2010. dec 04.

Mosley szerint unalmassá válhat a túl sok futam

írta: FormaNet
Mosley szerint unalmassá válhat a túl sok futam

Amíg a minap Frank Williams azon merengett, hogy ő bizony el tudna képzelni a jövőben akár 22 nagydíjat is egy szezonban, addig az FIA korábbi elnöke, Max Mosley szerint már a 20 futamos versenynaptár is túlságosan sok, és a nézők meg fogják unni.


„Személyes véleményem, hogy ez már túl sok. Úgy gondolom, hogy túl sok vasárnap délután lesz, amikor F1-et kell nézniük az embereknek, és ez bizonyos pont után már lehet megterhelő is. Ha a néző elkezd kihagyni egy-egy versenyt, azt gyorsan megszokja, így elindulhat egy lavina, ami kihat a televíziós nézettségre.” – vélekedett a tavaly leváltott FIA elnök.

 
 
 
 
 
 
Továbbá a hetven éves ex elnök a magas költségek miatt is aggódik és tart attól, hogy újabb csapatok is elhagyhatják ezért a szériát.

„Már 2008. januárjában megtapasztaltuk, hogy nem csak a kiscsapatok kerülhetnek gondba a költségek csökkentése nélkül. Jó példa erre a Honda, a BMW, a Toyota és a Renault. Továbbra is fennáll egy rövid távú válság kockázata, bár az idei év lehet, hogy sikeres volt, de a jövő elég borúsan fest. A 2011-es induláshoz, legalább 100 millió dollárra van szüksége egy csapatnak. Ebből 30-40 millió érkezik Bernie Ecclestone-tól, és talán 20-25 millió a szponzoroktól valamint fizetős versenyzőktől. Kíváncsi vagyok, hogy a többit hogyan szerzik majd meg egyes csapatok. Ez már elég ahhoz, hogy két-három istállót is elveszítsünk” – figyelmeztet Mosley.

Bernie Ecclestone ugyan semmirevalónak tartja az újonnan belépő három alakulat jelenlegi teljesítményét - és ezáltal jelenlétét - a király-kategóriában, ám barátja, Max Mosley ezt másként látja. A brit szakember példaértékűnek tartja, hogy egy akár 300 millió dolláros büdzsével gazdálkodó nagy csapattal szemben, ez a – még a költségplafon ígéretére felbuzdulva jelentkező – három csapat igen alacsony költségvetésből gazdálkodta ki a teljes szezont, és ehhez képest rengeteget fejlődtek az első évükben. Mosley szerint a Virgin forradalmi technológiája (mely csupán számítógépes szimulációra hagyatkozik, megspórolva a költséges szélcsatorna alkalmazását) már csak 2-3 másodperces lemaradást jelen, ami az ilyen irányú fejlődéssel tovább csökkenthető. Éppen ezért Mosley úgy véli, hogy senki sem vitathatja el azon véleményét, hogy a nagy költségek a szélcsatornák kapcsán nem indokoltak. 

Mosley továbbra a költségvetés korlátozásában látja a megoldást, melyet minél hamarabb, már 2012-re legkésőbb 2013-ra bevezetne, így a csapatok jövője biztosítva lenne a száguldó cirkuszban.  

 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória

 

Szólj hozzá

f1 versenynaptár formula 1 költségcsökkentés max mosley