2010. nov 13.

Vettelé a pole, Webber csak az ötödik helyről rajtolhat

írta: FormaNet
Vettelé a pole, Webber csak az ötödik helyről rajtolhat

Sebastian Vettel rajtolhat az első rajtkockából az évadzáró futamon, míg ausztrál csapattársa csak az ötödik rajtkockát tudta megszerezni. A három top csapat versenyzői holnap igen vegyesen sorakoznak majd fel az első hat helyen, Vettel mögött Lewis Hamilton, Fernando Alonso és Jenson Button zárt, Felipe Massa pedig Webber mellől, a hatodik helyről vághat neki az 55 körös versenynek.

Helyi idő szerint délután ötkor szép időben, de már lemenő napnál kezdődött meg a 2010-es szezon utolsó és egyben legfontosabb időmérő edzése.
 
A kvalifikáció első szakaszában még a keményebb keverékeken köröztek a versenyzők. A Red Bull nem erőltette meg magát, és bár mindkét pilótájuk ment egy-egy hosszabb etapot a kemény gumikon, de megelégedtek egy harmadik és egy ötödik hellyel, majd visszatértek a bokszba pihenni. Az első helyen Fernando Alonso zárt, mögé pedig az utolsó pillanatban Nico Rosberg ugrott fel. Lewis Hamilton és csapattársa, Jenson Button a egy negyedik illetve haodik legjobb idővel jutott tovább a Q2-be, Felipa Massa pedig beszorult a két Williams közé a nyolcadik helyre.
Lotus, Virgin és Hispánia sorrendben búcsúzott a szokásos csapat, hetedikként pedig Sebastien Buemi csatlakozott a kiesőkhöz.
Q1 eredménye
 
Az időmérő második részében a két ferraris futotta az első köröket, így Alonso Massa sorrenddel indult a Q2, majd Jenson Button taszította le a trónról a vörösöket, és kisebb meglepetésre a Mercedesek is bekeveredtek az élmezőnybe. Ekkor azonban még a két Red Bull nem mutatkozott be, Hamilton pedig rontott, majd visszatért a bokszba lecserélni a keményebb gumikat. A Red Bull azonban már nem vesződött a közepes keverékekkel inkább egyből a szuperlágy abroncsokat pakolta fel Vettel és Webber autójára. Vettelnek egy kör is elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést, ám az ausztrál csapattárs először csak a negyedik legjobb időt autózta. Közöttük Button és Alonso foglaltak helyet. Legutolsóként Hamilton tudott valamirevaló kör összerakni, és bár kicsit összeakadt Felipe Massával, majd egy bóját ki is ütött a pálya szélén, de felzárkózott a második helyre, végül Button, Rosberg és Webber is bejött elé, sőt a csapattárs a második helyet még a keményebb keverékeken produkálta.
A két Force India és a Két Sauber mellett még Jaime Alquersuari, Nico Hülkenberg és Robert Kubica búcsúzott, míg a lengyel csapattársa tizedikként ugyan, de bejutott a Q3-ba.
Q2 eredménye:
 
A hajrát a két McLaren kezdte a legjobban, majd a briteket a két Ferrari követte a sorban. Ismét a két Red Bull gurult ki legkésőbb a pályára, vagyis a csapat nem két részben futotta le a kvalifikáció utolsó szakaszát, hanem egy szuszra letudták a gyorsköröket. Vettelnek nem okozott gondot megfutni a legjobb időt, Mark Webber azonban nem tudta túlszárnyalni a mclarenesek idejét, sőt még Alonso is bekeveredett a bajnok csapat versenyzői közé.
Az első hat hely a rajtrácson végül Vettel, Hamilton, Alonso, Button, Webber és Massa sorrendben alakult. Ha ez maradna a befutó is, abban az esetben Fernando Alonso harmadik világbajnoki címét ünnepelheti. Addig azonban még sokminden történhet... Egy biztos, unatkozni nem fogunk.
Az időmérő végeredménye: 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 
 
 
Szólj hozzá

f1 formula 1 időmérő abu dzabi sebastian vettel