2010. nov 09.

Statisztikák, érdekességek a Brazil Nagydíj után

írta: FormaNet
Statisztikák, érdekességek a Brazil Nagydíj után

Az évadzáró előtti futamon Interlagos most is világbajnokot avatott, hiszen Sebastian Vettel és Mark Webber kettős diadalának köszönhetően, a Red Bull Racing bezsebelte első konstruktőri trófeáját. Ez egyben azt is jelenti, hogy egymást követő két évben is, olyan istálló ünnepelheti magát a szezon legjobb F1-es alakulataként, aki azelőtt még sosem.
 
 
- A Red Bull Racing a Formula-1 hat évtizedes történelmének 14. csapata, aki konstruktőri világbajnoki címet tudhat magáénak. Az osztrák tulajdonú gárda megalakulása utáni hatodik szezonjában ért fel a csúcsra, Dietrich Mateschitz mostani csapatát még 1997-ben Jackie Stewart alapította, majd később már a Jaguár égisze alatt futó csapatot néhány sikertelen szezont követően vásárolta meg az addig szponzorként jelenlévő Red Bull energiaital-gyár tulajdonosa.
A Brawn GP tavalyi világbajnoki címe után, most újra egy olyan istállót koronázott meg a király-kategória, amely ezelőtt még sosem nyert bajnokságot. Legutóbb a ’60-as években volt arra példa, hogy zsinórban kétszer is - ebben a tekintetben - újonc alakulat hódítsa el a konstruktőri címet.
1962-ben a BRM ünnepelhette első, és egyben utolsó bajnoki címét (mind egyéniben, mind csapatban), majd rákövetkező évben a Lotus emelhette magasba legelső trófeáját, Jim Clarkkal együtt.
 
- Sebastian Vettelnek és Mark Webbernek köszönhetően a bajnok csapat - Malajzia, Monacó és Japán után - Brazíliában immár idei negyedik kettős győzelmét szerezte, így nem is lehetett volna ennél szebb eredménnyel ünnepelni a konstruktőri trófeát.
A csapat 2005-ös debütálása óta eddig összességében nyolc kettős diadalt könyvelhetett el, ugyanannyit mint a Lotus, a Brabham és a Tyrrell.
 
- Bár a pole pozíciót nem Sebastian Vettel kaparintotta meg, de a német már a rajtot követően átvette a vezetést, így tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott, és ezzel idei negyedik-, F1-es karrierjének pedig összességében a kilencedik futamgyőzelmének örülhetett.
Ezzel a győzelemmel a német jelenleg a 32. helyen áll a futamgyőztesek örökranglistáján, és éppen ennyi diadal szerepel a tavalyi világbajnok, Jenson Button neve mellett is.
 
- Győzelmek számát tekintve továbbra is a bajnokságot vezető Fernando Alonso az idei év legjobbja, és a dobogós helyezések megoszlása is jól tükrözi az idei pontrendszer sikerességét.
2010. Futamgyőzelmek száma a Brazil Nagydíjat követően:
Fernando Alonso : 5
Mark Webber: 4
Sebastian vettel: 4
Lewis Hamilton: 3
Jenson Button: 3
2010. Dobogós helyezések száma a Brazil Nagydíjat  követően:
Fernando Alonso: 10 (5x első-, 2x második-, és 3x harmadik hely)
Mark Webber: 10 (4x első-, 4x második-, és 2x harmadik hely)
Sebastian Vettel: 9 (4x első-, 2x második-, és 3x harmadik hely)
Lewis Hamilton: 8 (3x első-, 3xmásodik-, és egy harmadik hely)
Jenson Button: 6 (2x első-, 3xmásodik- és egy harmadik hely)
Felipe Massa: 5 (2x második- és 3x harmadik hely)
Robert Kubica:3 ( egy második- és 2x harmadik hely)
Nico Rosberg: 3 (3x harmadik hely)
 
- Érdekesség, hogy az idén még sosem nyert futamot az a pilóta, aki a bajnokság éllovasaként érkezett a versenyre. Ez a sorozat már a tavalyi Török Nagydíj óta nem szakadt meg.
 
- A Brazil Nagydíj időmérőjén Nico Hülkenberg F1-es pályafutása legelső pole-ját ünnepelhette. Csapata a Williams is régen örülhetett már első rajtkockának, pontosan 100 nagydíjjal ezelőtt, a 2005-ös Európa Nagydíjon. A Nürburgringen akkor szintén német versenyző, Nick Heidfeld indulhatott pole pozícióból a Williams-BMW-vel, bár Heidfeld azért kicsit jobb helyen zárt (2. hely) mint most Hülkenberg.
 
