2010. aug 29.

Hamilton parádézott, három top-pilóta betlizett Spában

írta: FormaNet
Hamilton parádézott, három top-pilóta betlizett Spában

Lewis Hamilton magabiztos versenyzéssel megszerezte idei harmadik futamgyőzelmét, és ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.
Jenson Button és Fernando Alonso idő előtt feladni kényszerült a küzdelmet, míg Sebastian Vettel összességében öt bokszlátogatása miatt körhátrányban fejezte be a Belga Nagydíjat. 
A 2010-es szezon 13. nagydíja komoly izgalmakat hozott, és ismét megkavarta kicsit a világbajnoki tabellát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasárnap délután a tegnapi időmérő eredményeihez képest a tizedik helytől felfelé kissé megbolydult a rajtrács sorrendje, hiszen öt versenyző is büntetést kapott.
Michael Sccumacher még a Hungaroringről hozta magával 10 rajthelyes „bónuszát”(21.), csapattársának Nico Rosbergnek még a kvalifikáció előtt ki kellett cserélni kocsijában a váltót ezért öt hellyel hátrébb sorolták (16.). Timo Glock és Sebastien Buemi feltartásért kapott büntetést (Buemi:16. Golck:20.), a Sauberes Pedro de la Rosa pedig  túllépte a nyolc motoros korlátot, és miután a verseny előtt a csapat  a kilencedik erőforrást tette be a C29-be, így a spanyolnak automatikusan járt a 10. rajthelyes szankció(24.)

Már a felvezető körben látni lehetett az esőfelhőket, ami igazán izgalmas rajtot jósolt.
Az első helyről startoló Mark Webber nagyon beragadt, így Lewis Hamilton könnyedén átvette a vezetést, az ausztrál pedig visszacsúszott egészen a hetedik helyig.
Jenson Button azonban jól kapta el a fonalat, és Sebastian Vettelt átugorva Hamilton és Kubica mögött autózott, sőt hamarosan már a Renault-ot is leküzdötte, így a hungaroringi küszködés után  ismét két McLarennek állt a zászló.

A csapadék nem váratott magára sokáig, már rögtön az első körben a pálya alsó részén rövid zuhanyba futottak a pilóták, így sokan kicsúsztak, de a többség visszaevickélt a pályára.
A 300. nagydíját teljesítő Rubens Barrichello azonban összetörte autóját, és közben Fernando Alonso Ferrariját is. A brazil versenyen így már az első körben véget ért, Alonso pedig egy rövid szervizelés után visszatérhetett a pályára, de nem járt szerencsével, ugyanis -az esővel számolva- csapata intermediat abroncsokon küldte vissza. Az eső persze elállt, Alonso pedig néhány kör után mehetett ismét slickekért.

A kiszámítatlan pályaviszonyok miatt két körre behajtott a biztonsági autó, majd az új rajtnál Kubica elvesztette pozícióját Sebastian Vettellel szemben, így a két McLaren után a Red Bull német üdvöskéje száguldott a harmadik helyen.
Mialatt Hamilton senkitől nem zavartatva folyamatosan növelte előnyét, addig csapatársa Button második helye egyre nagyobb veszélybe került, Vettel ugyanis megérkezett a nyakára.
A 17. körben a német akcióba is lendült, aminek baleset lett az eredménye.
A Buszmegálló sikánnál akarta megelőzni Buttont, és miközben balról behúzódott, megcsúszott és belefordult Button McLarenjébe. A brit versenye befejeződött, Vettel egy rövid bokszlátogatás után folytatni tudta a futamot, de szerencsétlen manővere miatt néhány kör múlva bokszutcaáthajtásos büntetéssel sújtották, így végül a 14. helyig csúszott vissza. Pech sorozata azonban itt még nem ért véget, hamarosan Vitantonio Liuzzival akadt össze, ami egy bal hátsó deffektet eredményezett. Vettel tehát 27 körön belül háromszor is meglátogatta a csapat személyzetét, és a 20. helyről kezdhette immár harmadjára is a felzárkózást.

A kerékcserék után Hamilton, Kubica, Webber és Massa volt az első négy sorrendje, majd őket követte Adrian Sutil, Michael Schumacher, Nico Rosberg, Kamui Kobayashi, Fernando Alonso és Vitalíj Petrov a pontszerző helyeken, bár a két Mercedes a kemény keverékeken rajtolt, így kihúzták egészen addig, amíg az újabb eső meg nem érkezett.
Ez a 34. körben meg is történt, érdekes módon azonban az első négyes még egy körre elindult és ez Hamiltonnak majdnem a versenyében került. A McLaren ugyanis kicsúszott és kis híján falnak ütközött.
Végül az első négyes is intermediatra váltott, és miközben Kubica a kelleténél többet időzött szerelőinél, Mark Webber a bokszutcában megelőzte.

Valamilyen oknál fogva Vettel esőgumijait három körön belül a csapat újra lecserélte, a német így már körhátrányban fejezte be versenyét. Fernando Alonsonak még ennyire sem futotta, ugyanis a 38. körben a kerékvetőn megcsúszva összetörte autóját, így a világbajnokság három top pilótája is pont nélkül távozott Spából.
Alonso autója miatt két körre felsorakozott a biztonsági autó mögé a mezőny.
Az utolsó négy körben az élen már nem változott a helyzet, viszont Nico Rosberg megelőzte csapattársát, Michael Schumachert, Alonso kiesésével pedig Vitalíj Petrov és Jaime Alguersuari nyert egy-egy pozíciót.

Kiesők: Rubens Barrichello-1. kör, Bruno Senna-7. kör, Jenson Button-17. kör, Fernando Alonso-38.kör

Belga Nagydíj eredménye:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Leggyorsabb kör: Lewis Hamilton 1:49.069 (32.kör)

 

Jaime Alguersuari utólag 20 másodperces időbüntetést kapott, amiért átvágta a Buszmegálló sikánt, így a pontszerző helyet Vitantonio Liuzzi örökölte meg.


Világbajnokság állás a Belga Nagydíj után

1. Lewis Hamilton: 182
2. Mark Webber: 179
3. Sebastian Vettel: 151
4. Jenson Button: 147
5. Fernando Alonso: 141
6. Felipe Massa: 109
7. Robert Kubica: 104
8. Nico Rosberg: 102
9. Adrian Sutil: 45
10. Michael Schumacher: 44
11. Rubens Barrichello: 30
12. Kamui Kobayashi: 21
13. Vitalíj Petrov: 19
14. Vitantonio Liuzzi: 13
15. Nico Hülkenberg: 10
16. Sebastien Buemi: 7
17. Pedro de la Rosa: 6
18. Jaime Alguersuari: 3

Konstruktőri világbajnokság állása a Belga Nagydíj után
Red Bull-Renault: 330
McLaren-Mercedes: 329
Ferrari: 250
Mercedes: 145
Renault:123
Force India- Ferrari: 58
Williams-Cosworth: 40
Sauber-Ferrari: 27
Toro Rosso-Ferrari: 10

 

szöveg: FormaNet, Varga Viktória

Szólj hozzá

belga mclaren hamilton nagydíj lewis spa