2011. már 10.

Hamilton: Az autónk jelenleg még nem bajnokesélyes

írta: FormaNet
Hamilton: Az autónk jelenleg még nem bajnokesélyes

Szerdán Lewis Hamilton nem zárt túl eredményes napot, hiszen nála csak a KERS problémával küszködő Williamsben ülő Pastor Maldonado futott kevesebb kilométert. Az MP4-26-os kipufogójával akadtak gondok, így a brit pilóta csak késő délelőtt iratkozott fel mért körrel a listára, végül - az élen álló Vettelhez képest - egy másodperces hátránnyal, a negyedik helyen végzett. Így a nap végére Hamilton nem sok pozitívumról tudott beszámolni, és jelenleg úgy véli, hogy rengeteg munka áll még a csapat előtt.

„Ebben a pillanatban azt gondolom, hogy ezzel az autóval nem tudunk világbajnoki címet nyerni. Ez persze nem jelenti azt, hogy idén nem leszünk világbajnokok. Az ütemtervnek megfelelően folyamatosan fejlesztünk, és véleményem szerint jó irányba haladunk. Bízom benne, hogy ezekkel a fejlesztésekkel, és a problémák kiküszöbölésével ott leszünk az élmezőnyben. Az első versenyeken fontos, hogy értékes pontokat szerezzünk, és ne maradjunk le túlságosan. Ha az első három-négy versenyen ezt tartani tudjuk, és ezután a fejlesztésekkel egy győzelemre kész kocsink lesz, akkor még bármi lehetséges”- bizakodott a 2008-as világbajnok.

Hamilton szerint további optimizmusra ad okot, hogy a csapat tisztában van a hiányosságokkal, és jelenleg a legfontosabb feladatnak a megbízhatóság javítását tartja.

„A megbízhatóság az egyik legfontosabb tényező, és ezen a téren is vannak még megoldandó feladataink. A felkészülés ezen szakaszában rendkívül fontos a tesztelés, így abban a reményben érkeztem, hogy legalább 100 kört teljesíteni tudok, de ez nem sikerült. Ennek ellenére optimista vagyok, mert úgy érzem, hogy a frissítésekkel sikerült előrelépnünk. Tudom, hogy a csapat mire képes, és, hogy mennyire ki van éhezve a sikerre, ezért magabiztos vagyok, és nem aggódom.”

Hasonló véleményen volt a keddi nap után Jenson Button is, aki szintén előrelépésről számolt be, de véleménye szerint a mostani konstrukcióval csak a pontszerzés lehet a reális céljuk.

A wokingiak egy pihenőnapot iktattak be a négynapos tesztek közé, így Jenson Button pénteken, Hamilton pedig szombaton ülhet újra volán mögé. 
 
 
szöveg: FormaNet, Varga Viktória
 

 

Szólj hozzá

barcelona f1 mclaren formula 1 lewis hamilton kollektív teszt