hosszú utat jártunk már be együtt, és sok tapasztalatot gyűjtöttünk. Az egymás iránti tisztelet magasabb, mint amit valaha éreztem bármelyik versenyzővel kapcsolatban eddig, és ez elsősorban a személyisége miatt van. Elképesztően sportszerű: Ha nyersz, azt is élvezni tudja, és elismeri, és ha veszítesz, akkor is gratulál. Nyilván a pályán meg akar ölni, le akar győzni, és így van ez fordítva is, de pályán kívül mindketten csodáljuk a másik eredményeit és képességeit. Ő a legjobb és a leggyorsabb odakint, így amikor előtte végzek, csak bókokat kapok, és ugyanez igaz fordítva is.”

Miután Hamilton az elmúlt három évben csak saját csapattársával szállt harcba a trófeáért, most sokkal jobban élvezi az „új” szituációt, és a győzelem íze is sokkal édesebb számára egy Ferrari ellen.

„Egy négyszeres világbajnok ellen csatázhatok, aki legjobb formájában van, és fantasztikusan gyors. Úgy hiszem, hogy ha ez elmúlt évtizedet nézzük, akkor a Ferrari is most a legjobb. Végülis egy harcos mindig a legjobbak ellen akar küzdeni, hiszen a legjobbakat legyőzni mindig sokkal kielégítőbb. Szóval imádom ezeket a csatákat”- lelkendezett tovább a háromszoros világbajnok, és csak azt reméli, hogy technikai gondok vagy balesetek nem fognak beleszólni ezekbe a harcokba.

„Mindketten úgy gondoljuk, hogy a szezon végéig kitart majd a küzdelmünk, és én csak azt remélem, hogy egyikünknek sem lesznek műszaki gondjai, csupán a pályán dől majd el a dolog. Nagyon nagyon remélem, hogy ízig-vérig csata lesz, a makacsságon, a mentális stabilitáson, az edzettségen keresztül a kellő higgadtságig, és mindennel ami ezzel jár.”

 

 

Szólj hozzá