2010. máj 10.

Egyik élcsapat sem elégedett a hétvégével 2.rész

írta: FormaNet
Egyik élcsapat sem elégedett a hétvégével 2.rész

Mercedes GP

 

 

A Mercedes az eddigi nagydíjakon rendre csak az egyik pilótája sikerének örülhetett, és most, Spanyolországban sem volt ez másként.

Ezúttal, az idén először Michael Schumacher teljesített jobban, sőt Rosberg az egész hétvége során alulmaradt csapattársával szemben.

A hatodik rajtkockából induló Schumachert negyedik helyen intette le a kockászászló, míg a nyolcadik helyről rajtoló Nico Rosberg -szerencsétlen rajtjának, és egy a boxutcai bakinak köszönhetően- pont nélkül zárta a barcelonai futamot, a 13. helyen.

Nico Rosberg 50 ponttal jelenleg az ötödik, Schumacher 22 ponttal pedig a nyolcadik a világbajnoki tabellán.

 

Rosberg idén először nem szerzett pontot, és elmondása szerint nem csak a rossz rajt és az elrontott kerékcsere a rossz eredmény oka, de az új fejlesztések sem úgy működtek az autójában, mint azt remélték.

 

N. Rosberg:  „Jó fejlesztéseink voltak itt, melyeknek köszönhetően javíthattunk teljesítményünkön, viszont számomra ez nem igazán jött be. Az időmérőn minden tőlem telhetőt megtettem, de csak a nyolcadik helyről rajtolhattam, ez pedig nem az a hely volt, ahol lenni szerettünk volna. A versenyen kis összetűzésbe kerültem Roberttel [Kubica] a rajtnál, amikor próbáltam csökkenteni a különbséget, ő viszont nem látott engem, így kicsit kitolt. Aztán pedig problémánk volt a bokszkiállásnál, ami miatt újra hátracsúsztam. Szóval ez egy kiábrándító hétvége volt, meg kell keresnünk, és találnunk annak okait, hogy miért nem volt meg a tempónk.”

 

Schumacher idei legjobb eredményének örülhetett, ám ez a siker még korán sem az, amivel elégedett lenne. A német versenyző, a futamgyőztes Mark Webbertől már több mint egy percet kapott, de az előtte harmadik helyen célba érkező Vettel is több mint tíz másodperccel hamarabb látta meg a kockás zászlót.

 

M.S.: „A rajttól kezdve elég szórakoztató verseny volt, még akkor is, ha már az elejétől fogva tudtuk, hogy nem lesz esélyünk a dobogóra, ha minden normálisan zajlik. Persze izgalmas volt számomra, hogy sikerült megtartanom a pozíciómat, de nyilván nem vagyok elégedett azzal, hogy a mai nap kizárólag a védekezésről szólt számomra. Minden, amit tehettünk annyi volt, hogy reménykedtünk abban, hogy megbízhatósági problémáik lesznek ellenfeleinknek annak érdekében, hogy előrelépjünk, s őszintén szólva ez nem az a dolog, amit az ember szeret csinálni.”

 

A Mercedes ügyvezető igazgatója, Nick Fry, nagyon örült Schumacher szereplésének, sőt a véleménye szerint a német legenda a fejlesztéseknek köszönhetően újra rátalált önmagára, és egész hétvégén nagyon magabiztos volt. „Már a Spanyol Nagydíj pénteki napjától kezdve jól ment, és jó volt hallgatni a hangját a rádióban, teljesen magabiztos volt. Pontosan tudta, hogy mit akar az autótól és megkapott mindent, amit lehetett. Elég nyugtalan volt Kína után, mert nem értette, mi történt. Egy napot a gyárban töltött a mérnökökkel, majd együtt kerékpározott velük, s azt gondolom, hogy együtt dolgoztak bizonyos dolgokon. Visszatértünk vele a pályára.”- nyilatkozta  Nick Fry, Schumacherről.

 

A szakember mindemellett elmondta, hogy nem számítottak arra, hogy a Red Bull több mint egy percet ver rájuk, és ha nem is minden pálya fekszik ennyire a vörös bikáknak, de ennek a fele, vagyis fél másodperces lemaradás is nagyon sok ebben a sportban. A teljesítményen tehát bőven van mit javítani, és a német alakulat ezen fog dolgozni a következő hetekben.

