2010. ápr 05.

Felszálló ágban a Force India

írta: FormaNet
Felszálló ágban a Force India

 

Az indiai csapat az idei szezon mindhárom versenyéről pontokkal térhetett haza.

A Force India neve mellett a Maláj Nagydíjat követően 18 egység áll, ( Adrian Sutil:10, Vitantonio Liuzzi:8) és ezzel jelenleg a 6. helyen vannak, a konstruktőrök versenyében.

 

Az istálló ezen a néven 2008-ban szerepelt először a bajnokságban, a Spyker utódjaként.

A Spykert, (ami a Midland majd a Jordan jogutódja) 2007-ben vásárolta meg a gazdag indiai üzletember, Vijay Mallya.

Az első szezonban, - amit akkor még a Ferraritól vásárolt erőforrásokkal futottak- a nem túl előkelő utolsó helyen végeztek. (A Super Agurival voltak csak versenyben, de a japán istálló a negyedik futam után kivonult a száguldó cirkuszból.)

Az istálló első említésre méltó villanását  Adrian Sutil  mutatta be a 2008-as szezonban, mikor is az esős Monacói Nagydíjon, hét körrel a futam leintése előtt, a negyedik helyen autózott. Tette ezt úgy, hogy a rajtrácson a 18. helyről indult.

A siker azonban elmaradt, köszönhetően annak, hogy Kimi Raikönnen a kikötői sikánnál nem tudott időben lefékezni, így hátulról belerohant a német pilótába.

 

A következő szezonban az indiai istálló szakítva a Ferrarival, a Mercedesszel és a McLarennen kötött átfogó megállapodást. Ez azt jelentette, hogy a Force India autóiba Mercedes motorok kerültek, ezen kívül a váltómű, és számtalan hidraulikai elem, az angoloktól került az autókba.

A csapatban személyi változások is történtek. Colins Kolles ( jelenleg a Hispania RT csapatát vezeti) helyett a tulajdonos Vijay Mallya vette át a csapatvezetői posztot, illetve Mike Gascoyne (aki jelenleg a Lotus T127 fejlesztésein dolgozik) technikai igazgatót pedig James Key váltotta.

 

A csapat az első igazi sikerét a 2009-es Belga Nagydíjon érte el, Giancarlo Fisichella-nak köszönhetően, aki a szombati kvalifikáción nagy meglepetésre megszerezte a pole-t. Igaz a futamon elvesztette az előkelő helyet, Kimi Räikkönen KERS-el felszerelt Ferrarijával szemben, de az olasz mindvégig keményen szorongatta a finn világbajnokot. Visszaelőznie végül nem sikerült, de senki nem bánkódott emiatt, hiszen az olasznak köszönhetően, a Force India megszerezte legelső dobogós helyét, miután másodikként intette le a kockás zászló.

Fisichella az idényt mégis a Ferrarinál fejezte be, miután az olasz gárda a sérült Felipe Massa (és a keservesen szereplő Luca Badoer) helyére leszerződtette. Fisico a Belgiumban elért siker ellenére is boldogan távozott a legendás alakulathoz, az indiai kiscsapat pedig nem állt ennek útjába. Az elengedéshez persze az is nagyban hozzájárulhatott, hogy a Vijay Mallya által vezetett alakulat, az előző év motorszállításait ekkor még nem telesen tudta kifizetni a maranellóiaknak, ami bizonyára némiképp kényszerítő körülmény lehetett.

A Force India, Frisichella távozása után, az addigi tesztpilótáját, Vitantonio Liuzzit  ültette a megüresedett autóba.

 

A kis csapat, - akikre valljuk be 2008-ban még sokan rálegyintettek, és talán nem is jósoltak nekik nagy jövőt- az idei szezonban is bizonyította fejlődőképességét.

A tavalyi sikeres konstrukción nem sokat változtattak a 2010-es idényre, ehelyett legfőképp a biztonságra fektették a hangsúlyt a téli munkálatok során.

A pilótafelállás is megmaradt, így ebben a szezoban is Adrian Sutill és Vitantonio Liuzzi bizonyíthat.

Jelenleg Adrian Sutil a világbajnoki pontversenyben - a hétszeres világbajnok, Michael Schumachert megelőzve - a kilencedik helyen áll, tíz pontjával.

A csapat eddig összesen 18 pontot szerzett, ezzel a konstruktőri tabellán, megelőzve a Williams istállót, a 6. helyet foglalják el.

 

Az indiai kiscsapat fejlődése, és jelenlegi szereplése mindenképpen példamutatás lehet a Formula-1-be újonnan érkező, új alakulatok számára. A száguldó cirkuszban nincsenek évekre előre leosztott lapok, ezt már számtalanszor megtapasztalhattuk.

Ázsia mind nagyobb szerepvállalása a Formula-1-ben, és a lehetőség, hogy 2011-ben India is bekerüljön a versenynaptárba, minden bizonnyal jót tesz majd a

Force Indiának.                   

Várhatóan új támogatók logói jelenhetnek meg az autókon, és ezeket a plusz pénzeket jól kihasználva - a Forma-1-es mércével mérve igen szegénynek számító csapat – okozhat még meglepetéseket az indiai alakulat. 

 

Szöveg: FormaNet, Varga Viktória      

 

Szólj hozzá

india sutil liuzzi force india frisichella