- Hülkenberg remek teljesítményét követően, immár öt versenyző mondhatja el magáról, hogy az idén első helyről indulhatott. A lista élén természetesen a Red Bull versenyzői állnak, közülük is Sebastian Vettel jegyezheti a 2010-es év legtöbb pole-ját, és bármi történik az évadzáró futam időmérő edzésén, ezt az elsőséget már senki nem veheti el a némettől.
2010. Pole pozíciók száma, a Brazil Nagydíjat követően:
Sebastian Vettel: 9
Mark Webber: 5
Fernando Alonso: 2
Lewis Hamilton: 1
Nico Hülkenberg: 1
 
- A 23 éves és 79 napos Nico Hülkenberg a hatodik legfiatalabb versenyző, akinek sikerült kvalifikációt nyernie.
1. Sebastian Vettel – 2008-Olasz Nagydíj (21 éves és 73 napos volt)
2. Fernando Alonso – 2003-Maláj Nagydíj (21 év és 236 nap)
3. Rubens Barrichello – 1994-Belga Nagydíj (22 év és 96 nap)
4. Lewis Hamilton – 2007-Kanadai Nagydíj (22 év és 153 nap)
5. Andrea de Cesaris – 1982-Amerikai Nagydíj (22 év, 307 nap)
 
- Legutóbb az 1999-es Francia Nagydíjon volt arra példa, hogy Cosworth motorral hajtott autó bérelte ki az első rajtkockát. Akkor a Stewart-Forddal sikerült Rubens Barrichellónak megkaparintania a pole-t.
Williams-Cosworth pedig még Hülkenberg születése előtt négy évvel, az 1983-as Brazil Nagydíjon indulhatott az élről.
 
- Az interlagosi verseny leggyorsabb köre Lewis Hamilton neve mellé került. 2007. óta tartó F1-es karrierje alatt összességében hétszer sikerült a verseny legjobb köridejét megfutnia, és ebből négyet ebben a szezonban.
2010. Versenyben megfutott leggyorsabb körök száma, a Brazil Nagydíjat követően:
Fernando Alonso: 5
Lewis Hamilton: 4
Mark Webber: 3
Sebastian Vettel: 3
Jenson Button: 1
Robert Kubica: 1
Vitalíj Petrov: 1
 
- Ha Michael Schumacher nem nyer Abu Dzabiban (ami elég valószínű), akkor a hétszeres világbajnoknak ez lesz az első olyan éve a Formula-1-ben, hogy futamgyőzelem nélkül zárja a szezont.
 
- A Brazil Nagydíjon összesen 22 versenyző látta meg a kockás zászlót. (Lucas di Grassi ugyan huszonharmadikként szintén elérte a célvonalat, de mivel menet közben kényszerpihenőt tartott, és nem teljesítette az előírt 90 százalékot, ezért nem regisztrálták) Ez a létszám nem csak az idei év rekordjának számít, de egészen a 1952-es Brit Nagydíjig vissza kell mennünk ahhoz, hogy elmondhassuk, volt már ilyen nagy létszámú befutóra példa.
 
- A 2010-es idény évadzáró versenyére négy világbajnok esélyes pilóta érkezik, és ez egy történelmi pillanat, hiszen utolsó futamon még soha nem volt háromnál több bajnokesélyes.
Jelenleg Lewis Hamilton van a legnehezebb helyzetbe, a brit hátránya Alonsóhoz képest 24 pont

  Hamilton csak abban az esetben lesz világbajnok, ha nyer, és közben Alonso nem szerez pontot, Webber az ötödik-, Vettel pedig a második helynél hátrébb zár.
 
  Sebastian Vettel 15 pontos hátrányban várja a hajrát. Ő csak abban az esetben ünnepelheti első világbajnoki trófeáját, ha legalább a második az helyen ér célba.
- Ha második lesz, akkor arra lesz szüksége, hogy Alonso a nyolcadik-, csapattársa pedig a negyediknél rosszabb helyezést érjen el.
- Ha megnyerei a versenyt, de Alonso befut minimum negyediknek, akkor elúszik a VB cím.
 
  
  Alonso és Webber végső sikerére több variáció is létezik, az mindenesetre biztos, hogy ha Mark Webber hetedik, vagy annál rosszabb helyezést ér el, akkor az ellenfelei eredményétől függetlenül sem lesz világbajnok. A spanyolnak pedig abban az esetben már nem kell riválisai eredményével foglalkoznia, ha  első vagy második lesz a szezonzáró versenyen.

 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
 

  

Szólj hozzá

statisztika f1 formula 1 brazil nagydíj interlagos