 

Összehasonlítás - Spanyol Nagydíj:

                                                Michael Schumacher  Nico Rosberg 

Kvalifikáción megszerzett helyezés:       6                           8

Kvalifikáció leggyorsabb kör (Q3): 1:21.294(-0.114)   1:21.408      

Versenyen elért helyezés:                        4                          13

Átlag köridő                                1:27.974(-1.273)     1:29.247

Boxkiállás:                                             1                           2            

 

 

McLaren- Mercedes

 

A Mclaren-Mercedes továbbra is vezeti a világbajnoki tabellát a konstruktőri bajnokságban, (119 pont) és Jenson Buttonnak köszönhetően (70 pont) az egyéni pontversenyben is az élen állnak.

Előnyük azonban már csak három pont mind a Ferrarival, (116 pont) mind pedig Fernando Alonsoval (67 pont) szemben, ráadásul egyik pilótájuk, -a remek teljesítmény ellenére- pont nélkül fejezte be a hétvégét.

 

 

A Spanyol Nagydíj legnagyobb drámája kétségtelenül a második helyen autózó Lewis Hamilton utolsó előtti körben elszenvedett bal első defektje volt.

Senki nem is lepődött volna meg a brit versenyző csalódottságán, ám a körülményekhez képest Hamilton nem omlott össze túlságosan, és elmondta, hogy bár sajnálja, hogy értékes pontokat vesztett, de a technikai sportokban ez is benne van a pakliban.

 

Inkább meglepő volt Jenson Button „panasznapja”, ugyanis a versenyt követően a tavalyi világbajnok, Schumacher előzési manőverét kritizálta.

 

A két versenyző az első boxkiállások után akadt össze:

A McLarenes pilóta éppen akkor hajtott ki a pályára, amikor Schumacher odaért, és nagy csatában a német megelőzte őt a célegyenes végén. Ezután Button jó néhány körön keresztül próbálta visszaszerezni (akkori) ötödik helyét, ám a hétszeres világbajnoknak, még lassabb autóval sem okozott túl nagy problémát ezt megakadályozni.

 

J. Button: „Nem igazán tudom, hol volt Michael a külső oldalamon. Befordult, de ha én nem visszakozok, akkor összeütközünk. Szóval nem igazán adott nekem sok helyet. Az ember azt gondolná, az ő tapasztalatával tudni fogja ezt. Nem igazán volt helyes manőver.Nagyon nehéz előzni itt és Michael sem ostoba. Nagyon jól tudja, hova tegye az autóját, szóval egy ilyen pályán nem lehet őt megelőzni. Betette az autóját belülre, kívülről pedig lehetetlen volt körbeautózni, hiszen mindannyiszor szélesen kitolt. Nem hibázott, ami nagyon frusztráló. Az ötödik hely rendben van, de idegesítő, mert az autó gyors volt. Ez egyszerre pozitívum és negatívum is, mert nem tudtam kihasználni a tempót.”

 

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh, már rögtön a verseny után elmondta, hogy Hamilton defektjét kivizsgálják, de már akkor valószínűsítette, hogy valamilyen törmelék okozhatta a problémát.

Ezt a vizsgálatok is alátámasztani látszanak, ugyanis első feltételezések szerint egy, a felni és a gumi pereme közé beszorult kavics okolható a szerencsétlenségért. Továbbá a Bridgestone is megerősítette, hogy nem közvetlenül a gumi hibája volt az eset. (pl. túlzott kopás stb.)

A csapatok szerint, a felverődő kavicsok több gondot is okoztak a hétvégén, sőt az sem kizárt, hogy Vettel RB6-osának féktárcsája is hasonló okok miatt hibásodott meg.

 

Összehasonlítás - Spanyol Nagydíj:

                                                 Lewis Hamilton   Jenson Button

Kvalifikáción megszerzett helyezés:     3                      5

Kvalifikáció leggyorsabb kör (Q3): 1:20.829    1:20.991(+0.162) 

Versenyen elért helyezés:                     14                  5

Átlag köridő                                1:27.176       1:27.997(+0.821)

Boxkiállás:                                             1                  1            

 

 Szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

barcelona mercedes f1 schumacher defekt mclaren button hamilton spanyol nagydíj formula-1